Szavazás

Tetszik a weboldalunk?

Igen (28)
4%

Nem (692)
95%

Lenne még hova fejlődni (7)
1%

Összes szavazat: 727

Üdvözöllek a blogomon

Kedves Olvasó!

Mint a cím is mutatja, itt igazából arról lesz szó, hogy miért is jött létre ez a blog, mi a célom vele.

Akkor bele is kezdenék. Úgy gondolom (bár ez elcsépelt gondolat, de az igazságtartalmából semmit sem von le), az olvasás művészete, hogy képesek vagyunk rá, egy ajándék, amit véleményem szerint a mai ember nem igazán tud értékelni. A rengeteg információ között elveszünk, és nem is tudunk értékelni egy-egy jó könyvet. Félreértés ne essék, nem vagyok én a technika, internet ellensége, sőt rengeteg mindenben megkönnyíti az emberek életét, de tudni kell tőle elszakadni, és ez nagyon fontos lenne.

Ennek a blognak nincs világmegváltó célja, igazából egy kis érdekességnek szánom az olvasóknak. Tudom, hogy rengeteg hasonló blog létezik, ahol az emberek megosztják az olvasmányélményeiket, de úgy vagyok vele, hogy én miért ne próbálhatnám meg.

Meglátjuk, hogy mi sül ki belőle!

Jó olvasást mindenkinek!

Blog

Lawrence Anthony és Graham Spence: Elefántsuttogó. Amit egy elefántcsordától tanultam életről, szabadságról és hűségről

2015.08.10 16:08
Elefántsuttogó, sejtelmes egy szó. Sokunknak biztos a nagysikerű suttogó film jut eszünkbe, de ebben a könyvben nem egészen erről lesz szó. Annak ellenére mióta elolvastam a könyvet, azóta a fejemben vándorolnak ezek a nagyszerű élőlények, elvarázsoltak enegm, megsúgtak nekem is valamit az...
Teljes cikk

Halis István: Szines mozaik Nagy-Kanizsa történetéből.

2015.07.14 20:09
Sokan úgy tartják, hogy Nagykanizsa első könyvtárosának a fő műve a Szines mozaik Nagy-Kanizsa történetéből. Jelen könyvajánlómban a város történetében fontos szerepet betöltő munkárol írok. A könyv történetekből, novellákból áll össze, amik a következők: Nyári éjjel; Kanizsa a török világ után; Az...
Teljes cikk

Stephen E. Ambrose: Az elit alakulat

2015.06.28 21:44
Jelen könyvajánlómban egy második világháborús dokumentumregényt mutatok be. A könyvről egy tíz részes sorozatot is forgatott az HBO, ami nagy sikert aratott Amerikában és a világon szinte mindenhol. Először én is a sorozatot láttam és most döntöttem úgy, hogy a könyvet is el akarom...
Teljes cikk

Bíró Szabolcs: Anjouk I. rész. Liliom és vér

2015.06.15 20:53
Jelen könyvajánlómban ismét egy Bíró Szabolcs regényt mutatok be. Ne haragudjatok rám, egyszerűen annyira jó regényeket ír, hogy a fanatikusává váltam. Jelenlegi regénye egy komolyra tervezett regényfolyamnak az első kötete. Egy lényeges dolgora már a legelején fel kel hívnom az olvasók figyelmét....
Teljes cikk

Kakehasi Kumiko: Szomorú hősi halál. Levelek Ivo Dzsimáról

2015.04.30 13:54
Jelen könyvajánlómban ismét egy roppant izgalmas hadtörténeti írást szeretnék Nektek bemutatni. A könyv a Csendes-óceáni hadszíntér egyik legvéresebb és legnagyobb ütközetét mutatja meg, amely az Ivo Dzsimai szigeten zajlott. A japán szerző érdeklődését a sziget parancsnoka keltette fel elsősorban,...
Teljes cikk

John Keegan: A csata arca. A közkatonák háborúja, 1415-1976

2015.04.17 15:17
Aki elolvassa Sir John Keegan munkáját, az egy a korában forradalmi szakirodalmat vesz a kezébe. Sajnos a szerző 2012-ben elhunyt, így újabb remek hadtudományi munkákkal már nem tudja a nagyközönséget megörvendeztetni. A csata arca című könyvét 1976-ban írták meg először, és szokatlanul későn...
Teljes cikk

Széperdei Zsolt: Édes bátyám kisfiam. Magyar Esőember, gondolatok, versek

2015.02.07 14:39
Tavaly decemberben találkoztam a szerző nevével a Facebook-on egy Palinban rendezendő könyvbemutató kapcsán. Nagyon megfogott amit a kötetről és a szerzőről írtak. (De ha elolvassátok ezt a kötetet, Ti is nagyon sokat megtudhatok magáról a szerző életéről is.) Be kell vallanom, hogy nem sűrűn...
Teljes cikk

Halis István: Kis ember nagy bottal. Háborús idill

2015.02.04 14:49
Jelen ajánlómban egy igazi kuriózumot szeretnék a figyelmetekbe ajánlani. Nagykanizsa városa ebben az évben (2015-ben) ünnepli Halis István születésének 160. évfordulóját. Tiszteletére az egyik munkáját ajánlom Nektek. De ki is volt Halis István? Egy mondatban összegezve: a város helytörténésze,...
Teljes cikk

Luis Carlos Montalván és Bret Witter: Új élet Keddtől! A sokat megélt katona és a golden retriever, akinek az életét köszönheti

2015.02.03 17:23
Talán az ajánlott könyveimből kiderült, hogy szívesen olvasok állatos, kutyás vagy macskás könyveket kikapcsolódásként. Hát Montalván úr könyve is ezért került a kezembe. Ahogy a könyvespolcot nézegettem, megláttam a borítón egy gyönyörű golden retrievert. Nem volt kérdés ezt a könyvet el kell...
Teljes cikk

Markus Zusak: A könyvtolvaj

2015.01.28 18:03
Egy fiatal ausztrál írónak a könyvét szeretném jelenlegi könyvajánlómban bemutatni Nektek. Egy izgalmas történetet tár elénk rengeteg izgalmas és sokoldalú szereplővel együtt. Persze mondhatnánk egyből, hogy jó egy a második világháború idején játszodó regény már alapból nem lehet rossz, de úgy...
Teljes cikk
<< 7 | 8 | 9 | 10 | 11 >>


Elérhetőség

Hoppá könyvesblogja