Szavazás

Tetszik a weboldalunk?

Igen (28)
4%

Nem (692)
95%

Lenne még hova fejlődni (7)
1%

Összes szavazat: 727

Üdvözöllek a blogomon

Kedves Olvasó!

Mint a cím is mutatja, itt igazából arról lesz szó, hogy miért is jött létre ez a blog, mi a célom vele.

Akkor bele is kezdenék. Úgy gondolom (bár ez elcsépelt gondolat, de az igazságtartalmából semmit sem von le), az olvasás művészete, hogy képesek vagyunk rá, egy ajándék, amit véleményem szerint a mai ember nem igazán tud értékelni. A rengeteg információ között elveszünk, és nem is tudunk értékelni egy-egy jó könyvet. Félreértés ne essék, nem vagyok én a technika, internet ellensége, sőt rengeteg mindenben megkönnyíti az emberek életét, de tudni kell tőle elszakadni, és ez nagyon fontos lenne.

Ennek a blognak nincs világmegváltó célja, igazából egy kis érdekességnek szánom az olvasóknak. Tudom, hogy rengeteg hasonló blog létezik, ahol az emberek megosztják az olvasmányélményeiket, de úgy vagyok vele, hogy én miért ne próbálhatnám meg.

Meglátjuk, hogy mi sül ki belőle!

Jó olvasást mindenkinek!

Blog

Orbán Éva: Amit '56-ról mindenkinek tudnia kell

2016.10.23 18:04
Úgy gondolom a mai napon minden magyar ember méltán lehet büszke az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire. Immár 60 éve, és még mindig fájdalmas, még mindig rengeteg megoldatlan rejtély. Feldolgozni és emlékezni, emlékezni, ez a mostani és a jővőbeni generációk legfontosabb feladata. A mai...
Teljes cikk

Hermann Róbert: Megtorlás az 1848-49-es forradalom és szabadságharc után

2016.10.17 18:45
2016. október 6-án immár 167 éve, hogy ezen a magyarok számára gyászos napon, emlékezünk és nem feledjük el hazán hőseit, mártírjait. Jelen könyvajánlómban Hermann Róbert könyvét mutatom be, aki valljuk be, hogy az egyik legnagyobb ha nem a legnagyobb történésze az 1848-49-es és azutáni...
Teljes cikk

Marcus Luttrell és Patrick Robinson: A túlélő. A szemtanú beszámolója a Vörös szárnyak hadműveletről és a 10. számú Seal- csoport odaveszett hőseiről

2016.09.25 17:06
A könyv Marcus Luttrel  SEAL kommandós memoára, vallomása a Vörös szárnyak hadműveletről, ami tragédiába fulladt. A könyv egyik nagy értéke, hogy Luttrel részletes számol be arról, hogy milyen nehéz dolog is bekerülni ebbe az elit egységbe. Könyörtelen kiképzés, az emberek tűrőképességét a...
Teljes cikk

Agatha Christie: Az ABC-gyilkosságok

2016.09.25 16:16
Ezt a könyvajánlómat egy kis sztorizgatással kell hogy kezdjem.  A nyár utolsó napjaiban a nyaralásomon szörnyű dolog történt velem, elfogyott a könyvem amit olvastam és nem volt nálam vésztartalék. Egy kicsit pánikba estem, de a feleségem a segítségemre sietett és lekapott egy régi könyvet a...
Teljes cikk

John Steinbeck: Lement a hold

2016.08.25 14:54
Mostani írásomban egy rövid, de annál tartalmasabb kisregényt mutatok be. Ez a mű nem igazán mai darab (Steinbeck 1942-ben írta), de ha az olvasó figyelmesen olvas, rengeteg olyan gondolata támad, ami napjainkban is foglalkoztatja és elgondolkoztatja az embereket, de erre majd később visszatérek. A...
Teljes cikk

Gary Chapman: Egymásra hangolva. Öt szeretetnyelv a házasságban (férfikiadás)

2016.08.03 14:12
A jelen könyvajánló előtt engedjétek meg, nekem, hogy egy rövid, kedves élményemet megosszam veletek. Bevallom őszintén nem túlságosan sokat foglalkozok/foglalkoztam pszichológiával és a lélekkel kapcsolatos tudományokkal, de ebben a könyvajánlómban pedig egy ilyen jellegű könyvről lesz szó. De...
Teljes cikk

Bíró Szabolcs: Anjouk III. rész. Az utolsó tartományúrig

2016.07.30 15:45
Egyszer minden történet a végére ér... A miénk is. Általában egy történet lezárulásakor szomorúak vagyunk, hiszen valami lezárul, valami hiányozni fog. Olyan ez mint az élet, van eleje és vége és épp ettől lesz egyszerre szomorú és csodálatos. Ahogy a szerző tervezte a trilógia is lezár egy...
Teljes cikk

Fekete István: Lutra

2016.07.25 16:08
Úgy körülbelül az elmúlt fél-egy évben, kedvet kaptam ahhoz, hogy kicsit közelebb kerüljek a természethez. Nem mondom, hogy öreg vagyok, de most így 27 évesen megnyugtatónak és csodálatosnak tartom a természetet ami körülvesz minket. Még halványan dereng az emlékeim között, amikor kötelezőként el...
Teljes cikk

Jamamoto Cunetomo: Hagakure. A szamurájok kódexe

2016.07.10 21:13
Ha egy nyugati embertől megkérdezzük, hogy mi jut eszébe Japánról, szinte biztos, hogy 10-ből 8-an a szamurájokat említenék meg először. Úgy gondolom, hogy a szamurájok világa, története még napjainkban is számunkra egy kicsit felfoghatatlan, nehezen érthető, csodálatra méltó. Ez az ősi Japán engem...
Teljes cikk

Franz Werfel: A Musza Dagh negyven napja

2016.05.16 17:28
A 2014-2018 közötti időszakban számos kerek évfordulóra emlékszik az emberiség. Sajnos nagy részük nem túl örömteli. Ezek közül is az egyik legkiemelkedőbb az első világháboró, hiszen 100 éve van már, hogy túl vagyunk a nagy világégésen. Tavaly láttam meg az egyik könyvesboltban Franz Werfel...
Teljes cikk
<< 5 | 6 | 7 | 8 | 9 >>


Elérhetőség

Hoppá könyvesblogja