Mary Ann Shaffer, Annie Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság

Jelen könyvbemutatómban egy angol szépirodalmat szeretnék bemutatni, amely a második világháború után játszodó levélregény. A címből egyből azt gondolhatnánk- "Úristen mi ez?" . "Én ilyneket nem olvasok." De kérek mindenkit olvasson bele nem fogja megbánni! Végletekig szerethető történet.

Főhősünk Juliet egy népszerű írónő Londonból, aki úgy érzi, hogy teljesen kiégett és nincsen már miről írnia. De nemsokára változás áll be az életében, amikor Guernsey szigetéről kap egy levelet. (Guernsey egy angol sziget a francia partoknál, amit a németeknek sikerült elfoglalniuk a második világháború idején, tehát járt a német hadsereg járt angol földön!) A levélírója Dawsey egy helyi sertésztenyésztő, aki Charles Lamb könyvet szeretne kérni magának. Azt is elárulja magáról, hogy ő a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság tagja, természetesen az irónő érdeklődését egyből felkelti, hogy miről is lehet szó. Ezért levelezni kezd a férfival, hogy többet megtudjon a Társaságról. Szép lassan kirajzolódik előttünk a szigeten való megszállás története és az is, hogy hogyan és miért alakult meg a szigetlakók Irodalmi Társasága. Nagyon szívmelengető, ahogy a háziasszony, a falu részegese vagy fafaragója mesél az olvasmányélményeiről. Például egyikük elmeséli, milyen jó lett volna, ha a megszállás napján olvasta volna már Shakespeare-t, mennyivel szebben kifejezhette volna az érzéseit, így be kellett érnie a francba és fenébe szavak használatával. Érezni lehet, hogy a háború előrehaladtával ezeknek az embereknek az egyetlen szórakozása, menekülési útvonala az olvasás volt és ha az elején nem is gondolták komolyan akkor is végletekig megszerették. Úgy gondolom a könyv lényege is itt ragadható meg a legjobban, egyszerű hétköznapi emberek egy szörnyű világégés közepette, akik az olvasásban találják meg a túléléshez szükséges kapaszkodót. A másik fontos mondanivalója az, hogy tudunk kell közösséget alkotni, szükségünk van egymásra, egyedül minden sokkal nehezebb.

Természetesen a levelekből kirajzolódik előttünk a háború és a sziget megszállása is. Láthatunk Todt-munkásokat, akik szörnyűbb körülmények között vegetálnak, mint az állatok. De megismerhetünk egy Elizabeth Mckenna nevű szereplőt is, aki tele van energiával, kiváncsisággal és szeretettel, de sajnos csak levelekből ismerjük, mert a háború vége fele egy táborba internálták. Rengeteg szörnyűséget láthatunk, amit a németek elkövettek, de az írónő megmutatja nekünk azt is, hogy mindenkiben ott van az ember. Az egyik történetben bemutatja, hogy mikor már az egész sziget éhezik, akkor a németek katonákkal őrzik a maradék krumplit. Az éhező kisgyerekek szaladnak a teherautó után, ahonnét a fáradt, kiégett katonák nézik őket, majd elkezdik leszórni nekik a maradék krumplit. (Véleményem szerint az emberi barbarizmus határtalan és sajnos ezt még a 21. században is újra meg újra megtapasztaljuk, de hiszem hogy az emberi szeretet bármilyen körülmények közt képes felülkerekedni a gonoszságon. Csak azt sajnálom, hogy legtöbbször ez a felismerés már utólag születik meg az emberekben.)

Izgalmas, kedves, szívszorító történet az életről, a halálról, a szenvedésről, a háborúról, a szerelemről, a boldogságról, közösségről. Mindenkinek csak ajánlani tudom, mert megmutatja, hogy milyen szép az élet, milyen jó egy közösség tagjának lenni és mindig van újrakezdés.

Jó olvasást hozzá!