Nagy Bandó András: Míg meg nem haltak

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy egy könnyed laza regényt szeretnék a figyelmetekbe ajánlani. Nagy Bandó András immár 68 évesen, egy nagyon komoly művet rakott le elénk. Körülbelül húsz olyan történetet olvashatunk, ahol az utolsó napjaikat élő embereket ismerhetünk meg. Szenvedéseiket, küzdelmeiket, életerejüket, reményeiket, fáradtságukat és a végső búcsú pillanatát.

Ha valakit ért már valamilyen veszteség, akkor úgy gondolom egyáltalán nem lesz nehéz azonosulnia a szereplőkkel és a történetekkel. Hiszen előbb vagy utóbb minden ember megfogja meg kell tapasztalnia ezt az életciklust. Aki szerencsésnek mondhatja magát és még nem veszített el senkit, aki számára fontos, annak pedig azért kell elolvasnia, hogy sose felejtse el, halandóak vagyunk.

Nagy Bandó András mesélésében teljes élettörténetek rajzolódnak elénk. Sok történetben látni fogjuk, hogy a fiatalkor, az emberi dicsőség, szemérem, hogyan indul sorvadásnak, mennyire nehéz megőrizni az emberi önbecsülést. De az embereknek van egy kijelölt útja, amelyet a könyvben leírt emberek végig is járnak.

A könyvnek még egy fontos szereplője van, Tilda az ápolónő. Több történetnek is a főszereplője a kezdő ápolónő, aki idősek gondozását vállalja. Tűri, hogy bármelyik pillanatban a nap 24 órájában ugrasszák, főz, mos, takarít, pelenkáz. Egy őrangyal, az utolsó nagy út előtt. (Tilda "élményeit" olvasva, összeszorult a gyomrom, hogy olyan emberek, akik türelmüket, szeretetüket áldozzák fel értünk, milyen nyomorúságos körülmények között kell tengődniükk kis hazánkban. Természetesen ez már egy másik ügy, de érdemes ezen is elgondolkozni...)

A könyv szerkezete a számomra az elején egy kicsit nehézkes volt, hiszen a szerző párbeszédes formában írta meg a számunkra, de a szövegek váltását különböző betűtípusokkal jelölte. Ez amíg megszoktam, addig kissebb nehézségeket okozott.

A könyv témája önmagáért beszél, halál, elmúlás, szembenézés a sorsunkkal. Igenis tisztában kell lennünk vele, hogy halandóak vagyunk és mindennapunk egy ajándék. És igen az öregség a végső fázis, amely nem a legszebb arcát mutatja az elmúló embernek, de ez az élet csak egy állomás.

Egyik kedvelt idézetemmel zárnám jelen könyvajánlómat: "Halandóságunk tudata csodálatos ajándék... Úgy gondolom, hogy nem a halálban, hanem a haláltól való menekülésben veszítjük el önmagunkat."- Max Frisch

Jó olvasást Mindenkinek!