Fredrik Backman egy rövid lélegzetű, de annál tartalmasabb könyvet tett le arra a bizonyos asztalra. Egy tanulságos és elgondolkodtató történet tanúi lehetünk. A történet főszereplője egy nagyapa és unokája kapcsolata. Az idős ember már élete vége felé jár és egyre több emlékét veszíti el, amire már ő saját maga is rádöbbent. Gondoljunk csak bele, mennyire rémisztő érzés lehet ez. Ahogy tudjuk, hogy a számunkra fontos emberek és tárgyak pillanatok alatt vesznek bele a ködbe. Az élet elmúlásának feldolgozása már önmagában egy nehéz embert probáló feladat, hát még az, hogy életedben megkopnak a számodra fontos és kedves emlékek. Ahogy öregszünk úgy vetünk számot egyre többször az életünkről vajon jól csináltuk-e? Jó emberek voltunk? Mindent megtettünk az életben? A regényünk főhöse is megküzd ezekkel a gondolatokkal és saját magával is. De ebben a nehéz feladatban van egy kedves segítőtársa is, a saját unokája. Egy hullámhosszon vannak, megértik egymást. Ami a fiával nem sikerült az sikerülhet az unokájával? És vajon a hazavezető út milyen hosszú lesz a végére?

Fredrik Backman egy nagyon érzelmes és tanulságos regényt írt meg az élet végéről, az elmúlásról és a jövő generációbaiba vetett hitünkről. Az egyik kedvenc jelenetem, amikor az unokájával Noahval beszélget az iskoláról. Azt a feladatot kapják a gyerekek, hogy írják le mi akarnak lenni. Erre az unokája Noah azt válaszolja, hogy "Először inkább arra koncentrálnék, hogy kicsi vagyok." És tényleg! Mekkora tanulság már! Miért karjuk már gyerekként agyonnyomni a saját gyerekeinket? Legyenek gyerekek aztán felnőttek. Persze legyenek céljaik, de mindennek megvan a maga helye és ideje. Még ebben a párbeszédben hangzik el a következő mondat: "Inkább lennék öreg, semmint felnőtt. Minden felnőtt dühös, csak a gyerekek és az öregek nevetnek." Számomra Backman itt az élet egyik legnagyobb igazságát mondta ki számomra. Egy mondatban összefoglalta milyen is a mai világ társadalma.

A könyvebn kicsi illusztrációk is megtalálhatók, ahol a szerző úgy érzete, hogy egy-egy fontos momentumnot ki kell emelnie. Egy kiváló utazás, ahol az út minden reggel egyre hosszabb...

Remek regény egy nagyszerű irótól! Vétek lenne kihagyni.

Jó olvasást!

2017.10.04-én a kanizsai könyvtárban mutatta be mesekönyveit a zalai származású Skolik Ágnes. Engem ért a megtiszteltetés, hogy levezényelhettem a könyvbemutatót. A mostani könyvajánlómban bemutatott könyvről is beszélgettünk a szerzővel.

Elöljáróban, hadd írjam le a mesékkel kapcsolatos meglátásaimat. Az írásnak talán az egyik legnhezebb ágának tartom. Már ha persze valaki jó meséket szeretne írni. Egy jó mese, nagyon sokat tud tenni a gyerekeink fejlődésében. Talán ezt nem kell túlságosan ecsetelnem, hogy a fantázia, a gondolkodás fejlődésére milyen jótékony hatással vannak a mesék. A mese, meseírás is egyfajta vállalkozássá vált napjainkban. Futószalagon jönnek az újabbnál újabb mesék. A minőség pedig sokszor nem üti meg az elvárt szintet.

A csodatermő fában rövid kis meséket találunk. Amelyekkel akarva akaratlanul valami szépet, valami fontosat árulnak el a gyerekeknek és sokszor nekünk felnőtteknek is. Az egyik kedvenc mesém a könyvből a "Színes ceruzák". A történet lényege, hogy az összes ceruza magáról gondolja, hogy ő a legszebb és ő a legfontosabb a világon. Mígnem egy napon rá nem döbbennek, hogy együtt új és csodálatos dolgokat tudnak létrehozni. Ezek a történetek nekünk felénőttek számára is elgondolkodtató. Miközben Skolik Ágnes meséit olvastam, eszembe jutott a gyerekkorom. Milyen jó is volt mesét olvasni, esti mesét hallgatni édesanyám tolmácsolásában. Amikor én voltam a hős, együtt izgultam a lovaggal, megmentettem a hercegnőt. Hittem a jó legyőzhetetlen erejében, az igazságban, a becsületben. Aztán felnőttem, bekerültem a hétköznapi taposómalomba, jöttek a csalódások és a mesék megkoptak, valahol mélyre kerültek a lelkemben. De nem kell így lennie. Olvassunk felnőttként igényes meséket. Egyrészt a lelkünknek is nagyon jót tesz, sok régi szép emléket a felszínre tud csalogatni, és ami még fontosabb újra megtaníthat minket arra, hogy gyerekszemmel a csodák világával is lássuk a világot. Ha pedig a gyerekeinknek szeretnénk átadni az olvasás és a mese örömét, akkor ez a könyv remek választás hozzá.

Az írónő rengeteg természeti képpel is dolgozik, sok meséje a természetben játszódik ez külön öröm volt számomra. Ha az olvasó figyelmesen olvas arra is rájön, hogy a szerző ízig-vérig benne van ezekben a mesékben.

Egyben biztos lehet az olvasó, hogy igényes mesekönyvet tart a kezében! Azt kívánom Önöknek és a gyerekeiknek is teremjen csodákat a csodatermő fa!

Jó olvasást!

Csányi Vilmos, mondhatom, hogy hazánk egyik leghíresebb etológusa, aki nem mellesleg nagy jól is ír. Ami számunkra külön örömhír, hogy nem csak szakmai cikkeket és publikációkat ír remekül, hanem nekünk egyszerű földi halandóknak is közérthetően és izgalmasan tudja elmesélni az állatok természetét, rítusait, ösztöneit, gondolatait.

Jelen könyvében ráadásul a személyes érintettsége is megjelenik, végtelenül őszintén. Jeromos, a szerző kutyája, akinek a segítségével rengeteg érdekes dolgot tár az olvasók elé. Mit tudhat egy kutya? Képes gondolkodni? Összefüggéseket észrevenni? Megtanulni új dolgokat? Ezekre a kérdésekre mind mind válaszokat kapunk egyből a könyvből, miközben ráaadásul jól is szórakozunk Jerke és Csányi Vilmos kalandjain. Láthatunk nyúlvadászatot, egyszerű parki sétákat, duzzogást, sőt kutya és ember "beszélgetésének" is tanúi lehetünk. Odáig merészkedek, aki elolvassa ezt a könyvet nagyon sokat tanulhat a kutyák ternészetéről, érzéseikről, ösztöneikről, szükségleteikről, ezáltal jobb gazdává is válhatnak. Véleményem szerint a szerző titokban ebben reménykedik. Az olvasó egy szakkönyvet tart a kezében, de mégsem! Egyszerűen foglamazva szórakozva tanulhatunk. Én pár oldal után megkedveltem történetünk hősét Jeromost, aki végig csak hozza önmagát. Ember-állat viszonya elég érdekesen működik a világunkban. Hol sikersztori, hol eléggé elkeserítő, ahogy más fajokkal bánunk a világban. De az ember-kutya viszonya az elgondolásunkban sokkal mélyebb, szent és sérthetetlen. De ez is egy kapcsolat amelyben tevékenyen részt kell venni. Figyelni, tanulni kell, összehangolódni. És ha képesek vagyunk megérteni a kutyánkat akkor képesek lehetünk más állatfajokkal is rendezni a viszonyunkat. (Természetesen ez csak az embereken múlhat...)

A könyv ráaadásul remekül van illusztrálva László Bandy rajzaival, amely minden egyes alkalommal mosolyt csalt az arcomra. Köszönet érte.

Érdekes, tanulságos könyv az ember legjobb barátjáról, aki képes még a legrosszabb napokon is képes feldobni az embert. De bevallom szerintem ez a könyv is képes rá.

2016 év végén megjelent egy érdekfeszítő és véleményem szerint a magyar piacon egy hiánypotló könyv. Remélem, hogy mindenki számára tanulságos lesz - annak a bizonyos éremnek a másik oldaláról is. Kepes András ebben a könyvében a saját tapasztalait tárja elénk a világról és a különböző kulturális szokásokról. Egy szubjektív világképet kapunk, amin mindenképpen érdemes elgondolkozni.

Miközben a könyvet olvastam, a Facebookon egyre több értelmetlen, buta és egyáltalán nem poénos képpel találkoztam. Hadd hozzak egy példát: a kép egyik felé Hitler látható, a másik felén pedig a tengeren veszteglő migránsok. A felirat a következő: "Bezzeg az én időmben nem siettek ennyire Németországba." Először amikor olvastam mélységesen elszomoródtam. Két okból is: egyrészt a jelenlegi helyzet alapból nem könnyű, az ember a saját normáival viaskodik, hogy mi helyes és mi nem. Közben ezekkel a szándékosan gyülőletkeltő és viccesnek szánt képekkel találkozik... Aki pedig hasonló dolgokat tesz ki az internetre, sajnos az történelem óráról is hiányzott... Nem hiszem, hogy Hitler lenne az a figura, akit példaként kellene az emberek elé állítani és azt, amit a rezsimje végrehajtott. Nem véletlenül hoztam fel ezt a példát, hiszen úgy gondolom a szerző fejében is hasonló gondolatok cikázhattak, amikor tollat ragadott és megírta a Világképet.

A Világképet Kepes András életútjaként is nézhetjük, bejárhatjuk vele az egész világot, Kelettől, Nyugatig, hogy mindig újra és újra meglepődjünk, milyen kulturális különbségek vannak a világban. Kinek mi a furcsa, mi a meglepő, mi a megbontránkoztató. A férfiak közötti szájoncsókolás? Az evés közbeni böfögés? A többnejűség? Mindenre vannak érvek és ellenérvek. De lehet, hogy csak meg kellene próbálni egymást megérteni?

Maga a könyvnek a legnagyobb értéke, hogy rengeteg új országot meg lehet ismerni, Japánt, Indiát, Mongóliát, csak hogy néhányat említsek. Fontos kulturális tapasztalatokat szerezhetünk tőlünk jóval messzebb élő emberektől. Mindig is csodáltam a japán embereket és kultúrát. A könyvből is innen van az egyik kedvenc jelenetem. A nyugati kultúrában azt tanuljuk, hogy olyan erősek legyünk mint a tölgy, csak egy hatalmas vihar tudjon ketté törni, soha ne hajoljunk meg. A japán kultúra viszont azt tanítja, hogy légy, olyan mint a bambusz, amikor kell hajolj meg a szélnek, de sohase hagyd, hogy eltörjenek. Érdemes elgondolkodni rajta.

Kepes András könyve nem véletlenül van a bestseller listák élén, sőt nemrégen bővített változatban újra megjelent a kötet. Számomra könyv egyik legfontosabb mondanivalója, hogy legyünk kiváncsiak, érdeklődőek, gyűjtsünk tapasztalatokat és csak utána vonjuk le a következtetéseinket. Ne zárkózzunk be a saját világunkba! A világ érdekes és csodálatos, tapasztaljuk meg! Aki bezárkózik, az előbb-utóbb elveszik és önmagát falja fel.

És még egy pici kitértő hadd tegyek a kultúra kérdéséről. Nem rég egy ismerősöm mesélte, hogy a munkahelyén a főnöke egy elég érdekes eszmefuttatást tartott a számára. A lényeg az volt, hogy "maga csak egy bölcsész, magára nem igazán lehet számítani. Tudja a világot a gazdaság hajtja nem a kultúra. Kultúrára nincsen szükség. Amúgy meg egy nőtől mit is várhatnék." Kicsit félelmetesen hangzik, hogy egy ilyen ember fontos döntéseket hoz, nem? Szerintem ha nincs kultúra, akkor elég szomorú jövőnek nézünk elébe. Kultúra nélkül nem várható el, hogy az emberiség hosszú távon fenntartsa a világot.

Olvassuk Kepes András könyvét! Gondolkodjunk, érezzünk, legyünk kulturált emberek!

Jó olvasást!

2017. május 26-án író-olvasó találkozón járt Nagykanizsán Bíró Szabolcs és Benyák Zoltán. Nem kicsit izgultunk, és nem kicsit örültünk, hogy két jeles kortárs írót fogadhattunk a könyvtárunkban. Bíró Szabolcs már több regényével foglalkoztam a blogon, sőt nyugodtan beismerhetem, hogy az egyik kedvenc íróm. De, sajnos Benyák Zoltánról túl sok mindent nem tudtam, addig amíg Kanizsára nem érkezett. Egy nagyon érdekes, impulzív találkozót tartottak, ahol megfogott, hogy hogyan beszél a regényeiről, mit gondol a munkáiról. Igazán élvezetesre sikeredett. A végén nem is sokat gondolkoztam rajta és megvásároltam a Nagy illúzió című regényét. Úgyhogy a jelenlegi könyvajámlónak ez a rém egyszerű apropója... Csapjunk is bele!

Még előljáróban annyit, hogy a regény egy kicsit a sci-fi és a valóság között lehetne elhelyezni. Teljesen rendhagyó könyvet mutatok be, általában nem szoktam ezt a műfajt kedvelni, de hát a puding próbája az evés és Benyák Zoltán rá a garancia.

Főszereplőnk Tom Pastor egy londoni festő, akinek az élete teljesen félrecsúszik. Semmi sem sikerül, semmi értelmét nem látja az életének, talán kicsiny reménysugara az életében egyedül a lánya. De hát nem kell senkinek taglalnom, hogy az élet sokszor nem úgy alakul, ahogy elképzeljük. Tom Pastornak sem sikerült semmi maradandót alkotnia. De mi van ha van egy második esély? Ha még nincs veszve semmi, ha a halál is elénk dob még esélyt? A regény itt csap bele igazán a közepébe és itt kezdi el csak a szerző is igazán elengedni a fantáziáját. Tom Pastor meghal és egy sivatag közepén ébred, ahol egy fiatal lány veszi fel és indulnak el egy őrült küldetésre, ami talán még megmentheti Tom-ot, hogy legalább egyszer a "nemlétben" jól csináljon valamit. Innéttől kapaszkodjon meg az olvasó, mert innéttől minden megtörténhet, nem szab a fatáziának semmi határt. Itt minden halott megtalálható, akire még emlékeznek az élők. Így ne lepődjünk meg, ha az autópálya közepén egy elefánton utazó római légiónáriussal, vagy  a kocsmában együtt piáló Hemingway és Poe látványával találkozunk. Nekem végig nagyon tetszettek ezek a "híres halottak", akik folyamatosan felbukkantak a regényben, mindig vártam, hogy ki lesz a következő, akivel Tom összefut vagy ki lesz az aki segíteni fogja a küldetésében. Egy-egy meghatározó szereplő, aki már nincs közöttünk, mindig mosolyt csalt az arcomra.

De fontos megemlítenem, hogy nemcsak könnyű sétakocsikázásról van szó a halottak világában, eléggé veszélyes világról van szó, ahol ha hihetetlenül is hangzik, de elég könnyen meg lehet halnii. És nem szabad megfeledkezni a keselyűemberről sem, aki eljön azért a halottakért, akire már senki sem emlékszik az élők világában és elviszi az örök enyészetbe.

Vajon sikerül Tomnak véghez vinnie a küldetését? Megtalálja a békéjét? Az esélye megvan rá, csak élnie kell vele. Szálljatok be a kocsiba és száguldjatok végig Tommal a halál birodalmán! Nem fogtok csalódni!

Remélem még hallunk a szerzőről! Jó olvasást!

Mostani könyvajánlómban egy olyan időtálló klasszikust szeretnék bemutatni, amely valószínűleg még nagyon sokáig beszédtéma lesz. Úgy gondolom, hogy nyugodtan lehet mondani, hogy Harper Lee könyve beírta magát a Hallhatatlan regények közé. Harper Lee nem olyan régen 2016 február 19-én hagyta el árnyékvilágunkat, de a szívünkben örökké ott lesz (A eszméje, a mondanivalója egyszerűen nem veszhet el! De erről majd később.). A Ne bántsátok a feketerigót című regényért, ami eredetileg 1960-ban jelent meg, már 1961-ben Pulitzer-díjat ünnepelhetett. 2007-ben pedig Elnöki Szabadságéremmel tüntették ki.

A történetünk két főszereplője Jem Finch és Jean-Louise, két kisgyerek akik az 1930-as években egy amerikai déli államban élik gondtalan életüket. Játszanak, szeretnek, kiváncsiak, harcolnak, mondhatjuk, hogy igazi gyerekek. De van mégegy fontos szereplőnk akiről mindenképpen szót kell ejtenem, ő pedig nem más, mint Atticus Finch a két kisgyerek apukája, aki egyedül neveli a gyerekeit és egyben a város tiszteletben álló ügyvédje is.

A kisváros életét teljesen felborítja egy kényes ügy melyben egy fekete férfit nemi erőszakkal vádolnak meg, amit egy fehér nőn követett el. Atticus becsületes ember és valóban az igazságra kíváncsi és megakarja menteni Tom Robinsont a halálbüntetés elől. Amerika az 1930-as években, demokrácia és egyenlőség, ez van amerika zászlajára nagybetűkkel kiírva, de az emberek nem működnek ilyen egyszerűen. Felszínesek, előítéletesek és mélyen rasszisták. Ezt sohasem könnyű megváltoztatni ha egyáltalán lehetséges, de Atticus Finch tesz egy próbát, ha csak egy leheletnyivel is jobbá lehet tenni a világot, akkor Atticus ezt meg akarja tenni. Vállalva azt, hogy kibeszélik, megbélyegzik és ezáltal a saját gyerekeit is kiteszi annak, hogy kicsúfolják és bántják őket, hogy az apjuk egy "niggerimádó".

A gyerekek egy teljesen új világba csöppennek, ami már egyáltalán nem felhőtlen és igazságos. Ez a felnőttek világa. A kicsi Jean-Louise lesz az, aki kimondja a világ legnagyobb igazságát, amit mindenkinek megkéne tanulnia: "csak egyféle emberek léteznek, egyszerűen csak emberek." Milyen könnyű ezt kimondani, de milyen nehéz betartani és úgy látom, hogy  napjainkban is komolyan küzdünk azzal, hogy egymást, embertársainkat egyenlően tudjuk kezelni, ne legyünk előítélesek és felszínesek.

Az embereket szokásait, gondolatait, előítéleteit nem könnyű feladat megváltoztatni, sőt néha lehetetlennek tűnik. Atticus a következő választ adja erre a gyerekeinek. Attól, hogy tudod, hogy veszíteni fogsz, nem azt jelenti, hogy nem is kell megpróbálnod győzni. A rasszizmussal kapcsolatban és az élet minden fontos kérdéséhez így kell hozzáálllnunk. Kemény munkával, néha árral szemben is meg kell tennünk, amit helyesnek vélünk, mert csak így érhetünk el eredményeket.

Atticus megteszi a rábízott feladatot, sőt többet is. Elindít egy egész kisvárost egy nehéz és rögös úton. De vajon ezért nem kell túl nagy árat fizetnie?

Mindannyian feketerigók vagyunk, akik tele vannak érzelmekkel, szeretettel, bánattal örömmel. Mindannyian törékenyek vagyunk,  fáj ha bántanak, megaláznak, semmibe vesznek minket. Jónak lenni nem könnyű, de törekednie kell rá, mert csak így lehet apránként előrébb és előrébbb lépni. Harper Lee regénye nekem ezt mutatta meg. Kösözönöm, hogy megírta, köszönöm, hogy emberként járt közöttünk és ránk hagyta élete munkáját!

Napjainkban Bear Grylls neve szó szerint márkává nőtte ki magát. Nevezhetjük a túlélés nagymesterének, A Discovery Channel-en futó műsora elhozta neki a világhírnevet. Ifjúsági regények, akciódús kalandregények, életvezetéssel, edzéstervekkel foglalkozó könyvek fűzödnek a nevéhez. De vajon neki is voltak/vannak példaképei? Vajon milyen történetek, emberek inspirálták arra, hogy ezzel foglalkozzon? Kik Bear Grylls hősei?

Hát, ha nem tudod akkor ez a legjobb a könyv amit a kezedben tartasz, mert az összes kérdésedre választ kapsz. De, ha amúgy nem nagyon izgat maga Bear Grylls, akkor se aggódj, mert ez a könyv tele van nagyszerű, inspiráló, lenyügöző és néha hátborzongató  igaz történetekkel. Egyrészt megismerhetjük azt, hogy mire nem képes az ember a túlélése érdekében. El sem tudjuk képzelni, hogy meddig vagyunk hajlandóak elmenni, hogy az életünket megmentsük. Gondolok itt a kannibalizmusra, a vizeletünk elfogyasztására, vagy akár a saját karunk levágására! Gondoljunk csak bele, vajon mi meg mernénk tenni?- Elsőre biztosan sokunk rá vágná, áhh én erre nem lennék képes. De ezeknek az embereknek a nagy része maga se gondolta, hogy képesek lesznek véghezvinni, sőt életben maradniuk! Ők elsősorban nem a hírnevet keresték hanem egyszerűen, egy baleset egy véletlen folytán kellett az életükért megküzdeniük.

De találkozhatunk "nyughatatlan" szívű emberekkel is a könyvben, akik a természetet, saját magukat és néha a sorsot hívták ki maguk ellen. Felfedezők, hegymászók, akik a hírnévért, a dicsőségért a végtelenségig képesek voltak elmenni, és nem egy közülük az álma, vágya áldozatává vált.

Találkozhatunk a könyvben még harcosokkal, katonákkal, akik a végsőkig küzdöttek a céljukért. Mint például Nancy Wake aki, a második világháborúban egy régi biciklin majdnem a teljes Tour de France-ot letekerte, hogy az ellenállás számára fontos információkat leszállítsa. Vagy a blogon már korábban bemutatott Marcus Luttrell, aki Afganisztánban több súlyos sérüléssel felvette a küzdelmet a tálibok ellen és élve kijutott az ellenséges zónából.

Bear Grylls történeti érdekesek, érdekfeszítőek, inspirálóak, néhol elgondolkoztatóak, hol pedig szomorúak.

Felsorolás szintjén felsorolom, hogy kiknek a hihetetlen történeteibe nyerhetünk betekintést: Nando Parrado; Juliane Koepcke; John McDouall Stuart; James Riley kapitány; Steven Callahan; Thor Heyerdahl; Jan Baalsrud; Louis Zamperini; Alistair Urquhart; Nancy Wake; Tommy MacPherson; Bill Ash; Edward Whymper; George Mallory; Toni Kurz; Pete Schoening; Joe Simpson; Chris Moon; Marcus Luttrell; Aron Ralston; Sir John Franklin; Scott kapitány; Roald Amundsen; Douglas Mawson; Ernest Shackleton.

Remek szórakozást nyújtó igaz történetek! Vágjatok bele a kalandba!

Mostani könyvajánlómban ismét egy mese kerül terítékre. A cím szereplője Biheka, aki Földanyának az elsőszülött kistündére. Mondhatjuk úgyis, hogy ő lesz a mese narrátora, aki végigkalauzol minket ezen a nem mindennapi történeten.

A történetünk egy kis szigeten kezdődik, ahova egy világhírű bohóc, Jonatán érkezik. Már a kikötőben találkozik három kisgyerekkel Csellengővel, Spekulával és Karolával. A gyerekekről hamarosan kidrül, hogy szökésben vannak még pedig a helyi árvaházból. Itt kezdődik a mi mesénk. És az egyik kedvenc jelenetem is már itt a könyv elejeén elhangzik. Jonatán a bohóc a csapat vezérével Csellengővel beszélget. A fiú pánikba esik és a többieket hátrahagyva nem foglalkozna mással csak saját magával. Ekkor Jonatán ezt válaszolja neki: "Állj meg ott, ahol vagy! Legkönyebb odébbállni, ugye? Megcsinálni a balhét és gyáván megfutamodni! Cserbenhagyni a kisebbet, a gyengébbet?"

Úgy gondolom, hogy ez a pár sort rengeteg mai fiatalnak, sőt felnőttnek is ellehetne, elkellene mondani. Hatlams igazság rejlik benne, engem nagyon megfogott.

Jonatán döntsére jut és a három kis lelencet maga mellé veszi. Úgy élnek, mint egy igazi család. Egy kis tündéri segítséggel szépen alakulnak a dolgok. Egy kis összerakott család mindennapjaiba, életébe nyerünk betekintést. A történet szívmelengető és ami fontos nem csak gyerekeknek nyújt élményt. Nekem felnőttként rengeteg gyerekkori emlékemet a felszínre hozott. Mindig is szerettem az olyan könyveket, ahol olvasás közben akaratlanul is mosolyra görbül a szám. Biheka meséje ilyen.

Az életről, a küzdésről a felelősségvállalásról is szól ez a tanmese. Tanmese arról, hogy vannak jóemberek, akik képesek nagyszerű dolgokat véghezvinni a világban. Bízom benne, hogy ezek az emberek nem csak a mesékben léteznek, hanem itt járnak közöttünk.

Mindenkinek ajánlom, hogy induljon el egy remek utazásra Jonatánnal és a gyerekekkel!

Egy biztos én újra tudok hinni a tündérekben!

Az izraeli történelemprofesszor egy nagyon kemény és átfogó képe tárt elénk mi rólunk, emberekről, a múltunkról, a jelenünkről és a lehetséges jövőnkről. Egy provokatív kérdéssel nyitja meg az egész történetének gondolatmenetét. Állatból Istenné? Ha ízlelgetkük ezt a mondatot, akkor legtöbben elkezdünk gondolkodni a jelentésén vagy mélységesen felháborodunk.

A könyvben az emberiség történetéről lesz szó, de rendhagyó módon. Többek között arról is szó esik a könyvben, hogy a napjainkban negatívnak tekintett pletykálkodás milyen fontos is volt az ember fejlődése szempontjából. Az egyik kulcs lehetett ahhoz, hogy kiemelkedjünk az állatviéágból és "vetélytársaink" felé nőjjünk. Harari a következő egyszerű példát hozza erre: Egy majom ha észrevesz egy oroszlánt a társainak jellezni tudja, hogy veszélyben vannak. Az ember megtanulta, hogy eltudja mondani társainak, hogy reggel séta közben a folyó partján látott egy oroszlánt, jobb lesz óvatosnak lenni. Rengeteg hasonló érdekes példával fordítja le számunkra a mondanivalóját. Tehát nem kell senkinek attól tartania, hogy egy akadémikusoknak szánt könyvet vesz a kezébe. A könyv célja épp az, hogy az egyszerű hétköznapi emberekhez is közelebb hozza ezeket a témákat. De ugorjunk egyet. Szó esik a mezőgazdaságról és a mezőgazdasági forradalomról is, amit a világ legnagyobb csalásának tart. Hogy miért is? Mert addig a szabadon mozgó és létező ősünk helyhez, a természethet és a gazdaságtól függő személy lett. Nem biztosabb, hogy ez volt a boldogabb út. És milyen a modern mezőgazdaság és állattenyésztés? Itt már eléggé Isten szerepében tetszeleghetünk a szerző szerint. Gépesítettünk mindent, még az állatokat is és elhitetjük magunkkal, hogy ez így helyes ennek így kell lennie. A könyvben szó esik a pénz szerepéről és annak a gondolatáról, hogy a pénz talán az egyetlen "vallás" ami globálisan összetudta kapcsolni a világot? Fontosabb fontosabb kérdéseken és felvetéseken keresztül mutatja be az emberiség fejlődését, történetét. Közben folyamatosan a jövő lehetőségein is gondolkozik. Számomra az egyik legfontosabb gondolata a következő volt: Vajon a mai ember boldogabb, mint a gyüjtögető-vadászó ősember? Sajnos az emberiség történetét sohasem vizsgálták olyan szemszögből, hogy a boldogságtörténetét is vizsgálnánk mellette. Pedig talán ez az egyik legfontosabb kérdés. Minden vallás, politikai irányvonalnak az egyik fő célkitűzése, hogy az emberek boldogok lehessenek. Ezek a vizsgálatok, kutatások talán egyes történelmi kérdésekre is megadhatnák a válaszokat.

Harari szerint a Homo sapiens jelenlegi útja a folyamatos fejlődés. Ebben hiszünk. De lassan a tudásunk olyan határokat feszeget, ami a természet határait is felül-át írja. Elég sötét jósol számunkra. Felteszi a kérdést, az ember saját magát pusztítja el vagy egy évszázadon belül még elmondhatja magárol, hogy ő egy emberi lény?

A könyv egy izgalmas, kalandos történelmi szakirodalom az emberiség történetéről. Közérthető, rengeteg elgondolkodtató és érdekes adattal. Mindenkinek tanácsolom, hogy vegye kézbe, nem fogja megbánni!

Még azt mondják, hogy az északi embereknek nincsen humorérzékük. Hát erre jelentősen rácáfol Jonas Jonasson svéd író. Művének főhőse Allan Karlsson, egy százéves ember. aki a 100. születésnapján úgy dönt kimászik az öregek otthonának ablakán és elindul valahova, még maga sem tudva, hogy hova. Ez elsőre talán nem túl izgalmas történet kezdés vagy gondolhatnánk azt, hogy kit érdekel egy 100 éves ember, aki már tegyük fel már annak is örül, hogy él.

De a történet, elég hamar érdekes és vicces fordulatokat vesz. De ki is Allan Karlsson? Ez is kiderül a könyvből, hiszen eddigi 100 évének történetét is megismerhetjük. A fejezetek váltakozva mutatják a múlt és a jelen történéseit. A könyv nemcsak egyszerűen vicces, hanem néha már abszurditásba is átcsap és amikor már azt gondoljuk, hogy ezt nem lehet tovább fokozni, akkor a szerző mindig rátesz egy lapáttal. Egy őrült roadshown keresztül tekinthetünk rá a 20. század nagy eseményeire, embereire. Talán a történet annyira abszurd mind maga a 20. század? Allan nem kisebb emberekkel találkozik története során, mint Franco, Truman, Sztálin és Churchill csak, hogy néhány nagy nevet említsek. Allan hiába próbálja ezeknek az embereknek magyarázni, hogy őt aztán egyáltalán nem érdekli a politika! :) Úgyhogy a 100 éves öregnek egyáltalán nem volt unalmas élete sőt tekinthetjük a történelem egyik nagy formálójának is? Ezt mindenki döntse el maga!

De mi történik a jelenben? Allan Karlsson tehát kimászik egy ablakon és útnak indul és igazából, ahogy haladunk előre a történetben látni fogjuk, hogy csak hozza a formáját. Barátokat szerez, nah meg persze ellenségeket is egy egész bűnbanda képében. És természetesen a rendőrség sem maradhat ki a történetből, hiszen ha tetszik ha nem akkor is meg kell találni a 100 éves embert. Kicsit a történet olvasásakor az a gondolat is szöget ütött a fejmben, hogy előszeretettel írjuk le öreg embertársainkat, hogy jól van legyél nyugton és ne akarj csinálni semmit és nem is vagyunk igazán kiváncsiak rájuk. Hát Allan története pedig kihagyhatatlan és rendkívül mulatságos.

A párbeszédek frappánsak, viccesek és ami külön érdem intelligensek. Könnyen olvasható, izgalmas, humoros, abszurd regényről van szó. Természetesen a filmipar is felfigyelt erre a remek regényre, én még a filmet nem láttam, így nem tudom megítélni mennyire sikerült visszaadni a regényt, de tapasztalataim alapján előbb mindenkinek előbb a regényt ajánlanám!

Mindenkinek nyugodt szívvel ajánlom ezt a remek regényt!