Bíró Szabolcs: Anjouk VI. rész. Királyok éneke

2019.08.31 15:09

Az idő az a harcos, akit sohasem lehet legyőzni, előbb-utóbb mindannyiunkon felülkerekedik.

Bíró Szabolcs Anjouk sorozata immár a hatodik részéhez érkezett el és hol vannak már a Non nobis domine kedvelt és nagyszerű hősei? Emlékek a következő generációk fejében, semmi több. Számomra ezért is nagyszerű és értékes ez a regényfolyam. Az élet körforgása, győzelemeink, bukásaink, vágyaink, fájdalmaink, örömeink ismétlődése. Lehetünk királyok, nemesek, lovagok, szélhámosok vagy egyszerű parasztok, a kijelölt úton végig kell menni, majd egyes szereplőknek el is kell érniük azt. Az író szereplői azért nagyszerűek, mert érezni rajtuk a valóságot, olyanok mintha a saját gyerekei lennének, vezeti őket az útjaikon, formálja, gyúrja őket és ha kell akkor el is engedi őket.

Károly Róbertet is erősen koptatja az idő vasfoga meg természetesen a köszvény is. Egyre többször réved magába és gondolkozik az elmúláson. De ne feledjük, hogy egy tettre kész uralkodóról beszélünk, aki még nem fejezte be a nagy művét. Remek lehetőség előtt áll, hiszen régi vágya teljesül azzal, hogy visszatérhet Nápolyba, ahol kisebb fia András dinasztikus házasságra lép és trónvárományosként a távoli városban marad. Lajos herceg is jelentős szerephez jut ebben a kötetben. Érlelődik, fejlődik, erősödik az ambiciózus herceg, aki a magyar királyi cím várományosa is. Számomra nagyon megható jelenet volt a könyvben Lajos és András búcsúja. A 7 éves bátty, aki vigasztalja kisöccsét, hogy ne aggódjon, mert őrá mindig számíthat és a világ végére is elmegy, hogy megvédje őt. Fura, hogy a nagy dinasztikus döntések, sakkjátszmák mögött milyen emberi érzelmek húzódnak meg.

Már a korábbi kötetekben is fontos szerep jutott Piast Erzsébetnek és Bíró Szabolcs nem titkoltan egy erős női karaktert kívánt megformálni. Kijelentem, hogy sikerült neki. Károly Róbert elutazása után, ő fogja irányítani az országot és amit a szerző a lapokra vetett, hát megállt bennem az ütő. Visszakellett olvasnom, hogy azt mondhassam ez igen, megmutatta, hogy vele nem lehet packázni, miközben a fiatal herceg Lajos mindvégig vele volt. Piast Erzsébet a Királyok énekében vált igazi uralkodóvá.

Károly Róbert életműve koronájaként tető alá hozza a visegrádi királytalálkozót. Akik a suliban a történelem órán ennél a fontos törrténelmi résznél aludtak azoknak a szerző közérthetően elmeséli mi is történt és miért is volt korszakos jelentőségű.

Kedvenc hősöm Bátor Szilárd továbbra is keresi a számára kijelölt utat. Vágyik rá, hogy a sorsát beteljesíthesse. Sokat mondó mestere, Péter intelme hozzá: "Aki saját magát győzi le, annak többé nem lesz ellensége." Küzd megy előre ahogy egy Bátortól elvárható, de már érezni lehet, hogy ő már nem csak az apja árnyéka. Ő Bátor Szilárd a Bátor család egyetlen élő sarja.

Izgalmas történelmi utazásra vitt minket ismét Bíró Szabolcs és már alig várjuk a folytatást. Hiszen a történet végére maradtak izgalmas kérdések. És tudjuk, hogy a játszma nem ér véget, csak a bábuk cserélődnek. Az idő pedig kérlelhetetlenül halad előre.

Jó olvasást!