Kedves Olvasók!

Nehéz döntést hoztam meg. Könyvesblogom új helyre költözik. A régi bejegyzések átköltöztetése folyamatosan zajlik és új bejegyzések is jelennek meg folyamatosan. Még huzamosabb ideig itt is elérhetőek a bejegyzések.

A blog új címje: hoppakonyvesblogja.blog.hu

Fredrik Backman az a kortárs szerző, aki egy rövid történet segítségével a szívünket ki tudja facsarni, de arra is képes, hogy komoly dolgokat viccesen tárjon elénk.

Mi férfiak szeretünk úgy gondolkodni a férfiasságunkról és az apai szerepünkről, hogy mi vagyunk a világ közepe. Lássuk be sokszor elég görcsösen állunk ehhez a témához. Backman mostani könyvében kedvesen, viccesen vágja az arcunkba, hogy milyenek is vagyunk mi férfiak az apa szerepében. Intimnek is tekinthetjük a könyvet, hiszen olyan történeteket is megoszt velünk, amit nem biztos, hogy másoknak szívesen elmesélnénk. Bevallom őszintén a könyv olvasása közben többször nagy kő esett le a szívemről. Huhh, hát ő sem tökéletes apa, ő is ugyan annyit bénázik mint én. De hát ugyanolyan nagyra nőtt gyerek mint én. Ezek a felismerések fantasztikusak, és végtelenül megnyugtatóak voltak számomra!

Az egyik kedvenc jelenetem a könyvből egy bevásárlás története volt, ahol pelenkát venni küldték el, de nem találta azt amiért küldték és pánikba esett és gyorsan elviharzott. A nevetés befejezése után rájöttem, hogy nekem is volt hasonló sztorim. Természetesen akkor nem nevettem.

Backman könyve egy szeretreméltó könyv az apaság nehézségeiről, szépségeiről. A felnőtté válás göröngyös útjáról, a család fontosságáról. Miközben folyamatosan fogjuk a hasunkat a nevetéstől.

Backman bizonyítja, hogy egy komoly témáról is lehet könnyedén beszélni, emellett megtartva a téma komolyságát. Apának lenni tényleg nem egyszerű feladat, de totál megéri. Leírhatatlan élmény, hogy a saját gyerekedet kézben tarthatod és közben arra gondolsz, hogy pár év múlva, hogyan fogod megverni a FIFA-ban.

Gyorsan olvasható könnyed regény férfiaknak és nőknek egyaránt. Olvasása nyilvános helyen nem ajánlott, még hülyének nézik az embert.

Jó olvasást!

Lassan három éve probálkozok azzal, hogy saját kertem legyen. Inkább kevesebb, mint több sikerrel. Általában a gaz vagy a környékbeli erdő állatai győzedelmeskednek nálam, de ennek ellenére mindig élmény, amikor kijutok a saját kertembe és dolgozgatok benne. Higgyék el nekem a kertészkedésénél nincsen jobb stresszoldó a világon. Arról pedig már ne is beszéljünk, amikor azt a zöldséget vagy gyümölcsöt fogyasztjuk, amit a saját kertünkben termeltünk meg. Még az íze is más.

De mi is az a biokertészkedés? Senki ne gondoljon bonyolult dolgokra, ha egyszerűen szeretném összefoglalni, akkor azt mondanám, hogy összhangban a természettel kertészkedni. Ezen előzmények után jutottam el a jelenlegi könyvhöz. Mikor megláttam tudtam, hogy kell adnom magamnak és a kertemnek még egy esélyt. Tipikusan olyan könyvről van szó, ami szeretne kedvet csinálni ahhoz, hogy merjünk belevágni a kertművelésbe és ne féljünk attól, hogy mondjuk nem permetezzük két naponként a növényeinket. A könyv szerzője Sebastian Ehrl dísznövénykertésznek tanult, de 2014 óta már biokertészként tevénykedik.

A könyvből mindent megtanulhatunk, ami egy egészséges kert kialakításához szükséges. Mi a komposztálás? Mire jó és hogyan kell jól csinálni? Hogyan tudunk házilag növényi alapú permetleveket készíteni? Milyen magokat vásároljunk és hogyan ültessünk? Ez csak néhány példa a rengeteg ötlet közül. A könyv talán legfontosabb tulajdonsága, hogy azon kívül, hogy a kertészkedés alapjaiba bevezet minket, egyben egy új bioszemléletet is megprobál átadni nekünk.

Miért jobb a kaszálás, mint a fűnyírás? Milyen növényket telepítsünk ahhoz, hogy a rovarok is megjelenjenek a kertünkben? Miért hasznosak a virágok? A szerző a kerti praktikák bemutatása mellett, folyamatosan a természet tökéletességéről és annak működéséről ír, amit mi is simán követni tudunk egy kicsit nagyobb energiaráfordítással. Élvezetes fejezet a könyvben, hogy micsoda kerti díszek varázsolhatóak a régi használati tárgyainkból is. Külön foglalkozik, a biokertészkedéssel foglalkozó szervekkel és a közösségi kertekkel és piacokkal.

De számomra nagyon érdekes volt a gerillakertészekről szóló rész, jó tudni, hogy léteznek hasonló "elvetemült" emberek. A gerillakertészek vetőmagbombákat gyúrnak és elhagyatott területeken vagy ahol gyér a növényzet ott eldobálják őket és elindítják a természetet hódító útjára. Izgalmas nem?

Egy jobb és élhetőbb világ megteremtéséhez elsősorban magunkon kell változtatni, meg kell találni az egyensúlyt a természet és magunk között. A biokertészkedés gondolata egy ilyen fontos lépés a fenntartható világ felé. Tudom mondhatnánk, hogy jó ez csak egy kert ez nem változtat semmin. De kérdem én, hogy a kirakós is sok apró darabból áll össze egy nagy egésszé nem?

Gondolkodjunk zölden! Én a könyv hatására negyedszerre is megprobálok kertet művelni!

Jó olvasást!

Az idő az a harcos, akit sohasem lehet legyőzni, előbb-utóbb mindannyiunkon felülkerekedik.

Bíró Szabolcs Anjouk sorozata immár a hatodik részéhez érkezett el és hol vannak már a Non nobis domine kedvelt és nagyszerű hősei? Emlékek a következő generációk fejében, semmi több. Számomra ezért is nagyszerű és értékes ez a regényfolyam. Az élet körforgása, győzelemeink, bukásaink, vágyaink, fájdalmaink, örömeink ismétlődése. Lehetünk királyok, nemesek, lovagok, szélhámosok vagy egyszerű parasztok, a kijelölt úton végig kell menni, majd egyes szereplőknek el is kell érniük azt. Az író szereplői azért nagyszerűek, mert érezni rajtuk a valóságot, olyanok mintha a saját gyerekei lennének, vezeti őket az útjaikon, formálja, gyúrja őket és ha kell akkor el is engedi őket.

Károly Róbertet is erősen koptatja az idő vasfoga meg természetesen a köszvény is. Egyre többször réved magába és gondolkozik az elmúláson. De ne feledjük, hogy egy tettre kész uralkodóról beszélünk, aki még nem fejezte be a nagy művét. Remek lehetőség előtt áll, hiszen régi vágya teljesül azzal, hogy visszatérhet Nápolyba, ahol kisebb fia András dinasztikus házasságra lép és trónvárományosként a távoli városban marad. Lajos herceg is jelentős szerephez jut ebben a kötetben. Érlelődik, fejlődik, erősödik az ambiciózus herceg, aki a magyar királyi cím várományosa is. Számomra nagyon megható jelenet volt a könyvben Lajos és András búcsúja. A 7 éves bátty, aki vigasztalja kisöccsét, hogy ne aggódjon, mert őrá mindig számíthat és a világ végére is elmegy, hogy megvédje őt. Fura, hogy a nagy dinasztikus döntések, sakkjátszmák mögött milyen emberi érzelmek húzódnak meg.

Már a korábbi kötetekben is fontos szerep jutott Piast Erzsébetnek és Bíró Szabolcs nem titkoltan egy erős női karaktert kívánt megformálni. Kijelentem, hogy sikerült neki. Károly Róbert elutazása után, ő fogja irányítani az országot és amit a szerző a lapokra vetett, hát megállt bennem az ütő. Visszakellett olvasnom, hogy azt mondhassam ez igen, megmutatta, hogy vele nem lehet packázni, miközben a fiatal herceg Lajos mindvégig vele volt. Piast Erzsébet a Királyok énekében vált igazi uralkodóvá.

Károly Róbert életműve koronájaként tető alá hozza a visegrádi királytalálkozót. Akik a suliban a történelem órán ennél a fontos törrténelmi résznél aludtak azoknak a szerző közérthetően elmeséli mi is történt és miért is volt korszakos jelentőségű.

Kedvenc hősöm Bátor Szilárd továbbra is keresi a számára kijelölt utat. Vágyik rá, hogy a sorsát beteljesíthesse. Sokat mondó mestere, Péter intelme hozzá: "Aki saját magát győzi le, annak többé nem lesz ellensége." Küzd megy előre ahogy egy Bátortól elvárható, de már érezni lehet, hogy ő már nem csak az apja árnyéka. Ő Bátor Szilárd a Bátor család egyetlen élő sarja.

Izgalmas történelmi utazásra vitt minket ismét Bíró Szabolcs és már alig várjuk a folytatást. Hiszen a történet végére maradtak izgalmas kérdések. És tudjuk, hogy a játszma nem ér véget, csak a bábuk cserélődnek. Az idő pedig kérlelhetetlenül halad előre.

Jó olvasást!

Mindenkinek az életében elérkezik az a pont, amikor úgy érzi, hogy elég volt, most meg kell állnom, valami újra van szükségem. Főhősünk is így jár, aki úgy dönt, hogy három hónap szabadságot vesz ki és a hobbyjának szenteli az idejét, hajózni fog. Kikapcsolódik, rendezi a gondolatait, az utolsó hétvégére pedig a kislánya is vele tart majd. Egyszerűen minden nagyszerűen alakul. Az idő remek, apa és lánya jól megértik egymást, semmilyen probléma nem lehet.

De a hazaúton viharba keverednek és a kislány eltűnik a szobájából. Az eddig higgadt apuka probálja elkerülni a pánikot és igyekszik kideríteni mi történt és, hogy merre keresse a kislányát. Az időn kívül a természettel, a tengerrel is meg kell küzdenie. És lám az eddig imádott és nyugodt tenger, most haragos ellenséggé változott. Ez itt élet-halál harc. Mi magyarok pedig pontosan tudjuk, hogy "de azért a víz az úr".

Vajon minden az aminek látszik? Tényleg a tenger a legnagyobb ellenség? Szép lassan megismerjük a főszereplőnket, aki egyben a történet mesélője is és akinek a nevét egészen az utolsó fejezetekig meg sem tudjuk. Tele van aggodalommal és félelemmel a munkája és a családja miatt. Vajon jó apa vagy elrontotta valahol? A kialakult helyzet mellett központi szerepe van a lelki vívódásának is.

Egy végig izgalmas a felszín alatt feszültségekkel teli regényt kaptunk Toine Heijmanstól. A regény külön élvezeti értékét emeli Jenna Arts rajzai, amik nagyon elgondolkodtatóak a történet szempontjából. Izgalmas, hiszen csupán két éjszakára volt szükségem, hogy kiolvassam, úgyhogy ha valaki rövid, de letehetetlen könyvet szeretne választani, akkor a tengeren az ő regénye.

De vajon sikerül hősünknek legyőzni a félelmeit a tengeren?

Jó olvasást!

Pár éve robbant be a magyar köztudatba A mi kis falunk tv-sorozat, ami nagyon népszerű lett az emberek körében. Betekintést enged egy kis magyarországi település életébe, kendőzetlenül megmutatja a "magyar valóságot".

A most bemutatásra kerülő könyvnek még a címe is hasonlít a sorozathoz; A mi utcánk címmel. A történet valamikor a rendszerváltás után zajlik (pontosan nem derül ki, hogy mikor) valahol az Alföldön, Debrecen közelében (a pontos helyszín sem derül ki). Az első jelenetek egyike a kocsma, ahol a sör és a pálinkafogyasztás a mindennapok részét képezi. Első olvasásra viccesek ezek a falusiak, de ahogy haladunk előre az időben, egyre jobban elmegy a kedvünk ettől az élettől. Az író minden fejezetben bemutat számunkra egy-egy szereplőt, akinek biztos munkája, szép élete volt, majd egyszer csak elromlott minden és már senki sem tudja, hogy miért él, miért is van a világon. A részegség a legfontosabb gyógyszerük, a lényeg az, hogy sohase józanodjanak ki, mert akkor szembesülniük kell a problémáikkal és ez így megy nap mint nap. Fontos tényező még az utcalakók életében a szex, és ezt is ösztönből cselekszik. A szerző szép lassan, ahogy bontja ki előttünk a szereplőket, az az érzésünk támad, hogy az itt lakók lassan nem többek már egyszerű ösztönylényeknél. Elbuktak az élet nevű játékban és egyszerűen már nem tudnak felállni a padlóról, nincs segítség, nincs semmi, csak az alkohol, meg a pletykálkodás. Szörnyű apátia, amelyből nincs kiút és egyáltalán nem kellemes olvasni ezeknek az embereknek a szenvedését.

A könyv olvasása után azt kell, hogy mondjam, komoly félelmem van azzal kapcsolatban, hogy még napjainkban is vannak olyan magyarországi települések, ahol ennyire elmaradottan élhetnek emberek, ahol elsősorban az ösztönök uralkodnak és ahol az emberek nem nagyon gondolkodnak egy napnál előrébb. Sajnos ez is a mai "magyar valóság" része.

Mellbevágó könyv, amit érdemes elolvasni!

Jó olvasást!

Ha a magyar történelemben egy olyan eseményt kell keresni, ami komoly mélységű és még mindig komoly vitákat gerjeszt, akkor ez a trianoni békeszerződés. Nagy kihívás úgy írni, beszélni erről az eseményről, hogy az ember félretegye a saját érzelmeit. Rengeteg nagyszerű írás és történész foglalkozott a témával, többek között Romsics Ignác, aki remekül és tárgyilagosan dolgozta fel a témát. De a történelemben vagy egy esemény olvasásakor mindig érdemes megnézni, hogy a másik oldal, hogyan látta ugyanazt a szituációt. Bryan Cartledge nem kevesebbre vállalkozott, minthogy egy angol szemével, egy angol történész szemszögéből írta meg a magyar történelemnek ezt a tragikus fejezetét.

Cartledge kiindulópontja is egy kicsit szokatlan, hiszen nem az események irányából építi fel a munkáját, hanem két, a magyar történelemben meghatározó alak köré építi fel a munkáját, Károlyi Mihály és Bethlen István életrajzán keresztül ismerhetjük meg a történéseket az első világháború után. A könyv jól tagolt, szépen követhetőek a történelmi események és ami a legfontosabb, hogy nem egy száraz tudományos munkáról van szó, hanem egy közérthető szakirodalmi munkáról, ami olyanok számára is élvezhető, akik keveset tudnak erről a korszakról és a trianoni békeszerződésről. A könyvet időrendi táblázat zárja a könnyebb használhatóság kedvéért.

És miért is érdekes ez a könyv? Mert, Cartledge egyáltalán nem akarja felmenteni a szövetségeseket, felhívja a figyelmet a hibákra, amiket a franciák, olaszok, amerikaiak és angolok elkövettek. Olyan érdekességekre is felhívja a figyelmet, hogy mi voltunk az egyetlen olyan vesztes ország, amely egy másik vesztes országnak kellett területeket átadnia (Ausztriának) és Ausztria volt az egyetlen olyan vesztes ország amely területeket szerzett. Cartledge felhívja arra is a figyelmet, hogy Magyarország volt az a vesztes ország amely a legnagyobb területi veszteséget szenvedte el. Az időszakban fennálló fejetlenséget is érzékletesen tárja az olvasók elé. Hiszen a románok egészen Budapestig nyomulnak előre, amire nem volt felhatalmazásuk és ami mozdítható volt azt vitték. Külön követeket kellett Romániába küldeni, hogy egyáltalán még szövetségesek-e hiszen, amit csinálnak arra nincsen felhatalmazásuk.

Nagyon izgalmas volt látni Károlyi és Bethlen sorsát a nagy történelmi események közepette, ők hogyan próbálkoztak elérni a céljaikat, mik voltak a tetteiknek a fő mozgatórugói és mit is sikerült ezekből megvalósítani.

Bryan Cartledge Trianon utóéletével is foglalkozik. Olvashatjuk és láthatjuk, hogy Németország a bécsi döntésekkel olyan húrt pendít meg, aminek a magyar politikai vezetés nem tud ellenállni és belesodor minket, a második világháborúba.

Egy közérthető, tárgyilagos, izgalmas munka, mely a Trianonnal foglalkozó művek között alapműnek számít.

Jó olvasást!

Siobhan Dowd sajnálatos módon nagyon fiatalon elhunyt zseniális ifjúsági szerző volt. 2007-ben 47 évesen hunyt el rákban. Ekkor még csak az ötlete, vázlata volt meg az új könyvének a Szólít a szörny-nek. Patrick Ness lesz az, aki befejezi és megírja ezt a remek ifjúsági könyvet (Beleszőve Siobhan Dowd életettörténetét is).

Mindannyiuknak vannak félelmei, ezt kár is lenne tagadni. Vannak dolgok amkről egyszerűen nem is beszélünk, mert ha nem beszélünk róluk akkor még az is lehet, hogy nem is valódiak. De ezek a félelmeink, szörnyeink okosabbak nálunk és tudják, hogy mikor kell meglátogatniuk minket. Nem hagyják, hogy csak úgy elfelejtsük őket.

Főszereplőnket Conort is éjjelente 12:07 perckor meglátogatja egy szörny, egy tiszafa alakú szörny, aki lássuk be a leírtak alapján eléggé félelmetes. De vajon Conor képes kommunikálni ezzel a szörnnyel? És mi van ha nem is gonosz hanem segíteni akar? A szörny megígéri a fiúnak, hogy elmesél neki három történetet és ha a végére érnek, akkor már a fiú is tudni fogja az igazságot, amit keres.

Conor élete nem mondható egyszerűnek, szülei elváltak, édesanyja súlyos beteg, nagymamájával nem igazán találja a közös hangot. Miközben az iskolában is célponttá vált. Egyedül van, egyedül van a problémáival a saját világában. Egyetlenegy biztos pont az életében az éjjelente felbukkanó szörny...

A történet sokszor már már nyomasztó, de egyben gyönyörű is. A szeretetről, az elfogadásról, a tehetetlen dühről és az elfogadásról. Számomra a történet fő modnanivalója, hogy szembe kell néznünk a szörnyeinkkel, fel kell vállalunk a harcot és az élet szabályait, csak így lehet győzni. A kedvenc idézetem a könyvből a következő volt: "Az emberek legtöbbször maguknak hazudnak." És valóban így van.

Remekül megírt könyv, szinte olvastatja magát, amit még fantasztikusabbá tesznek Jim Kay illusztrációi. Külön művészi értéket képviselnek a könyvben.

Minden fiatal és felnőtt olvasó számára ajánlom ezt a könyvet. Egy biztos, hogy az elolvasása után mély nyomokat hagy az emberben. 2017-ben meg is filmesítették a könyvet, ami szintén nagy sikert aratott a közönség körében.

Jó olvasást!

Matt Haig egy ik könyvvével foglalkoztam a blogon, ami egy vidán történet volt rólunk emberekről (Én és az emberek). Nem is gondoltam volna, hogy valaki, aki ilyen humoros regényt tud írni, az közben komoly depresszióval is küzdött. Sok kutató figyelmeztet, hogy a modern korunk csendes gyilkosa a depresszió. Magyarországon sem túl rózsás a helyzet, egy 2018-as cikk alapján a 18 éven felüli magyarok 10,5 százaléka vallotta magát depressziósnak, ami az Európai Unión belül a legrosszabb adat volt.

Matt Haignek is meg kellett küzdenie ezzel a betegséggel, amit a társadalmak sokszor szeretnek félvállról kezelni vagy egyszerűen gyengeségnek beállítani. Matt nemcsak megbírkozott a betegséggel, de úgy gondolta, hogy megírja élményeit és megmutatja a saját szörnyét másoknak is. Tökéletesen végigvezet minket a szenvedései minden fázisán. A mindennapi halálfélelemtől kezdve, addig hogy hetekig nem jön ki a szobájából. Gondoljunk csak bele, milyen élete lehet egy olyan embernek, aki a sarki boltig nem tud egyedül elmenni? Micsoda erő kell ahhoz, hogy legyőzzük a félelmeinket és a saját korlátainkat.

Matt lépésről lépésre bemutatja, hogy mi segített neki túlélni, mik azok a dolgok, amik visszarántották az életbe. Ne gondoljuk egy percig sem, hogy egy depressziós ember meg akar halni, ha az öngyilkosságot választja egy depressziós akkor csak azt szeretné elérni, hogy jobb legyen, hogy ne érezzen, nagyon is élni szeretne, csak nem megy.

Egy nagyon őszinte és puritán írásról van szó, ami mellbe vágja az embert. Matt segít megértetni velünk milyen egy depressziós ember világa, milyen fájdalmai, érzései vannak, hogyan küzd meg magával és a mindennapokkal.

Mindenkinek ajánlom elolvasásra, mert a könyv stílusa könnyed, lehengerlő emellett megismerhetjük a depresszió, mint betegséget egy hús vér ember tapasztalatai alapján. Meg kell értenünk, hogy a mentális betegség nem szégyen, ők nem gyengék, sőt nagyon is bátor és erős emberek.

Merjünk segítséget kérni, vegyük észre, hogyha barátainknál, ismerőseinknél, családtagjainknál valami nincsen rendben és ami legfontosabb vegyük komolyan.

Jó olvasást!

Sok iskolában kötelező olvasmány Anne Frank naplója, természetesen nem véletlenül. Magát a naplókat, az önéletírásokat másképpen olvassa az ember. Tudjuk, hogy ezek nem csak történetek, hanem valakinek az élete, a jelleme, a világa rajzolódik ki előttünk. Anne Frank naplója nem egy vidám történet, de annál tanulságosabb.

Anne Frank a második világháború idején írja meg a naplóját, a németek elöl bujkálva Hollandiában. Már önmagában a gondolat is rémes, hogy egy kis lyukban több, mint két évig vannak összezárva emberek, ahol igazából pisszenni sem szabad, mert észreveszik őket és koncentrációs táborba dugják. Anne a bujkálás kezdetén mindössze 13 éves, a kamaszkor legelején, ami szépen ki is rajzolódik a naplóbejegyzéseiből. Anne minden érdekes dolgot megoszt a naplójával, ami vele történik. Az álmait, a háború jelenlegi állását (vagy, hogy éppen mit olvasott Liszt Ferencről), ki-kivel veszekedett a Hátsó Traktusban (így hívták a búvóhelyüket), de megjelennek olyan általános témák is, amik a tinédzser lányokat érdeklik, a szerelem, a csókolozás, a barátság. Ha nem tudnánk, hogy Anne hány évesen írta a naplót simán gondolhatnánk, hogy egy felnőtt író munkája.

Megosztom veletek az egyik kedvenc részemet a könyvből: "Mindenki, aki szorong, magányos vagy boldogtalan, a legjobban teszi, ha kimegy valahová a szabadba, ahol egészen egyedül lehet, csak az ég, a természet és Isten társaságában. Csak ilyenkor érezni, hogy minden úgy van, ahogyan lennie kell, és hogy az ember boldogsága az egyszerű, de nagyszerű természet élén Isten akarata szerint való."

Szívfacsaró olvasni, hogy hogyan tervezi a háború utáni életét. Milyen családot fog alapítani, és hogy szeretne híres író lenni. Álmodozásainál mindig meg kellett állnom egy pillanatra, hiszen tudtam, hogy mi lesz a történet vége.

A naplóbejegyzéseknél jól megfigyelhető az is, hogy hogyan változik bejegyzésről bejegyzésre Anne kedve. Képzeljük el milyen nehéz és ingerszegény lehetett az élete. De a sok rossz mellett említsük meg azokat a bátor embereket is, akik az életük kockáztatásával is vállalták, hogy segítenek Anne-nak és családjának életben maradni. Mindig reményt az a gondolat, hogy a legnagyobb szörnyűségek idején is vannak jó emberek, akik mernek jó dolgokat cselekedni.

A bejegyzések csak jönnek, csak jönnek már már az ember megbarátkozik a Hátsó Traktus életével, amikor hirtelen 1944. augusztus 1-vel megszakadnak a bejegyzések. Nincs tovább. Kész. Ennyi volt. Egy fiatal élni akaró lány a családjával együtt elrobog az utolsó transzporttal.

Anne álmai, vágyai, élete itt maradtak nekünk, mint egy figyelmeztető fáklya. Anne legnagyobb álmát egy picit azért sikerült valóra váltani, hiszen híres író szeretett volna lenni és naplójának hála neve és munkája még hosszú generációkon keresztül velünk marad, hogy megmutassa az élet szépségét, élni akarását, még a legszörnyűbb órákban is.

Jó olvasást!