Remarque: ... és azután

Bevallom első komoly regényem Remarque nevéhez fűzödik. Ez pedig nem más, mint a Nyugaton a helyzet változatlan. Idén nyáron tudtam meg, hogy ennek a regénynek készült egy folytatása ... és azután címmel. Ezek után nem volt kérdés, hogy el kell olvasnom és meg is kell osztanom az élményeimet.

A cselekmény ott folytatódik, ahol az előzményben befejeződött. Az I. világháború végnapjaiban játszódik, de a béke, a front összeomlása már közel van. Főhösünket Ernst-nek hívják, akinek néhány bajtársával együtt sikerült túlélnie a háborút. Azt gondolhatnánk hurrá minden rendben és egy jó kis könnyed regény vár ránk, de ez nem igaz. Egy komoly háború megvívása után egy újat kell megvívniuk mégpedig a saját életükét. A beilleszkedés az újrakezdés nehézségeiről szól ez a regény. Talán a legjobban érzékelteti Remarque egyik jelenete, hogy miről is beszélek. Főhősünk azon a tóparton sétál, ahol felnőtt és eszébe jutnak gyermekkora szép emlékei, de egyik pillanatról a másikra eszébe jut, hogy a terület milyen alkalmas lenne lövészárkok és bunkerek kialakítására, majd arra eszmél, hogy bújkál a fák között az ellenség elől.

Szenvedés, éhezés, rémálmok, meg nem értettség, kilátástalanság ez mind rájuk vár és meg kell küzdeniük egy új világgal, amely talán már nem is tart rájuk igazán igényt.

Döbbenetes ilyenekről olvasni. Mit is jelent ez? Túlélték a háborút, de igazán legbelül már meghalt valami és semmi sem lesz olyan amilyen régen volt.

Szeretnék egy gondolatot idézni a műből amely szerintem remekül összefoglalja az író filozófiáját és mondanivalóját: "Talán csak azért van mindig újra meg újra háború, mert egyik ember sohasem tudja egészen átérezni azt, amit a másik szenved." A mű 1931-ben íródott, de ha jobban belegondolunk  napjainkban is érdemes lenne elgondolkodni ezen a még mindig nagyon aktuális  mondaton.

Lélekregénynek, történelmi regénynek is beillik ez a munka. Remarque nagyon érzékletesen és pontosan írja le, hogy mi is játszódott le egy-egy fiatal német frontkatona fejében és szívében. A hangsúly szerintem az "1"-en vagyis az egyénen van. Meg kell tanulni egyénekben gondolkozni nem színekben, nem pártokban hanem emberekben. Ez a regény képes erre, segít benne, hogy részleteiben lássuk a nagyobb kirakóst. Itt az I. világháborút és az azutáni világot. (De a későbbiekben ez egy hasznos tulajdonság lehet mindenki számára.)

Mindenkinek nyugodt szívvel tudom ajánlani ezt a regényt. Fiatalnak és idősnek egyaránt. Úgy gondolom mindenkinek tud újat mutatni. Jó szórakozást!