Korábbi könyvajánlómban már megismerkedhettünk Lawrence Anthony-val és az ő híres elefántjaival. Most egy újabb kalandos történetét ajánlom a figyelmetekbe. Miután sikeresen integrálta az elefántcsordát a Thula-Thula-i vadrezervátumába, nem a nyugodt otthon üldögélős napokra gondolt. Időközben kitört az iraki háború. Az emberek háborúja, ahol minden és mindenki másodlagos a háborús célok előtt. Amíg nem olvastam el ezt a könyvet, bevallom őszintén én sem nagyon gondolkoztam el azon, hogy mennyi minden szorul háttérbe a háborús időkben. Mindenkit az érdekel, hogy melyik fél áll győzelemre vagy éppen vesztésre. Milyen állapotok uralkodnak az országban és természetesen ki fogja megnyerni a háborút, meddig fog tartani, és ki fogja megnyerni.

De mi van az élet többi részével? Mondjuk az állatokkal? Főleg egy állatkertben ahova bevannak zárva tehát még elbújniuk sincsen lehetőségük. Ezeket a kérdéseket tette fel magának Anthony is. És úgy érezte, hogy cselekednie, kell, példát kell mutatnia az emberiségnek. Nekivág az egyáltalán nem veszélytelen feladatnak, hogy háborús övezetbe bejutva megmentse a bagdadi állatkertet. Leírja, hogy a bürokrácia hány lépcsőjét kellett megmásznia ahhoz, hogy bejuthasson az országba. Maga a kezdőjelenet is vicces a kuvaiti-iraki határnál, hogy bemenni ő egyedül szeretne miközben mindenki menekül Irakból. A határőrnek egyáltalán nem egyszerű ezt megemésztenie.

Szörnyű állapotok fogadják az állatkertben. Az állatok 80-90 %-a elpusztult. A többi életét is fosztogatók veszélyeztetik és ráadásul szörnyű állapotban vannak. A helyzet egyáltalán nem rózsás. De néhány helyi irakival elhatározzák, ha törik, ha szakad akkor is megmentik ezeket az állatokat. Felemelő érzés, hogy egy háború kellős közepén van néhány bátor ember, aki megpróbálkozik a lehetetlennel pusztán emberiességből, az állatok iránt érzett szeretetből. Szép lassan híre megy a katonák között, hogy van egy fura dél-afrikai fickó, aki megpróbálja megmenteni az állatkerti állatokat. Maguk módján elkezdenek segíteni neki. Például odaadják fejadagjaikat az állatoknak vagy különböző cuccokat próbálnak felhajtani az állatkert javára. (Itt elgondolkodtam. Tehát alapvetően az ember szeret és szereti a jó és szép dolgokat. Egyszerűen szüksége van erre. Még egy mindent kipróbált katonát is feltölt, ha valami jót tehet. De akkor hol rontjuk el mindig, mi emberek? Sajnos nem tudok rá válaszolni. Pedig minden mennyivel egyszerűbben és jobban is működhetne.)

Ez egy sziszifuszi küzdelem. Egy igaz történet a bátoságról, a szenvedélyről, az élni akarásról és kemény, igazi emberekről. De azért ez a történet nem egy tündérmese. Kezdetben Anthony néhány irakival és néhány ócska vödörrel a kezében egymaguk küzdtek a semmi közepén. Amint híre ment, mindenki segíteni próbált, kicsit "hasznot" húzni belőle. Hirtelen mindenki nagyon "okos" lett, hogy mit és hogyan is kellene csinálni. Ez hagyott bennem némi hiányérzetet, de ezt minden olvasó döntse el maga. És sajnos az utolsó történet néhány buta amerikai katonáról, majdnem mindet tönkretett... Ez vagyunk mi, emberek. Amit mások vérrel, verítékkel létrehoznak, azt képesek vagyunk másodpercek alatt elpusztítani.

De a főmondanivaló az, hogy cselekedni kell a természetért, az állatokért, a jó és helyes dolgokért! Mert a világot csak így lehet jobbá tenni! Tanulságos és igaz történet! Köszönjük Lawrence Anthony! Remélem boldogan és nyugodtan pihensz kedvenc állataid között a mennyországban!

Mindenkinek jó olvasást!

Teller Semmi-je után egy újabb munkáját vettem a kezembe. Úgy látom a szerző szereti a mély és elgondolkodtató történeteket, nem sablonos témákkal hanem komoly és érdekfeszítő témák kerülnek nála napirendre. A mostani munkája is komoly vihart aratott és talán még napjainkban is hatása van, hiszen a témája napjainkban is égető problémákra kínál egy víziót.

Már a könyv külső megjelenése is sokatmondó, hiszen, egy útlevél kinézetű könyvről van szó. A könyv a következő mondattal kezdődik: "Ha háború lenne Magyarországon... Hova mennél?" Én már itt elakadtam. Magyarországon háború? Kizárt dolog, az elképzelhetetlen és ha mégis? Akkor mi lenne a helyes? Mit is kellene tennünk? Menekülni? Harcolni? Teller könyve igazából már az első nekünk szánt mondatával komoly gondolkodásra késztet bennünket, a saját életünkről, a saját gondolatainkról. A kötet igazából "kifordítva" mutatja meg nekünk a migrációsválságot. Mi történne, ha mi magyarok kerülnénk abba a helyzetbe, hogy más ország, országok segítségére szorulunk? A téma így is úgy is kényes. Mondjuk Egyiptomban befogadnak minket, de fenntartással kezelnek minket. Hiszen nagy részünk keresztény, saját kultúrális szokásaink vannak, amit ők nem nagyon értenek és nem is nagyon szeretnék a saját kultrújukban látni. Segítsenek? Ne segítsenek? Komoly dilemma. És természetesen az egyszerű ember mit érez mindeközben? Seholsincs otthon, senkinek nincsen szüksége rá, olyan mint egy bábú a politika és a háború sakktábláján. Ilyen egy háború ha nyugatról és ilyen egy háború ha keletről nézzük is, nincsenek különbségek. A háborúk borzasztók, ahol az emberek halomra pusztítják egymást egy ember, egy eszme vagy a hatalomért cserébe. Mit tesznek az egyszerű becsületes emberek? Vagy harcolnak éveken keresztül amíg meg nem halnak, meg nem őrülnek vagy ha szerencséjük van akkor az őrület végén a nulláról feléptíenek újra mindent. Vagy pedig végig néznek a családjukon, a feleségükön, a gyerekeiken és menekülnek. Mindegy hová, csak el a halál árnyékából, hiszen nem azt a ki nem mondott fogadalmat tették gyermekeinek, hogy hagyják őket elveszni valakinek vagy valakiknek a háborújában.

A regény igazán rövidke, talán jobb lenne novellának vagy egy hosszú gondolatmenetnek hívni. De amilyen rövid annyira hasznos és fontos. Elindítja a gondolkodásunkat a világ jelenlegi alakulásáról és általa ha egy picit is de legalább árnyaltabban láthatjuk az eseményeket. Hazájában már 2004-ben megjelent a munka hiszen a migráció már akkor jelentkezett az északi országokban. Természetesen Dániában sem mentek el szó nélkül a könyv mellett, komoly támadások érték a szerzőt, hogy esetleg "politikai" jellegű munkáról van szó. A szerző sajnálatát fejezte ki, hogy egyes embereknek eddig sikerült eljutni az értelmezésben. (Én is így gondolom.) Magyarul 2012-ben jelent meg, de aktualitása a mai napig töretlen. Mindenki figyelmébe erősen ajánlom ezt a munkát!

És csak annyit kérek mindenkitől, hogy tegye fel magában a kérdést. Mi lenne a háború lenne nálunk?

Jó olvasást!

Jelen könyvajánlómban egy érdekfeszítő, de sokakat megosztó könyvről lesz szó. Az alaptörténet egy szörnyű tragédiával kezdődik, amit igazából soha senki nem kíván egyik embertársának sem. Bevallom őszintén olvasás közben a sírás kerülgetett. Minden egyes lap elolvasása közben azért imádkoztam, hogy ne történjen meg az a szörnyűség amire számítanom kellett. De tudtam, hogy ez elkerülhetetlen, hogy át kell éreznem a főszereplő fájdalmát, ahhoz, hogy magát a könyvet, a lényeget a későbbiekben megérthessem, felfoghassam.

Fontos elmondanom, hogy római katolikus vallású vagyok. Tehát a most következő bemutatóm ezen nézeteimet is tükrözni fogja.(De ép ez a szép az egészben, hogy egy dolgoról, nézetről millió és millió nézőpont lehetséges, nemde?) Szinte minden ember átesett vagy átfog esni élete folyamán szörnyű tragédiákon ez egyszerűen elkerülhetetlen. És egyáltalán nem egyszerű talpra állni, de ez nem baj, mert ezáltal és tanulunk, fejlődünk, többek leszünk, csak ezt sokszor nem könnyű észrevenni. Szinte minden ember, hisz valamiben, még az ateisták is, hiszen "hitük" szerint nincs semmi, de ez is egy fajta hit. De vajon képesek vagyunk megélni a hitünket? Tudjuk egyáltalán, hogy mit jelent? Vagy egyszerűen csak elnyelnek a hétköznapok, a napi rutinjaink, anélkül, hogy magunkkal, a lekünkkel is foglalkoznánk? Úgy gondolom, hogy az értő olvasó ezekre a nem könnyű kérdésekre is választ vagy legalábbis útmutatást kaphat a könyvben.

De mi van akkor amikor hatalmas igazságtalanság ér minket az életben. Amikor olyan dolog történik velünk, amit szerintünk nem érdemeltünk meg. Természetesen mindent és mindenkit hibáztatunk, hogy nincs Isten, az egész egy baromság. Megszületünk majd meghalunk. Ha így nézzük akkor tényleg nincs az egésznek sok értelme. Akarva, akaratlanul boldogtalanok leszünk.

Az emberek szeretnek mindent keretek és szabályok közé szorítani, még a hitüket is. Ha nincsen valami leszabályozva csak úgy van, akkor az már veszélyes valami nem jó. Ez nem biztos, hogy feltétlen a mi hibánk, hiszen így szocializálódtunk. A könyv főszereplője Mack se különben éli az életét. Küzdve a saját démonaival, megfelelve az elvárt társadalmi normáknak. De mi történne velünk, ha valóban elkezedenénk hinni? Ha olyan dolgokat látnánk, amit nem tudunk elhinni, hogy valóság. Ha hagynánk, hogy Isten megérintsen bennünket. Véleményem szerint minden megváltozna, az egész világ jobb lehetne. De ehhez el kell jutnunk, ahhoz, hogy valóban higyjünk és ami legfontosabb, hogy szeressük egymást. Mack, aki eltévedt az úton képes volt újra szeretni és hinni, ez a könyv az ő hihetetlen és tanulságos története. Ővele együtt mi is közelebb kerülhetünk Istenhez.

Remélem sokan lesztek, akik elolvassátok ezt a lélekemelő és elgondolkoztató regényt, mivel saját magatokkal szemben is egy csomó dolgot tisztába rakhattok.

Legfőbb tanácsom az, hogy szeles időben álljatok meg egy pillanatra és engedjétek, hogy a szél megsimogassa az arcotokat!

Jó olvasást, jó feltöltődést!

Már több könyvajánlómban írtam Japánról szóló könyvről és most egy újabbal készültem. Bevallom őszintén mindi is vonzott ez a kelti kultúra, amely annyira különbözik az európai kultúrkörtől.

Hiroaki Sato egy nagyon komoly szakkönyvet tett le az asztalra. A könyv egyszerű érdeklődőknek (mint jómagam), d wakik Japán történetével, kultúrájával foglalkoznak azonak is kihagyhatatlan olvasmány. Mint a címe is mutatja elsősorban a szamurájokhoz kapcsolódó legendákat gyűjtött össze a szerző, amelyet mindenhol nagyon komoly magyarázatokkal látott el. Erre szükség is van hiszen a különböző legendákban rengeteg névvel találkozunk. Ennek több oka van: egyrészt, mert a szerzők mindig felsorolták az összes résztvevőt, de külön nehézség az olvasásban, hogy a japán kultúrára jellemző volt, hogy ember élete folyamán többször is nevet változtasson. Ez miatt sokszor újra kellett kezdenem egy-egy fejezetet, mert teljesen belekavarodtam a történetbe. Tehát komoly kitartás is kell hozzá, de megéri!

A könyvben négy nagy fejezet található meg: I. Szamurájvitézség; II. Ütközetek; III. A harcos útja; IV. Az újbóli elmesélés a modern korban. Szinte mindegyik fejezetben egyre jobban megérjük mit jelenet szamurájnak lenni. Micsoda gondolatai vannak ezeknek a harcosoknak, mennyire fontos számukra a becsületük és, hogy milyen könnyen képesek lemondani a saját életükről. Csak annyira van szükségük, hogy uruk közölje velük, hogy kövessenek el szeppukut és már követik is parancsait. Nagyon meglepő volt számomra azaz elterjedt szokás is, hogy uruk halálakor követik a halálba urukat, ennél nagyobb megtiszteltetést nem tudtak elképzelni. Az Ütközetek fejezetben amellet, hogy a szamurájok vitézségéről további tanúbizonyságokat olvashatunk, azt is megismerjük, hogy kiváló bátor hadvezérek és kitünő stratégák is voltak. A könyvből szeretném az egyik kedvenc idézetemet megosztani veletek: "A jó tábornok támad, amikor támadnia kell, és meghátrál, amikor meg kell hátrálnia, így megóvja magát, míg el nem pusztítja az ellenséget. Azt, aki csak egy irányba halad, vaddisznó harcosnak nevezik, és senki sem tartja jónak."

A harcos útjában elsősorban tudományos értekezéseket olvashatunk arról, hogy milyen a jó szamuráj és milyen szabályokat kell betartania egy szamurájnak ahhoz, hogy jó szamurájjá válhasson. Emellet megismerhetjük a 47 szamuráj legendáját is, amit nemrég Hollywood is felfedezett magának és 47 ronin címen mutatták be. Nyugodtan mondhatom, hogy Sato összegyűjtött legendája közelebb áll az igazsághoz.

A negyedik fejezetben az Abe család tragikus történetét ismerhetjük meg. Ahol, négy fiú apja engedély nélkül hajt végre szeppukut uráért és ezért a későbbiekben fiainak kell nagyon súlyos árat fizetniük.

Ez a legendagyűjtemény szól, bátorságról, hőssieségről, vitézségről, arról, hogy kik is azok a szamurájok. Sokszor nehéz elfoganunk ezeknek az embereknek a gondolkodásmódját, de ez a könyv közelebb hozhatja számunkra, az ősi szamurájok világát.

Jó olvasást!

Talán a világ egyik legsikeresebb ifjúsági regényéről írok jelenlegi bejegyzésemben. A történet egy jövőbeni (vagy utáni?) világban játszódik. Főhösünk egy 12 éves fiú Jonas. Egy olyan világot ismerhet meg az olvasó, ahol minden egyes dolog le van szabályozva. Például, előre megmondják, hogy mikor kap valaki elöl gombolós kabátot, hány éves korában kap biciklit. A korukat 12 éves korig számolják onnéttól már nem tartják számon. A 12.-ik a legfontosabb korszak a közösség tagjainak számára. Ebben az életkorban tudják meg, hogy mit fognak dolgozni a közösségben. Jonas is izgatottan váraj ezt a napot.

Jonas élete ezen a napon gyökeresen megváltozik. Kiválasztják, hogy ő legyen az Emlékek őre. De ki is azaz Emlékek őre és mi a feladata? Hát, egy olyan közösségről van szó, ahol az embereknek nincsenek emlékei, igazából a közösségen kívül nem ismernek semmit. Az emlékek őrét nagy becsben tartják, de a feladata egyáltalán nem hálás. Jonas a korábbi emlékek őréhez jár, hogy tanuljon. Rengeteg kellemes emlékkel találkozik, megismeri a hót, a szánkózás élményét, sőt lassan megismeri a színeket is. De hát ez a világ és emlékek csodálatosak nemde? Jonas is felteszi a kérdést, hogy miért nehéz ez a feladat? Ekkor olyan emlékeket kap Jonas, amelyekben megtapasztalja a háborút, az emberi pusztítást, állatok leölését, az éhezés kínjait. Igen az ember képes ilyen dolgokra is nem csak szépekre. Jonas napról napra többet tud, tapasztaltabb és sokszor egyre keserűbb.

Szép lassan az is világos, hogy ez a világ amiben élnek nem is olyan tökéletes, mint amilyennek elsőre látszik. Úgy érzi cselekednie kell. De vajon képes lesz rá?

A könyv nagyon komoly kérdéseket taglal. Vajon milyen is az ember? Egy biztos egyáltalán nem tökéletes. De vajon aza a legjobb megoldás, hogyha mindent elfeljejtünk és nem veszünk tudomást a múltunkról? Az ember ugyanúgy tanulhat a rosszdolgokból, mint a jókból, sőt fontos, hogy tudjunk tanulni mások hibájából. Szerintem a történetnek ez a legfontossabb mondanivalója. Az emlékeinkkel együtt vagyunk azok, akik és ezt sohasem szabad elfelejteni!

Remek izgalmas, elgondolkodtató történet, nemcsak a fiatalabb generáció számára! Jó olvasást!

2015. november 13-a örökre beírta magát a történelemkönyvekbe. Ennyi idő után is nehéz írni, beszélni a történtekről. Európát, Franciaországot alapjaiban rázta meg azok a terrorcselekmények, amelyek Párizsban történtek. Szinte minden embernek mi jut eszébe, érthetetlen, felfoghatatlan. Antoine Leiris ezen a napon a 17 hónapos kisfiával Melvillel maradt magára, édesanyjuk nem jön többé haza... Fiatal 28 éves apa vagyok, egy 5 éves gyerekkel és a feleségem most hordja szíve alatt a következő gyermekünket. Nagyon fájdalmasan, nehezen vágtam bele ebbe a könyvbe. Magamtól kérdezve: Biztosan akarom ezt? - Igen akarom. Tudni kell, érezni kell, még akkor is fáj. Anélkül, hogy nem ismerjük egyes emberek, érzéseit, gondolatait, fájdalmait, addig csak egyoldalú sablonos álláspontokat tudunk kialakítani.

Ennek a családnak az élete darabjaira hullott szét. (És még mennyi...) De tudja, hogy akkor hogy is fáj az élet nem állhat meg. Férfinek, apának kell maradnia a gyermekükért, a szerelmének a gyümölcséért, a jövőért. Már önmagában ezért is nagy embernek tartom, de a szavai, a története, ami az interneten is gyorsan terjedt, "Csak azért sem gyűlöllek titeket". Komoly, mély gondolat. Az emberek 99%-a el tudná fogani, ha dühös lenne, ha bosszút akarna, emberi lenne. De ez a gondolat, megfosztja ezeket a terroristákat, amit szeretnének, nem tudják a gyűlöletet, a haragot, a félelmet terjeszteni. Látunk egy embert ebben az állatias, eltorzult világban. Van remény! Antoine Leiris megmutatja nekünk, a saját fájdalmát, azt, hogy férfi, apaként tovább megy ezen a fájdalmas úton.

A könyvben a szörnyű nap kezdetétől, egészen a szeretett feleség eltemetéséig ismerhetjük meg Antoine életét. Sokszor a sírás határán olvastam a könyvet. Fáj és dühít az emberi gonoszság. A pusztítás, amit az ember egy másik ember ellen képes véghez vinni. A gyűlölet pedig szép lassan növekszik az egész világon, bekúszik a mindennapjainkba, és jámbor, kedves emberek szép lassan bosszúért, háborért, fegyverért kiáltanak. Ez lehet a vég kezdete, ha hagyjuk. Leiris nem hagyta, pedig neki nem kevés oka lett volna rá. Vajon ezek a terrorsiták, vallási fanatikusok tudják, hogy mit tesznek? Hogy embert ölni nem dicsőség? Családokat elpusztítani nem hősies? Nincs olyan Isten, aki ezért jutalmat osztana a túlvilágon.

Véleményem szerint, a terroisták gyáva emberek. A polgári lakosság támadása, pusztítása, megfélemlítése nem "harcoshoz" méltó. Nem katonák, harcosok csak szimpla gyilkosok. A szerző után szabadon üzenem Nektek: "Csak azért sem gyűlöllek titeket!"

Egy régebbi Orbán Ottó verséből való idézet jutott eszembe mikor a könyvet olvastam. Az idézet így szól: "Az emberfaj sárkányfog vetemény."

Sajnos ez az idézet egyre többször igazolódik. Saját fajunkat pusztítjuk, mióta a világ a világ és soha nem tanulunk belőle. Tanítsuk a gyerekeinket, szépre, jóra, akkor még lehet esélyünk.

A könyv nagyon megrázó, szomorú, de mégis bárki, aki teheti olvassa el! Egy ember, egy család szemén keresztül láthatja és értékelheti a történteket.

Köszönöm, Antoine Leiris és Melvil, hogy emberek maradtatok még a szörnyűség óráiban is!

Ismételten egy ifjúsági regénnyel jelentkezem, a könyvet a szerző nyolc éves kortól már nyugodt szívvel ajánlja az ifjú olvasóknak. Az Agatha nyomoz címre tekinthetünk úgy, mint egy sorozat címre. Agatha egy tizenkétéves kislány, akinek remek memóriája van és ráadásul gyorsan vág az esze is. (Akik már idősebb olvasók, azoknak nem kell ecsetelnem, hogy a kis detektív hölgy neve nem véletlenül áthallásos. Úgy gondolom a szerző, a nagy krimi irónő, Agatha Christie előtt tiszteleg ezzel a névadással.)

Agatha az, aki állandóan kisegíti, a kicsit "béna" Larry unokatestvérét, aki egy detektívképző iskola tagja. Mr. Kent a gyerekek felnőtt kisérője, testőre. A nagydarab fickó, akire mindig lehet számítani. Watson egy szibériai macska, aki nélkül szintén nem kezdődhet el egyetlen kaland sem. Ők az állandó főszereplői a történeteknek, és ha nem sorrendben olvassuk a történeteket hanem össze-vissza akkor sincsen gond, mert minden könyv elején, gyorsan egy oldalban összefoglalják, hogy ki-kicsoda. A történetek nem függnek össze szorosan, tehát nyugodtan bármelyik Agatha nyomoz könyvet a kezünkbe kaphatjuk. (Amúgy a Kenyai szafari a 8. kötet a sorozatban)
A könyvhöz készült illusztrációk szépek és igényesek, ami által még emészthetőbb lesz az "ifjú detektívek" számára.

Miért is jó ajánlani a fiataloknak ezt a könyvet? A történetek természetesen nem túl bonyolultak, de kellően izgalmasak, még egy felnőttnek is. Úgy gondolom ez a regény, sorozat képes arra, hogy megkedveltessea krimiket, bűnügyi könyveket a fiatalabb olvasókkal. Serkenti a gondolkodásukat, hogy a könyv végére kitalálják ki a tettes és, hogy miért.

Amit én a kezembe vettem, ez a történet Kenyába kalauzol minket, ahol az egyik maszáj törzs szent állata egy zsiráf eltűnt. Félő, hogy komoly gondokhoz esetleges konfliktusokhoz is vezethet, ha az állat nem kerül elő. A törzs szerint rengeteg baj és veszély leselkedik rájuk emiatt. A csapatnak nincs sok ideje, hogy a rejtélyt megoldja, minden perc késlekedéssel egyre messzebb kerül az ügy megoldása. Vajon Agatha-ék megtalálják az eltűnt különleges fehér zsiráfot? Ha nem sikerül, akkor Larry detektív karrierjének is hamar vége lesz!

Egy szó mint száz! Kalandra fel! Keressük meg a fehér zsiráfot!

Jó olvasást!

Egy nagyon érdekes könyvet szeretnék bemutatni jelen könyvajánlómban, egy ifjúsági, fantasztikus regényt. Ezt a könyvet egy kollégám ajánlotta nekem és őszinrén megvallva magamtól valószínűleg soha nem vettem volna kézbe. De ugye örök szabály, hogy mindent ki kell próbálni mielőtt ítéletet alkotunk róla. Eléggé földhöz ragadt, racionális embernek tartom magam, sosem vonzottak a sci-fik, ezek alól talán kivétel a Nyolcadik utas a halál volt. Egy a lényeg, olvasmányélményeim egy teljesen új terepre érkeztek meg.

A történet az első világháború idején és kicsivel előtte játszódik. Ugyanúgy mint a valóságban a világ forrong és két nagy tömb áll egymással szemben. Az egyik oldalon az Osztrák-Magyar Monarchia és Németország a "barkácsok", a másik oldalon az angolok, franciák a "darwinisták". A barkácsok szörnyű nagy két és négy lábon járó tankokat és különféle csodálatra méltó fegyvereket építenek, ők ezekben a gépekben látják a jövőt és a győzelmet is. A darwinisták klónoznak és különböző mutánsállatokat hoznak létre. Például repülő bálnákat, mint a címszerepló Leviatán és természetesen ők is megvannak győződve felsőbbrendűségükről és igazukról (pont úgy mint a való világban is...). A történet ugyanúgy kezdődik, ahogy a történelemben elkezdődött Ferenc Ferdinánd merénylet áldozata lesz és egyre jobban sodródik a világ a  háború felé. Az egyik főszereplőnk Sándor herceg lesz Ferenc Ferdinánd fia, akit sokan gyorsan szeretnének örökre félreállítani, de egy lelkes, hűséges csapat Volger gróf vezetésével megpróbálják megmenteni a fiatal trónörököst.

A történet másik főszereplője Deryn Sharp skót lány, aki mindenáron a légierőnél akar szolgálni. Mindent latba vet annak érdekében, hogy álma és vágya teljesüljön. A két szereplő útja találkozik és talán örökre össze is fonódik. Folyamatos, harcok, intrikák jellemzik életüket.

A valós események és a fantasztikus világ folyamatosan keveredik a regényben, de nem kell izgulni a történet végén a szerző külön kiemeli, hogy a regényben mi a fikció és mik voltak a valós történelmi események. Az első világháború végtelenül kegyetlen és értelmetlen öldöklés volt, ebben manapság már az összes történész egyet ért. Sokszor a katonák az egyes ország lakosai sem tudták, hogy miért harcolnak és mi is az értelme ennek az egésznek. A két fiatal főszereplő karaktere tökéletesen mutatja meg számunkra, ahogy szép lassan ráeszmélnek és megtapasztalják mi is a háború. És két ellenség köthet barátságot, lehetnek egymás szövetségesei?

Scott Westerfeld egy remek regényt hozott össze a múlt és egy elképzelt jövő vegyítésével. Ő maga úgy ír róla, hogy lehet az első világháború példáján keresztül mutatta be, hogy milyen lesz a jövő háborúja. Bízunk benne, hogy nem lesz igaza. Ki kell emelnünk Keith Thompson illusztrációit is, mert nagyon jól passzolnak a regényhez és olyan laikusoknak is segít elképzelni ezeket a gépeket és mutánsokat, mint amilyen én is vagyok. Remek kikapcsolódást nyújtó, szórakoztató regény. Az a fiatal akinek száraz vagy unalmas a történelem, akkor olvassa el ezt a regényt ezáltal, hátha kedvet kap a törihez is. Fontos! A Leviatán egy trilógia első része, folytatása  a Behemót című regény, ajánló hamarosan következik róla!

Jó olvasást mindenkinek!

Könyvajánlómban egy ifjúsági regénnyel jelentkezek, de előre figyelmeztetek mindenkit, hogy egy hosszú sorozat első kötetét tartja a kezében. De garantálhatom aki belevág az első könyv után az egész sorozatot végig akarja majd olvasni. (Én az első kötetet 3-4 délután alatt kipörgettem!)

A történet két főszereplője két fitala tizenéves testvér, Amy és Dan Cahill. Amy a könyvmoly, hatalmas lexikális tudású és az öccse a jó emlékező és megfigyelőkészséggel megáldott Dan történetét ismerhetjük meg. A világon egymáson kívül senkire sem számíthatnak, miután az utolsó támaszuk a nagynénjük is eltávozik az élők sorából. De a titkait nem viszi magával a sírba hanem a kiterjedt rokonságú Cahill családot egy "véresen komoly" játékra hívja ki. A családtagok két út közül választhatnak: 1 millió dollár azonnal kézbe, de sosem tudják meg mi lett volna a világot megrengető nagy nyeremény, vagy dobják a kukába a pénzt és részt vesznek a játékban. De csak egy győztes lehet és életük sincs biztonságban.

Amy és Dan úgy döntenek, hogy ők is részt vesznek a küzdelemben és szembe szállnak a többi csapattal. Az első kulcs Benjamin Franklinhez fog kapcsolódni, de sikerül megfejteniük az első kulcsot? Sikerül a többi csapatot kicselezni és előnyre szert tenni? Kiderül a nagy "titok"?

Ha a könyv műfaját meg kellene határoznom akkor azt mondanám, hogy egy családi akcióról van szó. Felnőtt fejjel is egy izgalmas, fordulatos történet, remek kikapcsolódás a szürke hétköznapok közben.

Egyszóval: Kalandra fel, irány a kulcsok nyomába!

Egyben ez itt a reklám helye is! A könyvtárban, ahol dolgozom Nagykanizsán van egy gyerekeknek, fiataloknak szóló program az AZOLO, ami az azolo.hu oldalon érhető el. A könyvekhez elolvasás után található egy játékos kérdéssor, ahol ellenőrizhetjük mennyire sikerült értően elolvasni a könyvet. Link a könyvhöz, az azolon: https://azolo.hu/azolo/kerdoiv/290

Jó olvasást!

Rendhagyó könyvvel jelentekezek a jelenlegi könyvajánlómban. Egy gyerekkönyvvel, mesével készültem a számotokra. Fiatal apukaként tisztában vagyok a mesék fontosságával és a munkám során is megtapasztaltam, ha azt szeretnénk, hogy a fiatalabb generációk olvassanak, akkor nem elég csak "ajánlanunk" a könyveket, úgy hogy nem is olvastuk őket, hanem akkor csináljuk jól, ha ezeket a könyveket elolvassuk, mert akkor nyugodt szívvel ajánlhatjuk őket a gyerekeinknek.

Akinek otthon egyszerre van kisgyereke és macskája annak a következő mese kötelező. A főszereplőnk egy szép fekete cicus, akinek rendesen sikerült magát összekoszolnia és ráférne egy kiadós fürdés. Fontos tényeket megismerhetünk a könyv elején, miért is nyalogatják a cicák magukat? Majd rátérünk a cselekményre, a Macseknak fürödnie kell... De vajon a kutya megússza a fürdést?

A történet vicces, szórakoztató még a felnőtt olvasók számára is. Rengeteget nevettem olvasás közben. Az illusztrációk fantasztikusak jól illeszkednek a szöveghez, ami egy gyerekkönyvnél nem hátrány. A szövegek nem hosszúak, jól tagoltak, tehát egy kezdő olvasó is könnyen átrágja magát a történeten, érdekes és vicces tapasztalatokkal gazdagodva a végén.

Minden szülőknek és ifjú olvasónak nyugodt szívvel ajánlom ezt a mesét, akár első könyvként is! Ez a könyv képes arra, hogy ha még nem szerettük meg az olvasást, akkor ezeket után megfogjuk! Tehát macskák vigyázat, fürdetésre föl!

Jó olvasást!