Marcus Luttrell és Patrick Robinson: A túlélő. A szemtanú beszámolója a Vörös szárnyak hadműveletről és a 10. számú Seal- csoport odaveszett hőseiről
A könyv Marcus Luttrel SEAL kommandós memoára, vallomása a Vörös szárnyak hadműveletről, ami tragédiába fulladt. A könyv egyik nagy értéke, hogy Luttrel részletes számol be arról, hogy milyen nehéz dolog is bekerülni ebbe az elit egységbe. Könyörtelen kiképzés, az emberek tűrőképességét a végső határokig feszítik, de mint később kiderül ennek az értelme és haszna is megtérül a katonák számára.
A következő fontos helyszínünk Afganisztán, az örökké nyughatatlan ország. Egy négy fős SEAL osztagot jelölnek ki, hogy egy híres tálib vezért azonosítsanak, megjelöljenek és azután a gyors reagálású csapat likvidálja őt. Egyszerűen hangzik nem? De nyilván ezek az emberek nem véletlenül csinálják amit és tudják is mi a dolguk. De Luttrellék az akció közben komoly döntés elé kerültek, ami inkább etikai volt mint katonai. Kecskepásztorok kiszúrták őket, ezek után mi a teendő? Ezen a kérdésen én is elgondolkoztam, vajon én hogyan döntenék? Lelőném vagy futni hagynám őket? Biztos hogy nem egyszerű döntés. A csapat végül úgy dönt, hogy futni hagyják őket. Ezután elszabadul a pokol...
A tálibok megtámadják és körbezárják az amerikaiakat. Sok érdekességet észrevehetünk, megtanulhatunk a kialakult csatáról. Egyrészt, hogy négy képzett technikailag jól felszerelt katona mekkora károkat tud okozni egy nála sokkal nagyobb létszámú ellenségnek. Másrészt, hogy még a haláluk közeledtével is tudják ezek az emberek, hogy mi a kötelességük, feladatuk. És ez nem üres szócséplés, hiszen ezek a katonák a saját példájukon mutatták meg, mindenüket feláldozva... De hiába a stratégiai, technikai fölény a tömeg az tömeg.
Luttrel valamilyen csoda folytán túléli az ütközetet, de a kálváriája még közel sem ért véget. Lassan az élete végéhez közeledik, amikor helyi falusiak megtalálják és a falujukba viszik. Luttrel először nem nagyon érti miért segítenek rajta, de később rájön, hogy nem másért hanem saját szent törvényük a pashtunwali alapján veszik a védelmük alá. Ez olyan mint a vendégjog, a falusiak akár az életük árán is védelmezik a vendégüket. De kik is ezek a pashtuk? Afgán törzsi csoportok, akik igazából nem tartoznak sehova, ha akarnak a tálibokkal ha akranak az amerikaiakkal vannak. Igazából nekik senki se mondja meg, hogy mit csináljanak. Szimpatikusan hangzik nem? De mondjuk ki, hogy Luttrellnek ezeknek az embereknek a segítsége nélkül vajmi kevés esélye lett volna az életbenmaradásra.
A történet az Ő és három bajtársának állít emléket, miközben betekintést nyerünk az afganisztáni helyzetbe és háborúba. Érdekes lebilincselő olvasmány, amire már Hollywood is lecsapott. De maradva a szokásos vesszőparipámnál maradva előbb a könyvet olvassátok és csak utána nézzétek meg a filmet! Sajnos sok mindent nem tud vissza adni a film vagy nem úgy filmesítették meg, ahogy a két szerző megírta.
Jó olvasást!