Szavazás

Tetszik a weboldalunk?

Igen (28)
4%

Nem (692)
95%

Lenne még hova fejlődni (7)
1%

Összes szavazat: 727

Üdvözöllek a blogomon

Kedves Olvasó!

Mint a cím is mutatja, itt igazából arról lesz szó, hogy miért is jött létre ez a blog, mi a célom vele.

Akkor bele is kezdenék. Úgy gondolom (bár ez elcsépelt gondolat, de az igazságtartalmából semmit sem von le), az olvasás művészete, hogy képesek vagyunk rá, egy ajándék, amit véleményem szerint a mai ember nem igazán tud értékelni. A rengeteg információ között elveszünk, és nem is tudunk értékelni egy-egy jó könyvet. Félreértés ne essék, nem vagyok én a technika, internet ellensége, sőt rengeteg mindenben megkönnyíti az emberek életét, de tudni kell tőle elszakadni, és ez nagyon fontos lenne.

Ennek a blognak nincs világmegváltó célja, igazából egy kis érdekességnek szánom az olvasóknak. Tudom, hogy rengeteg hasonló blog létezik, ahol az emberek megosztják az olvasmányélményeiket, de úgy vagyok vele, hogy én miért ne próbálhatnám meg.

Meglátjuk, hogy mi sül ki belőle!

Jó olvasást mindenkinek!

Blog

Csics Gyula: Magyar forradalom, 1956 napló. Egy tizenkét éves fiú 1956-os naplója

2014.02.11 16:20
A könyv vagyis napló 2006-ban jelent meg könyv formájában nyílvánosan. A címből nem nehéz kitalálni, hogy egy kisfiúnak a gondolatatit olvashatjuk, aki megélte az 1956-os forradalmat és egészen 1957.03.15-ig írja meg a naplóját. Tudom rengeteg irodalom jelent meg már a forradalommal kapcsolatban,...
Teljes cikk

Stephen Turnbull: Szamurájok. A japán harcos nem hivatalos kézikönyve

2014.02.10 11:31
A most bemutatott szakkönyv egy érdekes régi világba kalauzol el minket. A címből nem nehéz kitalálni, hogy a japán kultúráról és ezen belül is a szamurájokról szól. De ugye mit mondanak ilyenkor az emberek? - Oh én nem olvasok nehéz érthetelen szakkönyveket, főleg egy ilyen távoli kultúráról,...
Teljes cikk

Sheila Hocken: Emma meg Én

2014.02.01 17:42
A most bemutatott mű egy önéletrajzi regény, amelyből a szerző Sheila Hocken életét ismerhetjük meg. És még valakiét... Az egyik legfontosabb társáét: Emmáét, aki az ő vakvezető labradorja. Sheila a születésétől fogva látási gondokkal küzdött. Igazából foltokat, árnyakat látott csak, de gyerekként...
Teljes cikk

Stephen E. Ambrose: D nap. 1944. június 6. A partraszállás története

2014.01.19 13:08
Mostani könyvajánlómban egy remek szakkönyvet kívánok bemutatni. Amit egyrészt tudok ajánlani azoknak, akik szeretik a történelmet vagy csak a II. világháborúról szeretnének többet megtudni. De kiváló kikapcsolódáshoz is, bár a témáját tekintve lehet túlzás ilyet kijelenteni. A szerző, Stephen E....
Teljes cikk

Timur Vermes: Nézd, ki van itt

2013.12.29 14:26
A most bemutatásra kerülő könyv egy igazi modern szatíra, amelynek nem is akármilyen főhőst választott a szerző. Talán a történelem egyik legnagyobb diktátorát, Adolf Hitlert. A mű 2011-ben játszódik Németországban. Hitler ott folytathatja, ahol öngyilkos lett, 56 éves korában. Jókat lehet rajta...
Teljes cikk

Remarque: ... és azután

2013.11.03 22:25
Bevallom első komoly regényem Remarque nevéhez fűzödik. Ez pedig nem más, mint a Nyugaton a helyzet változatlan. Idén nyáron tudtam meg, hogy ennek a regénynek készült egy folytatása ... és azután címmel. Ezek után nem volt kérdés, hogy el kell olvasnom és meg is kell osztanom az élményeimet. A...
Teljes cikk

Szepesi Nikolett: Én a szexmániás

2013.10.06 16:41
Ehhez a bejegyzésemhez, ajánlómhoz úgy érzem egy kicsit hosszabb kezdő bekezdést kell írnom. A blog azzal a céllal jött létre, hogy könyveket ajánljak a saját olvasmányélményeim alapján. Félek, hogy talán az első olyan ajánlóm lesz ahol több a negatív véleményem, mint a pozitív. Kíváncsiságból...
Teljes cikk

Philippe Pozzo di Borgo: Életrevalók Második nekifutás

2013.09.24 11:23
Bevallom őszintén egy remek farncia film megtekintése után (A film címének magyar fordítása megegyezik a könyv címével; "Életrevalók") döntöttem úgy, hogy ezt könyvben is el kell olvasnom. Fontos megemlítenem, hogy elsősorban "haladó" olvasóknak ajánlom a könyvet, mert egyáltalán nem könnyű...
Teljes cikk

Catherine Ryan Hyde: A jövő kezdete

2013.08.26 08:15
A regény amit most szeretnék bemutatni, már korábban nagyon a szívemhez nőtt, hiszen előbb ezt a művet filmen láttam. Kevés filmre mondom azt, hogy jó könyvadaptáció lett, de erre a filmre én csillagos ötöst adnék. De térjünk rá a regényre és a történetre. Főhősünk egy 12 éves kissrác egy amerikai...
Teljes cikk

Theresa Révay: A muranói üvegműves lánya

2013.08.13 20:15
A következő könyv amit értékelni szeretnék, egy történelmi témájú regény. A cselekmények a II. világháború után játszódnak és több szálon futnak. Megismerkedhetünk Livia Grandi velencei hölggyel, aki egy régi ősi céget, egy üvegfuvót örökölt a szüleitől. Megmentésének cselekménye is kirajzolódik...
Teljes cikk
<< 9 | 10 | 11 | 12 | 13 >>


Elérhetőség

Hoppá könyvesblogja