Elefántsuttogó, sejtelmes egy szó. Sokunknak biztos a nagysikerű suttogó film jut eszünkbe, de ebben a könyvben nem egészen erről lesz szó. Annak ellenére mióta elolvastam a könyvet, azóta a fejemben vándorolnak ezek a nagyszerű élőlények, elvarázsoltak enegm, megsúgtak nekem is valamit az életről.

Lawrence Anthony a Thula Thula vadrezervátum vezetője, a The Earth Organization egyik alapítója és a bagdadi állatkert egyik megmentője, és egy egész elefántcsorda megmentője volt. Sajnos múlt időben kell írnom róla, mert 2012-ben elhunyt az állatvilág egyik legnagyobb szerelmese.

Igaz történetünk Dél-Afrikában a Thula Thula-i vadrezervátumban játszódik, ahol Anthony és csapata azon dolgozik, hogy Afrika és az afrikai vadon újra állatokban és növényekben gazdag arcát mutassa. Olvashatunk a vadorzók folyamatos pusztításáról és az elkeseredett harcról, ahogyan próbálják visszaszorítani ezt a tevékenységet. Megismerhetjük, Anthonyt, a családját, a kutyáit és azokat az embereket is, akik nap mint nap vele dolgoznak.

Sőt kicsit Afrikát is jobban megismerhetjük, az itt élő embereket, a gondolkodásukat a vágyaikat és a mindennapi életüket. Larence tökéletesen elénk tárja, hogy milyen nehéz meggyőzni a helyi lakosságot arról, hogy van értelme annak, hogy a természetet békén hagyják, sőt tesznek azért, hogy visszanyerje régi formáját. Szarvasmarhatartásban gondolkodnak, amiből a "gazdagokon" kívül elég nehéz megélni, míg az ökoturizmussal sokkal jobb helyzetbe kerülhetnének. Lawrence-nek nem egy törzsi gyűlésen kell megjelennie, hogy megpróbálja megértetni az emberekkel, hogy míről is van szó. A béke nagyon illékony Afrikában, Anthony is komoly bajba kerül egy törzsek közötti polgárháború miatt.

De a legfontosabbról még nem is írtam! (Ebből is látszik milyen eseménydús és izgalmas könyvről van szó) Az elefántokról. Nehéz lenne szépíteni, hogy Afrika egyik jelképének milyen hányattatott sorsa van. Igazából már csak rezervátumokban élnek, sőt vannak afrikai emberek, akik egész életükben nem látnak élő elefántot! Egy sorsfordító napon, Anthony is megkapja a lehetőséget, hogy egy egész elefántcsordát befogadhasson, akikre nagy valószínűséggel a kilövés várna, mivel "kezelhetetlenek". (Istenem, mennyire hisszünk benne, hogy isteni elrendelés, hogy mindent mi irányítsunk...)

A feladat egyáltalán nem egyszerű, hiszen vad és megvadult elefántokról van szó, akiket a rezevátumban kell tudniuk tartani, mert különben a biztos vég vár rájuk. Ha nehezen is de sikerül és ez Lawrence Anthony-nak köszönhető. Szakít a dogmákkal és beszél, érintkezik az állatokkal, hogy megnyerje őket magának és megtudja menteni őket. Terve beválik és a csorda részesévé lesz. Hihetetlen, de igaz. Igazi kapcsolat ember és állat között, ami a szereteten, a barátságon alapszik. Úgy gondolom, nemcsak Anthony hatott az állatokra, hanem ők is gyökeresen megváltoztatták az életét. Rengeteg remek történetet oszt meg velünk a szerző, valamelyek viccesek, szórakoztatóak és vannak szívszorítak is közöttük. (Olyan, mint az élet nem?) Olvashatunk, hűségről, barátságról, szenvedésről, kitartásról, egyszóval az életről, az afrikai vadonról. Ez a könyv képes arra, hogy egy pillanat alatt beleszeressünk az elefántokba és egész Afrikába. Képes arra, hogy az elefántok és történeteik alapján, mi emeberek is tanuljunk, újra megtanuljuk a természet rendjét és az alapvető értékeket.

A könyvet mindenkinek nyugodt szívvel ajánlom, a közelező kategóriába sorolandó! 2012-ben Lawrence Anthony örökre megpihent, kicsit utána olvastam a neten és egy másik blogon megtaláltam, hogy halálakor 31 elefánt vándorolt a házához, ahol az állatok két napig étlen-szomjan virrasztottak barátjuk emlékére.

Én a könyvből választott idézettel, köszönök neki mindent és, hogy életének e remek történetét nem hagyta feledésbe merülni: "Nekem akkor szép a kalitka, ha üres."

Jó olvasást Mindenkinek!

Sokan úgy tartják, hogy Nagykanizsa első könyvtárosának a fő műve a Szines mozaik Nagy-Kanizsa történetéből. Jelen könyvajánlómban a város történetében fontos szerepet betöltő munkárol írok.

A könyv történetekből, novellákból áll össze, amik a következők: Nyári éjjel; Kanizsa a török világ után; Az irgalmatlan szerződés; Juventus ventus; Kanizsai élet; Leányvár; A forradalom alatt.

A Nyári éjjel-t nevezhetjük egy bevezető fejezetnek is, hiszen Halis István arról mesél, hogy hogyan is született meg ennek a könyvnek a gondolata egy kellemes nyári estén. Szükségesnek érezte, hogy írjon egy olyan munkát, ahol nagykanizsai történetek és mondák elevenednek meg. (És milyen jól tette!)

Az első komoly fejezet, ahol Kanizsát közelebbről is megismerhetjük az a Kanizsa a török világ után. Ebből  a történetből többek között megtudhatjuk, hogy Nagykanizsa város címerében miért is van egy nyitott kapu, és az olvasók a fejetlen mén legendáját is megismerhetik. Ez több szempontból is fontos, hiszen a város erre a legendára egy hagyományt épít. (Ha Nagykanizsán jártok, akkor a múzeum kapuján is elolvasható a fejetlen mén legendája, sőt egy saját patkót is felszögelhettek a falra!).

Az irgalmatlan szerződés-ben arról az esetről olvashatunk, hogy a kanizsai lakosokat hogyan forgatták ki a tulajdonukból a nemesek, emellett érdekes helytörténeti érdekességeket is olvashatunk.

A Juventus ventus történetéből megismerhetjük Szobovics János kanizsai piarista diák életét és csínytevéseit. Sőt azt is megtudhatjuk, hogy a gólyalábazás miért a város egyik szimbóluma. Érdekes és sokszor vicces történet a fiatal emberről, aki még egy pénzéhes papat is képes rávenni arra, hogy ingyen misézzen, ezzel egy fiatal hölgy kezét elnyerve. Vajon hogy csinálta?

A Kanizsai élet-ben, mint a címe is mutatja egy kicsit a korabeli városi életet ismerhetjük meg részletesebben. Milyen szabályok, bűntetések voltak a városban. Érdekes történelmi kitekintés.

A Leányvári történetben legelőször is megismerhetjük, hogy miért is hívják így. Másrészt azt, hogy a kanizsai polgárok hogy teszik lóvá a Batthyány-család helyi cselédjeit. Egy szórakoztató, kedves kis történet, leleményességről, kitartásról, ügyességről.

A forradalom alatt a 1848-49-es forradalom és szabadságharc alatti Nagykanizsát mutatja be. Mit éreztek a korabeli lakosok, milyen tetteket hajtottak végre a magyar huszárok ebben az időszakban.

Halis István egy szórakoztató, érdekes és izgalmas munkát készített Nagykanizsáról, már 1896-ban! Napjainkban is kiváló és remek olvasmány, a nyelvezete régies, de közérthető. Mindenkinek nyugodt szívvel tudom ajánlani, aki szeretné jobban megismerni Nagykanizsát.

A munka online is elérhető és olvasható a Halis István Városi Könyvtár oldalán az alábbi linken: https://hivk.nagykar.hu/kincseslada/helytort/halis_istvan/index.htm

Jó olvasást!

Jelen könyvajánlómban egy második világháborús dokumentumregényt mutatok be. A könyvről egy tíz részes sorozatot is forgatott az HBO, ami nagy sikert aratott Amerikában és a világon szinte mindenhol. Először én is a sorozatot láttam és most döntöttem úgy, hogy a könyvet is el akarom olvasni.

Stephen E. Ambrose regényében az amerikai légideszant-hadosztály 506. ezrede Easy századának történetét, életét ismerhetjük meg. A szerző abban a szerencsés helyzetben volt, hogy sokakkal még élő interjúkat tudott készíteni, úgyhogy sokszor azok a katonák mesélnek nekünk, akik végigharcolták a második világháborút. De miért is voltak ezek az emberek különlegesek? Az ejrőernyős alakulatokat a második világháborúban állították fel először és mindenképpen  olyan harcoló egységeket kívántak létrehozni, amelyek bármilyen nehéz körülmények között is végrehajtják a rájuk bízott feladatokat. Kockázatos vállalkozás volt, de az ejtőernyősök állták a sarat az egész háború alatt.

Az E század történetét a kiképzéstől egészen a háború végéig kísérhetjük végig. Rengeteg érdekes ember életét és sajnos sok halálát is megismerhetjük belőle. A századot legelőször a D nap előtti napon vetették be, ahol egy maroknyi csapat egymagában elhallgatatott egy egész légvédelmi üteget. Az elfoglalás technikáját a mai napig tanítják a West Point akadémián. A század Market Garden hadműveleti részvételéről is olvashatunk, majd a fagyos Bastogne-i erdőkről, ahol az E század meglelte a saját földi poklát. Majd Hitler sasfészkét Berchtesgardent is "meglátogatták" a fiúk. Egy olyan század története ez, amely a háború végéig 150 %-os veszteséget szenvedett el.

Érdekesség az utolsó fejezet, ahol a szerző leírja, hogy a háború után kivel mi történt. Nagyon sokak közülük, olyan pályát választottak maguknak, ahol alkotni, építeni lehetett egy új életet.

Egy megindító, őszinte dokumentumregény a második világháborúról, az Easy századról és azokról a fiatalemberekről, akik a legszebb éveiket adták a hazájukért. Igazi férfiak, akik egy családdá, testvérekké kovácsolódtak. Még a 90-es években is összejártak az élő tagjaik és támogatják egymást. Régi vágya ez minden hadseregnek, hogy ilyen katonáik legyenek, az Easy sikerült, de valószínűleg azóta nemigen.

Jó olvasást!

Jelen könyvajánlómban ismét egy Bíró Szabolcs regényt mutatok be. Ne haragudjatok rám, egyszerűen annyira jó regényeket ír, hogy a fanatikusává váltam. Jelenlegi regénye egy komolyra tervezett regényfolyamnak az első kötete. Egy lényeges dolgora már a legelején fel kel hívnom az olvasók figyelmét. Korábban már bemutattam a Non nobis domine és a Bátor család történetét. Ezt a két kötetet tekinthetjük az Anjouk előzményék is, hiszen ugyanúgy a Bátor család és Károly Róbert a főszereplő csak kilenc évvel később. Személyes megjegyzés: én mindenképpen ajánlom, hogy aki belevág előbb olvassa el a Non nobis dominét, hiszen így a szereplők előéletét is megismerheti és közelebbinek is érezheti őket, de természetesen a történet enélkül is értelmes és izgalmas.

A cselekmény tehát a Rozgonyi csata után kilenc évvel kezdődik. Csák Máté halott, itt a nagy esély Károly Róbert számára, hogy megszerezze a Felvidéket és a birodalmához kapcsolja. Bátor Attila viszavonultan vezeti dubica-i gazdaságát, de régi barátja felkeresi őt és korábbi ígérete betarására kötelezi.

A szereplők ,főleg Bátor Attila és Károly Róbert jelleme jelentős fejlődésen mennek át, szó szerint megférfiasodtak az eltelt időben. A kitalált szereplők mellett a magyar történelem fontos alakjait is megismerhetjük. Többek között: Gutkeled Miklóst, Lackfi Istvánt, Zách Feliciánt és természetesen Károly Róbertet is.

A regény és a szerző hű önmagához és egy nagyon olvasmányos és történetileg hiteles történelmi regényt ad a kezünkbe. A korabeli várostromokon keresztül, a politikán át a vacsorákig mindenbe bepillantást nyerhetünk. Károly Róbert vajon eléri a kitűzött célját? Mi fogja feltámasztani a liliomos lovagot? Mi lesz a Bátor család sorsa? Ezek mind előttünk álló kérdések, csak kívánni tudom a szerzőnek, hogy folytassa tovább.

Úgy gondolom, hogy egy régen várt igényes magyar történelmi regény, ami minden korosztály számára remek szórakozást nyújthat. Mindenkinek nyugost szívvel ajánlom.

Jó olvasást!

Jelen könyvajánlómban ismét egy roppant izgalmas hadtörténeti írást szeretnék Nektek bemutatni. A könyv a Csendes-óceáni hadszíntér egyik legvéresebb és legnagyobb ütközetét mutatja meg, amely az Ivo Dzsimai szigeten zajlott.

A japán szerző érdeklődését a sziget parancsnoka keltette fel elsősorban, aki Kuribajasi Tadamicsi volt. A könyvből megismerhejük a parancsnok személyiségét és egész gondolkodásmódját a háborúról, az amerikaiakról, és hogy milyen taktikát is kell alkalmazni a túlerőben lévő ellenséggel szemben. Az utókorra maradtak Kuribajasi hazaírt levelei és rengeteg más japán katonának a levelezése is. A szerző ezekből sorra felvillant számunkra egyet-egyet, ezzel is tovább árnyalva az eseményeket, és megmutatva az egész szörnyűségnek az emberi oldalát.

Ivo Dzsima szigete mindkét fél számára hatalmas jelentőséggel bírt a háború alatt, a japánoknak fontos repterei voltak itt, és ez volt a fősziget előtti utolsó védőbástya, az amerikaiak a megszerzésével pedig nyugodtan bombázhatták már Japánt.

Kuribajasi egy józan, reális gondolkodású parancsnok volt a többi hagyománytisztelő japán parancsnokkal szemben. Már a feladat elvállalásakor tudta, hogy halálra vannak ítélve, ennek megfelelően dolgozta ki harci stratégiáját is. Egy cél lebegett előtte, hogy minél hosszabb ideig fel tudja tartóztatni az amerikaiakat, és minél nagyobb veszteségeket okozzon nekik. (Terve tökéletesen bevált, de Japánt ez sem menthette meg a sorsától.)

Kuribajasi érdekes módon leveleiben nem sokat beszél szenvedéseiről, a szigeten uralkodó állapotokról. Legtöbbször álmairól és az otthonaikról ír. Legnagyobb bánata az, hogy úgy jött el otthonról, hogy a konyhai küszöböt nem javította meg. Miközben a katonái között olyan harci esküt küldet szét, miszerint addig senki sem halhat meg, amíg legalább 10 ellenséget magával nem visz. Számomra hátborzongató volt ez a kettősség, de valahol érthető is.

Ezek a japán katonák nem akartak mindenáron meghalni, de ha ezt követelte meg a haza, akkor megtették. Leveleikből jól kitűnik, hogy nem bolondok és fanatikusok ők, ahogy sok filmben láthatjuk őket, hanem gyerekek, családapák, testvérek, akik utolsó rohamuk előtt az otthoniakra gondolnak.

A könyv könnyen olvasható és egyszerűen letehetetlen, második világháborút kedvelőknek pedig kötelező olvasmány. A könyv elolvasása után egy gondolat merült fel bennem: „Te Jóisten, mibe kényszeríti bele az ember saját magát." A háború könyörtelen, és ezt a szerző remekül elénk is tárja.

Zárógondolatként a könyvben olvasható, hogy a Szuribacsi hegyen az amerikaiak felállítottak egy hatalmas szobrot a győzelem dicsőségére, majd a sziget újbóli megnyitásakor a japánok is elhelyeztek itt egy emlékművet, amely a gyászt szimbolizálja. Érdekes egymás mellett a kettő, de egyben elválaszthatatlanok is egymástól.

Jó olvasást!

Aki elolvassa Sir John Keegan munkáját, az egy a korában forradalmi szakirodalmat vesz a kezébe. Sajnos a szerző 2012-ben elhunyt, így újabb remek hadtudományi munkákkal már nem tudja a nagyközönséget megörvendeztetni. A csata arca című könyvét 1976-ban írták meg először, és szokatlanul későn fordították le magyarra. Mondom ezt mindazért, mert egy teljesen új szemléletet próbált meghonosítani a hadtörténetírásban.

De mi is lehet ez a szemlélet? Egy nagyon érdekes oldaláról vizsgált meg a történelemből kiválasztva három nagy történelmet is befolyásoló csatát. A legegyszerűbb emberi kérdéseket tette fel: tényleg harcolni akarunk? De miért is? Mi játszódott le a katonák fejében? Mik voltak a mozgatórugóik? Mi tartotta egyben őket? Ezekre és hasonló kérdésekre keresi a választ a szerző, megvizsgálva Agincourt (Azincourt), Waterloo és a Somme-i ütközetet. Mindhárom csata más-más korszakból származik, egy középkori, egy újkori és egy első világháborús csatát vett górcső alá. Minden fejezetet szisztematikusan épít fel, megvizsgálva az összes lehetőséget, amely az egyes csatákban felmerülhetett, például: gyalogos-lovas küzdelme, tűzérség-lovasság küzdelme, gépfegyveres-gyalogos küzdelme stb.

De mitől is új és érdekes olvasmány mindenki számára? Mert nem az a fontos, hogy ki nyer és hogyan, hanem hogy az egyszerű emberek hogy és miért tudtak helytállni. Féltek a haláltól? El akartak menekülni? Egy olyan hadtörténeti munka ez, ahol ténylegesen megjelenik az ember, és nem csak egy eszköz benne.

A nyelvezete szakirodalmi, rengeteg információval megspékelve. Nem tartozik a könnyen olvasható könyvek közé, de annál izgalmasabb. Remek kiegészítése, árnyalása lehet korább ismereteinknek is. Bárkinek nyugodt szívvel tudom ajánlani ezt a művet, aki tényleg szeretne a csata arcába tekinteni. 

Jó olvasást!

Tavaly decemberben találkoztam a szerző nevével a Facebook-on egy Palinban rendezendő könyvbemutató kapcsán. Nagyon megfogott amit a kötetről és a szerzőről írtak. (De ha elolvassátok ezt a kötetet, Ti is nagyon sokat megtudhatok magáról a szerző életéről is.)

Be kell vallanom, hogy nem sűrűn szoktam verseket olvasni, de amikor beleolvastam Széperdei Zsolt verses kötetébe, akkor már tudtam, hogy minden egyes betűjét A-Z-ig el akarom olvasni, magamba akarom szívni. Rég elfelejtettem már, hogy egy-egy versbe mennyi érzelmet, fájdalmat, szeretetet, szerelmet, örömöt, bánatot lehet belesűríteni. A szerző tudja ezt és szívesen meg is osztja Velünk tudását. Öszintén elénk tárja egész életét, szó szerint végigkövethetjük jobb és rosszabb napjait is. Vannak versei, amelyekből árad a szeretet és a jövőbe vetett remény, de nem rejti véka alá félelmeit és bánatát sem. Rég találkoztam ilyen mély és szívből jövő gondolatokkal. De nem csak saját magáról ír, hanem a világról és mi rólunk magyarokról is. A kötetben a verseit több ciklusra bontja fel, a fejezetek (ciklusok) címei a következők: nincs mit adni; jó vagyok így is; HAZUDHATNÁM; nem védett faj; Csalódás; álom.

Szándékosan nem kívánok a szerzővel foglalkozni, hiszen, hogy az Ő szavaival éljek, nem könyöradományra van szüksége, hanem alkotni szeretne és újraépíteni a saját várát. Talán a legjobb ajánlólevél lehet, hogy a versei után újra van kedvem verseket olvasni. Mindenkinek szeretettel ajánlom Széperdei Zsolt verseskötetét. Szép letisztult érzelemmel teli versek, mindenki megtalálhatja közöttük a maga kedvencét.

Jó olvasást! Sok sikert kívánunk a Szerzőnek a további munkáihoz és az élethez is!

Jelen ajánlómban egy igazi kuriózumot szeretnék a figyelmetekbe ajánlani. Nagykanizsa városa ebben az évben (2015-ben) ünnepli Halis István születésének 160. évfordulóját. Tiszteletére az egyik munkáját ajánlom Nektek. De ki is volt Halis István? Egy mondatban összegezve: a város helytörténésze, írója, múzeológusa, várospolitikusa és nem utolsósorban könyvtárosa. Nevét könyvtárunk is büszkén viseli, így is emléket állítva az ő munkásságának.

A kis ember nagy bottal című novella egy göcseji községben, Mumorban kezdődik. Az élet egyszerű és szép, de sajnos a kis közösségbe is begyűrűzik az első világháború és a férfiakat besorozzák. A besorozottak között találjuk Pajzs Adorjánt is, aki nemsokára megsebesül és a kanizsai kórházba kerül. Felesége úgy dönt, hogy fia, Józsika és lánya, Bábi fogják meglátogatni apjukat a nagyvárosban. A mű cselekménye innen kezdődik. Az anya nagyon félti a gyermekeit, fél hogy majd becsapják vagy bántják őket a városban.

A mű olvasása közben megismerhetjük milyen lehetett a korabeli élet Nagykanizsán, mennyire csodálkozhatott rá egy falusi gyerek a városi életre. Sőt kicsit a korabeli közgondolkodásba is betekintést nyerhetünk. A novella olvasása közben sokszor gondoltam arra, hogy a világ és az emberek felfogása és a bürokrácia nem sokat változott "röpke" 100 év alatt (Halis ezen műve jelenleg 94 éves). Úgy éreztem Halis gondolatai a mai világunkba is nyugodtan beilleszthetőek.

A műből való kedvenc soraimat is megosztom Veletek: "-Te nagyon tartalmas ember vagy Jóska, s azért sohase fogod kihasználni a szerencsédet. A nehéz ember mindig alant marad."- Elgondolkodtató és mai napig megfontolandó gondolat ez. Aki igazságos és becsületes ember, az kevésbé fog érvényesülni, míg a törtetők kihasználják az adódó lehetőségeket minden körlmények között.

Mindenkinek nyugodt szívvel ajánlom Halis István művét, hiszen a kora ellenére a mű nyelvezete egyszerű és közérthető. Tartalmát tekintve pedig egy kellemes szórakozást nyújtó időutazás a korabeli Nagykanizsára. A novella elolvasható online is a könyvtár oldalán az alábbi linken: https://hivk.nagykar.hu/kincseslada/helytort/halis_istvan/index.htm

De ha kedvet kaptatok további Halis műveket is találtok az oldalon. Jó olvasást Mindenkinek!

Talán az ajánlott könyveimből kiderült, hogy szívesen olvasok állatos, kutyás vagy macskás könyveket kikapcsolódásként. Hát Montalván úr könyve is ezért került a kezembe. Ahogy a könyvespolcot nézegettem, megláttam a borítón egy gyönyörű golden retrievert. Nem volt kérdés ezt a könyvet el kell olvasnom. Mire is számítottam a címből? Gondoltam egy veterán katona, aki súlyos sérülést szenvedett és egy kutya lesz az, aki visszazökkenti a rendes kerékvágásba. A gondolatomból valami bejött valami nem.

A szerző Luis Carlos Montalván az Egyesült Államok hadseregének századosa volt, aki részt vett az Irak elleni háborúban. Al-Validban teljesített szolgálatot és elég árnyalt képet kaphatunk arról, hogy egy amerikai katonának milyen is volt ez az időszak. Az állandó készenlét, hiszen sose lehetett tudni ki a potenciális ellenség. Az iraki rendőrség túlkapásai, a síita és szunnita ellentét fellángolása, és természetesen a korrupció. A szerző nem rejti véka alá, hogy ez meghaladta az amerikai hadsereg képességeit, egyszerűen nem készültek fel arra, hogy hogyan is kellene rendet csinálni. Demokráciát kívántak adni egy országnak, akik hírből sem ismerték és lehet, hogy nem is akarták. Tehát, ahogy telt az idő úgy lett egyre kilástalanabb a helyzet. De leginkább a hadvezetésben csalódott, akiket a saját érdekein kívül semmi sem érdekelte. Montalván százados egyik őrjárata során merénylet áldozata lett de túlélte kisebb testi sérülésekkel, de annál nagyobb lelki sérülésekkel.

PTSD szindróma alakult ki nála, ami kicsit hasonlít az üldözésimániára, az élete romokban hevert. Ekkor toppan az életébe Kedd a golden retriever, akinek sikerül visszahoznia őt a valódi életbe. A könyv érdekes hiszen nem beszélhetünk egy tipikus "kutyás" könyvről, mert a főszál nem ez, hanem az iraki háború és egy leszerelt veteráné, aki lássuk be már nem kell senkinek. Érdekes képet kapunk az iraki hábirúról és annak amerikai megtéléséről a társadalmon belül. Sőt megismerhetjük azt is, hogy az iraki háború után leszerelő katonáknak, milyen problémákkal kell megküzdeniük. Itt találkozunk a mentőkutyákkal és a speciálisan veteránoknak szóló programmal. Megismerhetjük Kedd és Montalván kapcsolatát későbbi barátságát.És azt is, hogy hogyan küzd a veteránok jogaiért. Lefordítva, hogy hogyan illeszkedik vissza a társadalomba a háború után, mennyi szenvedésen kell keresztül mennie, hogy újra értékesnek érezze magát.

Talán az ajánlómból is kiderül, hogy a történet elsősorban nem Keddről szól, de a jelentősége elvitathatatlan. Izgalmas önihletésű regény az iraki háborúról, a veteránokról és a mentőkutyákról. Mindenkinek ajánlani tudom, akit érdekel az iraki háború és annak háttere. Izgalmas az is, hogy egy ízig-vérig katonából, hogy lesz egy "rokkant" veterán, és mikor ismeri fel, hogy segítségre van szüksége. Igazi, emberi és egy kicsit "állati" történetről van szó.

Jó olvasást Mindenkinek!

Egy fiatal ausztrál írónak a könyvét szeretném jelenlegi könyvajánlómban bemutatni Nektek. Egy izgalmas történetet tár elénk rengeteg izgalmas és sokoldalú szereplővel együtt. Persze mondhatnánk egyből, hogy jó egy a második világháború idején játszodó regény már alapból nem lehet rossz, de úgy gondolom ez a regény több, mint egy második világháborús irodalom. Főleg, ha belegondolunk, hogy a könyv narrátora maga a Halál. Hát amikor az első pár oldal után rájöttem, hogy ki is vezeti be a történetet, először beleborzongtam, majd egyre jobban vártam mindig, hogy újra megszólaljon.

Tehát a helyszín Németország Hitler és a nemzetszocializmus egyre erősebb az országban, de mi Liesel Memingerre koncentráljunk a könyvtolvajra. Számunkra a történelem ami elkerülhetetlenül közelít csak másodlagos. Mesélőnk a Halál szívesen mesél Lieselről, nem szokta figyelni az embereket, de valami lát a lányban ezért időről időre megnézi magának és így tudja elmesélni számunkra a történetét. Másik fontos főszereplőnk Rudy Steiner a citromsárga hajú fiú. Ő és Liesel elválaszthatatlanok lesznek egymás számára. A regény nem fogja megmutatni számunkra a világháború katonai oldalát, nem ő az egyszerű szegény német polgárokat fogja megmutatni számunkra. (Talán a Halál legtöbbször Sztálingrádról mesél, hogy mennyi sok dolga van, mennyire belefáradt már a munkájába, de a lelkek csak jönnek és jönnek...). Fontos szereplők még Franz és Rosa Hubermann, akik Liesel nevelőszülei lesznek. Liesel a könyvtolvaj éli a gyerekek átlagos életét, de valahogy beleszeret a könyvek világába, de olvasni nem tud. Ennél a résznél ismerkedhezünk meg Franz Hubermannal, akit nevezhetnénk egy nagy gyereknek is, hiszen mindenben támogatja és segíti a kicsi Lieselt, sokszor vállalva azt a kockázatot is, hogy a felesége jól leteremti. Rosa a mindig kemény asszony, de ha jól figyeltek rájöttök, hogy a szíve azért mindig a helyén van, ha nem is mondja ki.  Rudy Steiner számomra az igazi gyerek, aki tudja értékelni és élvezni, hogy gyerek. Csodálatos jelenet, amikor a fekete futó Jesse Owenst utánozza szénnel kifestett arccal. Majd jön a pofon és nem érti, miért nem lehet Jesse Owens. A válasz egyszerű, nem és kész. Mert ez a világ ilyen. (De talán még a jelen világa is sokszor hasonlít erre a jelenetre.). A citromsárga fiú, aki Lieselbe szerelmes és hőn áhítja, hogy egyszer megcsókolja, de ez nem adatik meg neki. És itt van még számunkra a tollhajú férfi, Max Vandenburg, a zsidó. Hubermannék befogadják és megprobálják életben tartani, de ez nem is olyan egyszerű.

Kicsit hektikusnak és kapkodónak tűnhet a jelen könyvajánlóm, de higyjétek el rengeteg érzelem, karakter van benne. Egyszerűen a regény tele van élettel, ez a legjobb szó rá. Milyen következtetéseket lehet levonni? Nekem a következők jutottak eszembe a könyv elolvasása után: 1. A háború SOHASEM lehet megoldás; 2. a könyvhöz hűen "mind meg fogtok halni", tehát úgy éljünk, hogy mindennap lehet egyben az utolsó is. Egy érzelmekben gazdag, szívszorító, remekül megkomponált regény.

Külön hozzátenném, hogy a könyv elolvasása után megnéztem a regény alapján készült filmet is. Én számomra csalódás volt a könyv után a film, de ezt mindenki ízlése válogatja. A lényeg, hogy a könyvet mindenképpen olvassátok el, kitörölhetetlen élmény. Kicsi személyes megjegyzés a végére, amikor a Halál valakit sírva vitt el, engem is a sírás kerülgetett.

Olvassátok el, nem fogjátok  megbánni! Jó olvasást!