Harper Lee egyik könyvével már foglalkoztunk a blogon. A Ne bántsátok a feketerigót, sokáig az egyetlen regényének hittük, ami méltán került be az örök klasszikusok közé. Hatalmas érdeklődés övezte, amikor 2015-ben megjelent a Menj, állíts őrt, amely 60 éve eltűnt/a fiók mélyére süllyesztett regényének a kézirata.

A neten több féle verzióval is találkoztam, hogy ez a regény a Ne bántsátok a feketerigót! című regényének a folytatása, míg sok elmélet szerint ez a külön kötetben megjelent regény a legnagyobb regényének egy igen korai és még megmunkálatlan kézirata. Ezt a vitát meghagyom az irodalomtörténészeknek és az amerikai irodalom nagy ismerőinek. Én, mint különálló regényét fogom értékelni az írónő regényét.

A Ne bántsátok a feketerigót című regényben megismert szereplők történetét nézhetünk bele ismételten Jean Louise immár fiatal felnőttként kerül a szemünk elé, Atticus Finch pedig már egy jelentősen megöregedett aggastyánként tér vissza. Számomra a regény egy kicsit nehezen épült fel, szép lassan találkozunk újra a Maycombi emberekkel, a mindennapjaikkal, a problémáikkal, az első párbeszédek is inkább tapogatozóak, visszarévedések a múltba. De érezhető, hogy nincs minden teljesen rendben, sok minden megváltozott, mióta legutoljára láttuk a hőseinket. De ezt igazából természetesnek is vehetjük. Hiszen a gyerekekből felnőttek lesznek, önálló gondolatokkal, értékrendekkel és ne felejtsük el, hogy a mostani regény már az 1950-es években játszódik, tehát túl vagyunk már a második világháborún is. Egy olyan generációval is találkozunk, aki már találkozott a háború borzalmával. De a regény épphogy érintőlegesen egy-egy pillanatra villantja fel számunkra, hogy mi is történhetett az 1940-es évek közepén. Maycombnak és a déli államoknak egy régi vesszőparipája kerül elő, a szegregáció és a négerek kérdése. Gondoljunk csak bele, hogy mennyi fiatal afroamerikai vonult be az amerikai hadseregbe, hogy Amerikáért, a saját hazájukért is harcoljanak és akár meg is haljanak érte. De továbbra sem beszélhetünk arról, hogy egyenrangú állampolgárok lennének fehér társaikkal szemben. A fehéreknek továbbra is a legfontosabb, hogy a feketék gyerekei ne járhassanak egy iskolába a saját gyerekeikkel hiszen akkor olyan buták lesznek a gyerekeik, mint a feketék. Tehát a déli államok ugyanott tartanak, ahol elindultak, érdemben nem túl sok mindent változott. Jean Louise nagybácsija Jack bácsi idézetét hadd hozzam ide, ami jól letükrözi, hogy milyenek is vagyunk mi emberek: "A történelem elkerülhetetlenül ismétli önmagát, az emberi nem pedig természetéből már csak olyan, hogy saját történelméből tanul a legkevésbé."

Jean Louise ezekre a kaotikus állapotokra érkezik haza, forog vele a világ. De a legnagyobb sokkhatás még hátra van számára, aki nem más mint a saját apja, a szabadságharcos, aki korábban szembe ment az egész rendszerrel az igazságért, egy néger fiú igazáért. Ez az ember most a szegregáció támogatója, a négerek jogait korlátozó Tanács elnöke. Apja és lánya közötti konfliktus (vagy inkább háború?) elkerülhetetlen. A regény megmutatja félelmeinket, szorongásainkat, hogyan is működnek az egyes társadalmi csoportok. Bevallom őszintén Atticus Finch karaktere egy kicsit összetörte a szívemet. Az ember, aki hős volt, aki vállalta a legnehezebb szerepet is az igazság védelmében, enged az elveiből és felkészül a lányával való összecsapásra is.

Tanulságos regény, komoly karakterekkel és párbeszédekkel. Könnyű olvasmánynak nem nevezhető, elgondolkodtató regény. Olyan társadalmi problémákat feszeget,amik még itt a 21. században is itt kísértenek bennünket. Félelmetes volt olyan gondolatokat olvasnom, amiket a mai jelen társadalomban is észre veszek és komoly szorongást okoznak a lelkemben.

Mindenkinek nyugodt szívvel ajánlom ezt a remek regényt! Jó olvasást!

Jelen könyvajánlómban újra egy gyerek könyvet mutatok be, amelyet az író és a kiadó kezdő olvasóknak ajánl. De emellett, tapasztalatból mondom, hogy esti mesének is tökéletes. A Rosszcsont Peti főcímen futó könyvből egy egész sorozat készült, amikben Peti furcsábbnál, furcsább kalandjait ismerhetjük meg.

A jelen könyvet én is a fiamnak vitten haza, hogy esti mese gyanánt felolvassak belőle neki. Minden egyes könyvben négy darab kisebb történet találhatő. Ebben a következők vannak: Rosszcsont Peti naplót javít; Rosszcsont Peti és a foci; Rosszcsont Peti vásárolni megy; Rosszcsont Peti ősellensége.

Rosszcsont Peti mindig azt gondolja magáról, hogy ő semmi rosszat nem tesz, mindig a körülmények a testvére, a szülei a hibásak ha valami rossz történeik. Természetesen ő mindig csak áldozat és erről meg is győzi magát. Az első történetben a testvérének naplót kell készíteni, amit az egész iskola előtt felolvashat majd, és természetesen Petinek meg kell tudnia mit is hazudozik össze róla a testvére abban a naplóban... A második történetben a sport és a foci van a középpontban, hiszen egy focimeccs keretén belül lehetőség nyílik arra, hogy a győztes 2 darab jegyet kapjon a Manchester United elleni bajnokira. A gyerekek pedig nem ismernek olyan eszközt, amit ne lehetne bevetni a győzelem érdekében... A harmadik rész a szülők és a férfiak rémálmát boncolgátják a vásárlást, azon belül is a legrosszabbat a ruha vásárlást. Peti anyukájának már az kész küzdelem, hogy a boltba eljutassa a fiát és a bonyodalmak még csak ezután kezdődnek igazán... A negyedik történet pedig olyan, amilyet mindenki átélt már élete során. Mindenkinek van/volt egy "főellensége" az életében. Petinek is megvan a maga nemezise mégpedig Basás Bálint személyében, aki már az első napo zsarolni kezdi Petit közös múltjuk miatt. De Petit nem olyan fából faragták, hogy ne próbálná meg felvenni a kesztyűt, és a bosszú nem is olyan sokáig várat magára...

Kedves életszerű történetek egy izgága csibész gyerek életéről. Felnőttként olvasva jó érzés volt olvasni, hiszen ilyen vagy ehhez hasonló történetek mindannyiunk életében megtörténtek. Másfelől megnyugtató, hogy nem csak a mi gyerekeink "rosszak". Mindenhol vannak eleven kis lurkók. A fiamnak is nagyon teszettek a történetek, sokat nevetett rajtuk. De a legőszintébb megnyilvánulása az volt, amikor az egyik történetben a következőt mondta nekem: "Apu ez a gyerek hülye." - "Nem fiam csak rosszcsont."

Csibész gyerekeknek kötelező! Jó olvasást!

Ablonczy Balázs történész könyve most már a második kiadásánál jár, ami lássuk be egy szakkönyvről lévén szó, nem kis teljesítmény. Egy olyan témát boncolgat, ami még ennyi év távlatából több generációváltás után is a magyar emberek nagy részének fájó pontja.

A történész a könyvében maga Trianon és a trianoni békeszerződéshez kapcsolódó legendákat és mítoszokat mutat be. Nem véletlenül vállalkozott erre a feladatra, hiszen ezek a legendák, mítoszok jelentős mértékben torzítják a valós képet erről a történelmi eseményről. Ablonczy Balázs munkájában többek között arra is felhívja a figyelmet, hogy az embereknek egyik-másik legenda előbb eszébe jut, mint mondjuk az, hogy mikor is írták alá pontosan a trianoni békeszerződést. A hasonló történetek, mítoszok rontanak a helyzeten olyan szempontból, hogy nem tudjuk objektívan értékelni a történelmi eseményeket. Ezeket a történeteket ki kell beszélni, ki kell elemezni, majd a valós eseményekre, történesekre kell koncentrálni és ezáltal a történelmi felfogásunk, értelmezésünk is változhat.

A könyv jól tagolt, egy-egy fejezet egy legendát, mítsozt jár körbe. Megismerhetjük Apponyi Albert személyiségét. Mennyire volt ő nemzeti hős, nagy szónok? Nem az utókor kozmetikázott az ő alakján? Georges Clemenceau-nak magyar menye volt és ezért utálta a magyarokat, talán ez az egyik legközkedveltebb legenda Trianon kapcsán. De ha tényleg igaz lenne, hogy fia rossz házassága és annak magyar menye miatt utálta a magyarokat, akkor Clemenceau-nak az amerikaiakat is utálnia kellett volna hiszen felesége egy amerikai férival lépett félre. Vagy érdekes a bűnbakok keresése, többek között a szabadkőművesek között. De a tudatlan szakértők, mint esetleges indok is megér egy misét. De számomra az egyik kedvencem a kéjnők bevetése volt, bevallom őszintén ezt a történetet meg kellett mosolyognom. Ablonczy remekül tárja elénk ezt a sztorit. A legenda szerint a románok a békedelegáció tagjait kéjnőkkel környékezték meg, hogy számukra kedvezőbb határokat húzzanak meg a döntő politikusok. Valószínűleg ebből semmi sem igaz, hiszen semmilyen adata nem maradt fel erre vonatkozóan, ha pedig így is volt akkor peidg nem volt sikeres az akció, mert azokat a határvonalakat amiket a románok szerettek volna azokat nem kapták meg. De nem fogják elhinni a román köztudatban ennek a történetnek az ellenkezője él, hogy a magyarok kéjnőket vetettek be, hogy a román követeleséket aláássák.

Trianon és trianon története meghatározó esemény a magyar törénelemben. Sőt azon sem lehet nagyon vitatkozni, hogy a trianoni békeszerződés egy igazságtalan békeszerződés volt. De a tények látása, megértése segíthet könyebben feldolgozni ezt a nemzeti traumát. Az, hogy különböző indokokat, történeteket, összeesküvés-elméleteket gyártunk csak tovább rontja a helyzetet és nem segít a tisztán látásban. Ablonczy Balázs egy remek és közérthető könyvvel segíti ezt a kényes témát feloldani.

Mindenkinek nyugodt szívvel ajánlom!

Jelen ajánlómban újra egy mesét veszek górcső alá. Főszereplőnk egy kis gyöngybagoly Hupp, aki fél a sötétben. Lássuk be ez egy bagoly (aki egy vérbeli éjszakai állat) esetében nem kis probléma. A kis Hupp több éjszakán keresztül próbálja megfejteni, hogy miért is jó az éjszaka, miért kellene neki éjszaka vadásznia, élnie az életét. A szülei mindenben támogatják, hogy minél előbb rájöjjön, hogy az éjszaka nem is olyan félelmetes.

Hupp kalandjai során sok új dolgot megtanul a sötétségről. Találkozik kisfiúval, aki megmutatja, hogy milyen klassz dolgokat lehet csinálni a sötétben, milyen jó bulikat szerveznek a cserkészek a sötét erdőben, az idős hölgy megmutatja, hogy milyen nyugodtan lehet emlékezni a sötétben. Aranyos tanmese egy kis bagolyról, akinek saját félelmét kell legyőznie. Egymaga kell megtapasztalnia, hogy amitől fél, az nem is félelmetes, a félelem csak a fejében létezik.

A mese több szempontból fontos, hiszen egy ősi problémát boncolgat, a félelmet és talán azok közül is az egyik legősibbet a sötétségtől való félelmet. Sokszor nehéz elmagyaráznunk a gyerekeinknek, hogy a sötéttől nem kell félni, nincsen benne semmilyen félelmetes. Hupp története tökéletes, hogy összeszedetten és egy mese segítségével elmagyarázzuk, nincs mitől tartani. De ha mégis fél akkor mihozzánk szülőkhöz bármikor "visszarepülhet":

A történet jól és viccesen van megírva, gondolkodásra sarkalva a gyerekeket. És ez nem csak üres szócséplés és marketing a könyv mellett. Mivel esti meseként elég nlassan haladtunk hiszen mindig meg kellett állnunk egy újabb és újabb kérdésnél ami felmerült a lurkónál. De teljes mértékben megérte, hiszen most már csukott ajtónál, sötétben is el mer aludni. Tehát a könyv teljes mértékben elérte a célját, amellett hogy szórakoztat is. Először számomra nagyon furcsák voltak Anna Laura Cantone illusztrációi a könyvben, de olvasás közben egyre jobban megkedveltem a nagyorrú Hupp baglyot. Különlegesek, szokatlanok a rajzai,de egyben szerethetőek is.

Jill Tomlinson meséiben, amelyikekben mindig állatok a főszereplők, komoly emberi tulajdonságokat, érzéseket, félelmeket tesz meg fő témájának. Lehetőséget kínálva a mesén keresztül, hogy a gyerekek többet megismerhessenek magukról, és a körülöttük létező világról. Gondoljunk csak bele, hogy mi felnőttek is mennyi mindentől tudun rettegni és félni, milyen lehet ez egy gyerek számára, aki tized annyi tapasztalattal sem rendelkezik, mint mi. A másik kérdés képesek vagyunk mindenről magunktól megnyugtató válaszokat adni a gyerekeinknek? Nem biztos, de Jill Tomlinson meséi szívesen segítenek Nekünk. Érdemes a többi munkájára is ránézni.

Remek mese, remek sorozat. Jó olvasást!

Paulo Coelhot nevezehetném egy megosztó írónak is. Hiszen valaki nagyon kedveli a regényeit valaki a pokolra kívánja. Szerintem a művei ennél azért sokkal árnyaltabbak és nagyon sok közülük igazi irodalmi értéket képvisel. 

Legújabb regényében egy olyan nőalaknak a történetét meséli el, akit legalább névről mindenki ismer. Ő nem más mint Mata Hari, a világhírű táncosnő, kém és talán az első felvilágosult szabad nő? A történetnek a mai világ számára is komoly mondanivalója van. Hiába vagyunk már a 21. században még mindig újra és újra előkerül a különböző társadalmakban a nőkérdés, a nők helye a világban. Még mindig nem evidens sokak számára, hogy a nők egyenjogúak és nem játszanaka alárendelt szerepet a férfiak világában. (Názzék csak meg például hogy hány női képviselőt fognak találni a magyar Parlamentben.) Mata Hari egy olyan században született amikor még csak csírázni kezdett az a gondolat, hogy egy nő miért ne lehetne egyenlő a férfiakkal? Coelho szépen és történelmi tényekre támaszkodva mutatja meg nekünk, hogy Mata Hari hogyan próbált kilépni a ráerőszakolt szerepkörből és próbálta önmagát megvalósítani. Ez nyílván nem egy tündérmese. Mata Hari megtanulta, hogy lehet a férfiakat az ujja köré csavarni és néhány boldog óráért, percért, komoly előnyöket tudott kicsíkarni magának. Ez természetesen a férfiak által dominált világban nem más mint prostitúció, egy megvetendő nőszemély, aki a tetsével keresi a kenyerét. De csak egy pillantra fordítsuk meg a szerepeket, mi van akkor ha ezt egy férfi csinálja? Akkor az teljesen természetes és micsoda férfi, hogy ennyi meg ennyi nőt az ágyába vitt. Ez az éremnek a két oldala, amit teljesen másképpen ítélünk meg. 

A könyv külön érdekessége, hogy a szerző úgy írta meg a regényt, hogy elő szám első személyben olvashatjuk Mata Hari gondolatait. Ettől a finom szerzői húzástól még közelebbinek érezzük a főszereplőt. Mata Hari többek között az első világháború játszmáiba is belekeveredik. Kémet csinálnak belőle és mindkét oldal szeretné a maga oldalán tudni. Később a franciák perbe fogják és halálraítélik. Mindezt úgy, hogfy igazi bizonyítékuk nem volt arra, hogy információkat juttatott volna az ellenségnek. De a per és az, hogy a nagy Mata Harit halálra ítélik és kivégzik, addig is elvonta közvélemény figyelmnét arról, hogy mi történik Marne-nál, Verdunnél vagy a Somme-nal. Mert a cirkusz mindig fontosabb mint a valóság. 

Ez Mata Hari története, amit Coelho szépen és érzékletesen elénk tár. Egy kicsit felmentve őt a vádak alól és emléket állítva az első szabad gondolkodású nőnek.

Vágytam már rá, hogy könnyedebb, humorosabb könyvet újra kézbe vegyek. Utólag úgy gondolom, hogy Matt Haig Én és az emberek című regénye felülmúlta a várakozásaimat és remek pillanatokat szerzettt nekem. A történet alapsztorija, hogy a Földre érkezik egy földönkívüli, akinek egy veszélyes küldetést kell végrehajtania és be kell épülnie az emberek közé. Már az elején problémákba ütközik és az első pár napja nem igazán zökkenőmentes. A saját emberi testével is komoly gondjai akadnak, nagyon undorítónak találja egyetlen szép testrésznek a herezacskót találja és nem is érti, hogy az emberek miért takargatják állandóan. Ilyen és ehhez hasonló vicces jelenetekkel van tele a könyv. De emellett komoly mondanivalója is van a regénynek. A szeretet fontosságáról, az emberi érzelmekről, hiszen ezektől a tulajdonságainktól vagyunk azok, amik, emberi lények. Főhősünk felfedzi a zene, a művészet  a versek szépségét és elkezdi sokkal árnyaltabban látni az emberi fajt. Hát tényleg van ezekben a humaniodokban valami ami értékes? De a szerző nem rejti véka alá az emberi gyarlóságainkat sem, komoly görbe tükröt is kapunk a regénytől. Az egyik ilyen kedvenc jelenetem a könyv elején található, amikor befut az egyik benzinkútra és elkezd lapozgatni egy Cosmopolitant. Megtudja, hogy az újság megmutatja az embereknek, hogy mitől lennének boldogok, az embrek keményen dolgoznak ezért, majd ha elérik rájönnek, hogy mégsem olyan boldogok mint azt várták. Erre újra vesznek egy újságot, hogy megtudják, hogy hol rontották el és milyen új célt kell elérniük. Ismerős nem?

Láthatjuk egy földönkívüli szemével az emberi hűséget, a barátságot, a szerelmet, a csalárdságot. Szinte mindent, ami minket emberré tesz. Földönkívüli hősünket legelőször az emberi versek azok, amik legjobban megingatják tudásában, köztük is van kedvence, nem más mint Emily Dickinson. Sok fontos dolgot az írónővel mondat ki, nekem a következő az egyik kedvencem: "Hogy soha nem tér vissza, Attól olyan édes az élet."( Annyira tetszettek, az idézetek, hogy neki kell állnom Emily Dickinson verseket olvasnom!)

De nem lehet elmenni szó nélkül a halandóság kérdése mellett sem. Földönkívüli barátunkat teljesen lenyűgözi, hogy mocorognak, küzdenek, szeretnek, szenvednek ezek a halandó lények. Ettől olyan különlegesek, megpróbálnak minél több élményt belesűríteni rövidke életükbe. Az, hogy földipályafutásunk egyszer véget ér, ez teszi az ember történetét olyan csodálatossá. Szomorú, mert valami véget ér, csodálatos, mert tartalommal töltöttük meg az életet.

Hősünk rengeteg kalamajkába kerül, mire sikerül úgyahogy beilleszkednie az emberek világába. Vicces de komoly mondanivalóval rendelkező könyv. Talán még sosem olvastam olyan könyvet, amely ennyire az életigenlésre tanítana. Matt Haignek elhittem, hogy az ember a hibái és gyarlóságai ellenére egy csodálatos lény. Mindennek van értelme amit végrehajtunk, amit létrehozunk. És a legfontosabb, hogy tanuljunk meg szeretni, szeretettel forduljunk egymáshoz, ezáltal válahtunk jobb emberebb emberekké.

És ki tudja talán ezek a szerethető földönkívüliek már lehet, hogy köztünk járnak?

Jó olvasást!

Egy nagyon régi klasszikust szeretnék Nektek bemutatni,a Dzsungel könyvét. Régóta fenn volt már az elolvasandó könyvek mevezetű listámon. Most végre kézbe is vettem és egyáltalán nem bántam meg. Egyszerűen nem hagyott nyugodni, hogy mi lehet ebben a történetben, amit az emberek időről iődre újra és újra elővesznek és még mindig van benne újdonság, mindig van egy új látásmód. És legtöbbször mindig sikeresek az új feldolgozások. Vágjunk is bele!

A könyv különböző történetekből épül és nagyon sok egyáltalán nem is szól Maugliról, de erről még később írok. Az első történet körülbelül lefedi, amita különböző filmekben színházi darabokban megszokhattunk. A farkasok befogadják Mauglit, szembeszállnak Sir Kánnal, Bagira kiáll védence mellett. De nyílván a történet sokkal sokszínűbb, mint amit egy film adni tud. Csak egy példát, hadd hozzak erre: Sok farkas úgy gondolja, hogy Mauglit el kell küldeni a falkától, mert ő egy emberkölyök nincs köze hozzájuk, és nem akarnak miatta megküzdeni a tigrissel sem. Maugli hatalmas fájdalmat érez, hiszen ő a családjának tekintette a farkasokat. Komolyan sírni kezd, amitől nagyon megijed, kétségbeesetten kérdezi Bagirától, hogy nagyon fáj Bagira, most meghalok? Nem Maugli ezek csak könnyek, emberi könnyek és Bagira most már tudja, hogy az emberkölyökből ember lett. Ez az egyik kedvenc idézetem a könyvből és Kipling hasonló tanulságokkal tűzdelte tele az összes "tanmeséjét". Korábban írtam, hogy nem minden történet Maugliról és barátairól szól. Olvashatunk többek között egy fehér fókáról, aki nem akar beállni a sorba és várni a halált, hanem jobbat akar magának és az összes fajtársának. Megismerkedhetünk Riki-tiki-tévi-vel a mangusztával, aki egy családot ment meg a kobráktól. De egy különleges ember élettörténetét is elolvashatjuk Púran Bhagat-ét, aki nagyon híres és tanult ember a hazájában, szinte mindent elért, amit ember elérhetett és ezt egy napon hátrahagyja és elvonul, hogy élete utolsó időszakát békében a legnagyobb nyugalomban és szegénységben élje le. Mindegyik történet önmagában is megérdemelné, hogy önmagában is kielemezzük. Sőt meglepő számomra, hogy ezek a történetek nem keltették fel Hollywood érdeklődését.

De térjünk vissza főhösünkhöz Mauglihoz. Számomra a történetének az egyik meglepő felfedezése, hogy Ká a kigyó, akit bármilyen feldolgozásban az ellenségének mutatnak be, az az eredeti történetben Maugli egyik legjobb barátja! Sőt nem egyszer az óiráskígyó menti meg az életét. Maugli próbálkozik, hogy visszatér az emberekhez, de mivel ismeri a dzsungel törvényét ártó szellemnek tartják és elüldözik, de a bosszú sem fog sokáig váratni magára... Látjuk, hogy lesz felnőtt, hogyan váik a dzsungel urává és, hogy ennek ellenére mégis képtelen megtagadni az emberek világát.

Rudyard Kiplin olyat tett, ami nagyon kevés írónak adatik meg. Örök klasszikust alkotott és ezek nemcsak gyerekmesék, nemcsak sokkal többek annál. Nincs olyan korosztály, akit ne tudnának elvarázsolni ezek a varázslatos történetek. Ahol sokszor az állatok a főszereplők és akik sokszor görbe tükröt állítanak a két lábon járó embereknek.

Jó olvasást!

Ahogy, ma az interneten böngésztem, érdekes írásra bukkantam. Ma az amerikai elnök  Donald Trump egy twitter üzenetben arról írt, hogy milyen hideg is lesz szilveszterkor, tehát  ebből is látszik, hogy a globális felmelegedés egy hatalmas kitaláció és erre költünk dollármilliókat. Miután elolvastam, azután elolvastam mégegyszer, lehet, hogy félreértettem valamit. De nem. Utána megnéztem, hogy hiteles-e a forrás, sajnos az is 100 %-ig megfelelt a valóságnak. Először dühöt, majd elkeseredést éreztem, kinéztem december végén az ablakomon, ahol azt láttam, hogy a barackfám rügyezni akar, biztosan az összes hideg Amerikában összpontosul nekünk meg nem maradt semmi. Hát itt tartunk jelenleg napjainkban. Ezért is nagyon fontos, hogy a következő remek könyvet a figyelmetekbe ajánljam.

Németh Kornél immár 18 éve foglalkozik a megújuló energiákkal és azoknak a hasznosítási lehetőségeivel. Jelen munkájában a kutatásait, eredményeit, tapasztalatait kívánta összefoglalni. Bevallom őszintén még olvasás előtt arra gondoltam, te jó ég mit fogok én ebből megérteni, még sohasem foglalkoztam komolyabban ezzel a témakörrel. De a szerző mindenre gondolt. Minden egyes fejezet elején, ahol indokoltnak találta, megmagyarázta a legfontosabb fogalmakat. Legelső nagy fejezetében a geotermikus energiával foglalkozott. Korábban azt sem tudtam, hogy eszik-e v agy isszák, de a könyv segítségével megértettem, hogy például Magyarország milyen remek geotermikus adottságokkal rendelkezik, csak az igazi áttörés várat magára.Utána sorra veszi a napenergia, a szélenergia, a bioenergia, a vízenergia lehetőségeit. Utána a társadalmi innováció és rendszer innovációt veszi górcső alá. A könyv végig nagyon tárgyilagos, a szerző nem ítélkezik, nem kommentálja a jelenleg zajló eseményeket. Csak arra koncentrál, hogy közérthetően bemutassa, hogy micsoda remek lehetőségek rejlenek a megújuló energiák hasznosításában, amellett, hogy az alkalmazások veszélyére is felhívja a figyelmet. De az egyik legfontosabb gondolat amellett, hogy megújuló, környezetbarát energiákról beszélünk, hogy helyben felhasználhatóak. Ez egy olyan lehetőség, amelyre érdemes lenne jobban odafigyelni magasabb szinten is. Legyünk zöld tudatosak, legyünk zöld menedzserek.

Míg a szerző egy komoly szakkönyvhöz illően végig tárgyilagos maradt, én megosztanám veletek a személyes benyomásaimat. Ahogy olvastam az újabb és újabb megújuló energiákról, miközben azt olvasom, hogy Amerikában a Google segítségével még azt is megnézhetem, hogy a házamra hova és mennyi napklollektort kéne tennem, addig kicsiny hazámban mintha folyamatosan egy helyben topognánk. Folyamatosan azt hangsúlyozzuk, hogy mennyire fontos a tudatos energiafelhasználás, mennyire fontosak a megújuló energiák, igazi nagy sikerek, nagy előrelépések nem történnek. Folyamatosa energiafüggőségben élünk miközben a lehetőségek tárháza a lábunk előtt hever. Pedig a jövő ez és nekünk is erre az útra kell lépnünk.

A szerző is rávilágít, hogy az egyik első és legfontosabb feladat, hogy az emberekkel megismertessük ezeket a lehetőségeket, megtanítsuk őket, hogy ha élhető világot szeretnénk teremteni hosszú távon, akkor ez a járható út. Egy komoly szakkönyvet vesz kezébe az olvasó, de laikusoknak is teljesen közérthető érdekes olvasmány. Én csak mindenkinek ajánlani tudom! Fontos hiánypotló munka!

Jó olvasást!

Mostani könyvajánlómban egy minőségi és nagyon szép ifjúsági szépirodalmat fogok bemutatni. Főszereplőnk egy 12-13 éves amerikai srác Ben Coffin, akinek valljuk be nem túl rózsásan alakult az eddigi élete. Árva lett nevelőotthonba került, majd örökbefogadták, az iskolában állandóan piszkálják, terrorizálják, ő pedig némán tűri. Nem túl szívderengető ezt olvasni, de napjainkban is vannak hasonló problémák ebben a korosztályban, tehát igenis jó ha tudunk róla, hogy milyenek is ezek a fiatal kamaszok. A könyv stílusa nagyon könnyed,a párbeszédek gördülékenyek, nagyon könnyen lehet vele haladni. Főhősünk sci-fi mániás és ezért a star wars rajongóknak van egy külön jó hírem, mert Ben is az. Én, aki szintén szeretem a star wars-t nagyon élveztem, amikor Ben és barátja Star wars idézetekkel próbálták egymást meggyőzni. Ami külön örörm volt számomra, hogy Bennek a kedvenc helye a helyi könyvtár, ide menekül, itt érzi otthonosan magát. Bár a szekálókkal vigyáznia kell, hiszen ha a könyvet találnak nála azt kőkeményen megbosszúlják rajta.

Az élete ilyen szépen lassan csordogál, a megszokott napi rutinban, mígnem egy nap minden megváltozik. A könyvtár melletti utcában talál egy kutyát, aki nemsokára fenekestül felfogja forgatni az életét. De ez csak az egyik meghatározó esemény lesz az életében, mert ezen a napon fog először találkozni a "szivárvány" lánnyal is. A történet tökéletesen mutatja be, hogy változtatja meg az életünket, ha egy másik élőlényért felelősséget vállalunk, hogyan tud ragaszkodni hozzánk egy állat, milyen szeretetre képes és meddig megy el az emberért. A másik meghatározó tényezőt talán felnőtt olvasóim számára nem is kell nagyon megmagyráznom. Mire képes a vonzalom a szerelem? Mennyire más lesz körülöttünk minden. Milyen erők munkálkodnak bennünk, mennyire meg tudunk változni. De a történetünk nemcsak a barátságról, szerelemről szól, hanem egy sokkal súlyosabb dologról is. Egy szörnyű betegségről a rákról. Halley, a lány, aki fenekestül felforgatta Ben életét, rákos. Keményen küzd ellene és a barátságuk kibontakozása mellett ennek a betegség "mindennapjaiba" is betekintést nyerünk. Ez számomra rém fontos. Gondoljunk csak bele, mit is teszünk ha látunk egy kopasz legyengült embert, mintha pestises vagy fertőző lenne, jó nagykörben elkerüljük még véletlenül se kelljen ránézni, ha elkerülhetetlen a találkozás akkor meg szomorú vagy sajnálkozó képet vágunk. Pedig erre van a legkevésbé szükségük. Erről a betegségről beszélnünk kell, tudnunk kell kezelni, figyelnünk és megértenünk kell embertársainkat, a sajnálatra egyszerűen nincsen szükségük. Erre is remek példa ez a könyv, végre egy fiataloknak szóló könyv, ami komoly dolgokkal, érzésekkel foglalkozó lendületes regény.

Gyönyörű történet szeretetről, barátságról, a rákról. Egy remek ifjúsági regény, nemcsak fiataloknak!

Jó olvasást!

Történetünk 1910-ben kezdődik Franciaországban, ahol megismerhetünk egy kedves angol fiatalembert Stephen Wraysford-ot, aki szakmáját jött tökéletesíteni. A helyi gyártulajdonosnál kap szállást, ahol megismerkedik a ház úrának feleségével Isabelle-lel. Nem telik el sok idő és egymásra találnak és vad szerelem bontakozik ki közöttük. Itt kb már eltelt a könyvből legalább 100-120 oldal, kezdtem izgulni, hogy erről fog szólni az egész könyv? Én úgy tudtam, hogy ez egy háborús könyv. De komoly jelentősége volt annak, hogy az olvasó megismerkedjen ezzel a szenvedélyes kapcsolattal. Az élet úgy hozza, hogy Stephen és Isabelle olyan elemi erővel vágja az arcunkba a háború mocskát, hogy szó szerint kapaszkodnom kellett a könyvbe. Csak néhány példát hadd említsek, amikor Stephen egyik haldokló katonáját tartja a kezében miközben érzi, hogy hátul a koponyájából folyik ki az agyveleje, vagy a testvér aki senki földjén szedi össze a testvére maradékait, ami már hetek óta kinnt rothadt a sárban. Ez a nagy háború, ez a mértéktelen emberi pusztítás, amiért még napjainkban is rengetegen rajonganak... Megismerhetjük a történetben Stephen barátját, lelkitársát Weir századost is. Az első világháborúban egy érdekes tatktikai elem volt, hogy a föld alatt megpróbáltak az ellenségek a másik lövészárkokhoz átásni, majd ott robbantást végrehajtani. Amikor a szerző arról ír, hogy a föld alatt szinte elásva dolgoznak a vak sötétben. Folyamatosan hallgatózva, hogy az ellenség mit csinál a föld alatt. Gondoljunk csak bele, ha a föld felett lelőnek és egyből meghalsz még mindig könyebben feldolgozható, minthogy egy robbantás élve a föld alá temet. Stephennel rész vehetünk egy hatalmas rohamban is, ahol a géppuskák megmutatják szörnyű, pustító hatalmukat. Nincs ész, nincs logika, csak halál. A szerző remekül mutatja meg számunkra, mi is volt az első világháború.

A történet közben egy másik idősíkon is játszódik, ahol Stephen unokáját láthatjuk, aki többet szeretne megtudni a nagyapjáról. Ki is volt ő? Mit csinált? Mi is volt az első világháború? És itt újra ledöbbentem. Az emberek ötven év elteltével már semmit sem tudnak az első világhábórúról. Stephen unokája egy franciaországi tetemetőben jár, ahol rosszul lesz pusztán attól hány és hány név van a falakra vésve. Megkérdezi ez az összes ember, aki elesett Franciaországban? Nem ezek csak az egyik csata áldozatai. Elizabeth nyomzni kezd és még találkozik élő veteránnal, aki csak vegetál és már emlékezni sem akar, csak megbékélni. Fontos tanulság, hogy akik életben maradtak és átélték ezeket a szörnyűségeket azok sem voltak már ugyanazok az emberek, valami végleg elveszett bennük.

Egy remek regény az első világháborúól, egy nagy szerelemről és egy család történetéről. Élni kell és alkotni, a pusztítással csak sebeket okozunk, amiket lehet, hogy több generáción keresztül sem lehet begyógyítani.

Izgalmas, érdekfeszítő, háborús regény, sokszor rettentően nyomasztó, de egy nagyon hatásos regény. Mindenkinek ajánlom!

Jó olvasást!