Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd

Az ötös számú vágóhíd című könyv rövid időn belül a klasszikusok közé emelkedett, a regény először 1969-ben jelent meg. A szerzőnek elhozta a világsikert mind anayagilag mind szakmailag. De vajon mekkora árat kellett ezért fizetnie? Vonnegut egy nagyon kényes időszakban írta meg ezt a háborúellenes regényét (annak ellenére, hogy kritikusok és irodalomtörténészek még a mai napig is vitatkoznak azon, hogy valójában milyen regényről is van szó), 1969-ban amikor javában folyt az értelmetlen vietnami háború. A regény óriási siker lett, de véleményem szerint Vonnegut lelkét ezt sem tudta teljes mértékben megnyugtatni.

Vonnegut egy német származású amerikai író, aki részt vett a második világháborúban, mint amerikai katona. Édesanyja ezt olyannyira nem tudta feldolgozni, hogy inkább öngyilkos lett. Vonnegut megízlelhette a háborút, szemébe nézhetett mindannak a borzalomnak, amit a felnőtt emberek olyan szívesen "játszanak". De Vonnegut a háborún kívül megtapasztalhatta a bosszú erejét és a pusztítás értelmetlenségét is. A regénynek a fő cselekménye Drezda bombázásáról (1945, február 13-án történt) szól, amit a szerző a saját maga bőrén tapasztalhatott meg.

Úgy gondolom, hogy az átélt borzalmak a szerző rögeszméjévé váltak és a szörnyűségek megírásával próbálta felhívni a figyelmet a háborúk szörnyűségére.

Vonnegutnak egészen sajátos naturalisztikus stílusa van. Nem kíván irodalmi metaforákkal, rímekkel operálni, nyers egyszerű szöveg, ezért is olyan mellbevágó. A történet fonalát nem egyszerű felvenni, hiszen a regény nem lineárisan van felépítve. Folyamatos időutazáson veszünk részt a főhőssel Billy Pilgrimmel. Sokaknak az juthatna eszébe, hogy a szerző úgy mutatja be az amerikai katonákat, mint ha ők lennének a korabeli John Rambok és egymaguk megverik az egész német hadsereget. Vonnegut ebből a szempontból is próbálta bemutatni, hogy milyenek is voltak az amerikai katonák, egyszerűek, itt a szó rosszabbik értelmében, gyerekek (mint a könyv alcíme utal is rá) akik nem is tudják, hogy mibe csöppentek bele és miért is vannak itt.

Időutazásról írtam, ez a könyvnek nyílván ad egy kis fantasztikus jelleget, miközben azzal is tisztában van az olvasó, hogy valós megtörtént eseményeket is olvas a könyvben. Az elején nehéz volt felvennem a fonalat, hogy mikor melyik Billy Pilgrimet látjuk, de a végén szépen összeállt a kép.

Regényben többször is megjelenik valamilyen haláleset, ami a szerző mindig csak az "Így megy ez." formulával zár rövidre. Szabályosan sokkolóak a szerző ilyesfajta húzásai.

Egy izglmas, pörgős, megrendítő regény, a második világháború pokláról. Véleményem szerint is a klasszikusok közé tartozó munka, amely mély nyomokat hagyottt bennem. Hogyan tesznek tönkre bennünket a háborúk és hogyan küldjük őket a vágóhídra. Hogyan magyarázzuk meg 150-200.000 civil lakos elpuszítátását foszfor bombákkal, amikor ennek már semmi értelme sincsen. Sajnos így megy ez...

 

Jó olvasást!