Kepes András: Világkép

2016 év végén megjelent egy érdekfeszítő és véleményem szerint a magyar piacon egy hiánypotló könyv. Remélem, hogy mindenki számára tanulságos lesz - annak a bizonyos éremnek a másik oldaláról is. Kepes András ebben a könyvében a saját tapasztalait tárja elénk a világról és a különböző kulturális szokásokról. Egy szubjektív világképet kapunk, amin mindenképpen érdemes elgondolkozni.

Miközben a könyvet olvastam, a Facebookon egyre több értelmetlen, buta és egyáltalán nem poénos képpel találkoztam. Hadd hozzak egy példát: a kép egyik felé Hitler látható, a másik felén pedig a tengeren veszteglő migránsok. A felirat a következő: "Bezzeg az én időmben nem siettek ennyire Németországba." Először amikor olvastam mélységesen elszomoródtam. Két okból is: egyrészt a jelenlegi helyzet alapból nem könnyű, az ember a saját normáival viaskodik, hogy mi helyes és mi nem. Közben ezekkel a szándékosan gyülőletkeltő és viccesnek szánt képekkel találkozik... Aki pedig hasonló dolgokat tesz ki az internetre, sajnos az történelem óráról is hiányzott... Nem hiszem, hogy Hitler lenne az a figura, akit példaként kellene az emberek elé állítani és azt, amit a rezsimje végrehajtott. Nem véletlenül hoztam fel ezt a példát, hiszen úgy gondolom a szerző fejében is hasonló gondolatok cikázhattak, amikor tollat ragadott és megírta a Világképet.

A Világképet Kepes András életútjaként is nézhetjük, bejárhatjuk vele az egész világot, Kelettől, Nyugatig, hogy mindig újra és újra meglepődjünk, milyen kulturális különbségek vannak a világban. Kinek mi a furcsa, mi a meglepő, mi a megbontránkoztató. A férfiak közötti szájoncsókolás? Az evés közbeni böfögés? A többnejűség? Mindenre vannak érvek és ellenérvek. De lehet, hogy csak meg kellene próbálni egymást megérteni?

Maga a könyvnek a legnagyobb értéke, hogy rengeteg új országot meg lehet ismerni, Japánt, Indiát, Mongóliát, csak hogy néhányat említsek. Fontos kulturális tapasztalatokat szerezhetünk tőlünk jóval messzebb élő emberektől. Mindig is csodáltam a japán embereket és kultúrát. A könyvből is innen van az egyik kedvenc jelenetem. A nyugati kultúrában azt tanuljuk, hogy olyan erősek legyünk mint a tölgy, csak egy hatalmas vihar tudjon ketté törni, soha ne hajoljunk meg. A japán kultúra viszont azt tanítja, hogy légy, olyan mint a bambusz, amikor kell hajolj meg a szélnek, de sohase hagyd, hogy eltörjenek. Érdemes elgondolkodni rajta.

Kepes András könyve nem véletlenül van a bestseller listák élén, sőt nemrégen bővített változatban újra megjelent a kötet. Számomra könyv egyik legfontosabb mondanivalója, hogy legyünk kiváncsiak, érdeklődőek, gyűjtsünk tapasztalatokat és csak utána vonjuk le a következtetéseinket. Ne zárkózzunk be a saját világunkba! A világ érdekes és csodálatos, tapasztaljuk meg! Aki bezárkózik, az előbb-utóbb elveszik és önmagát falja fel.

És még egy pici kitértő hadd tegyek a kultúra kérdéséről. Nem rég egy ismerősöm mesélte, hogy a munkahelyén a főnöke egy elég érdekes eszmefuttatást tartott a számára. A lényeg az volt, hogy "maga csak egy bölcsész, magára nem igazán lehet számítani. Tudja a világot a gazdaság hajtja nem a kultúra. Kultúrára nincsen szükség. Amúgy meg egy nőtől mit is várhatnék." Kicsit félelmetesen hangzik, hogy egy ilyen ember fontos döntéseket hoz, nem? Szerintem ha nincs kultúra, akkor elég szomorú jövőnek nézünk elébe. Kultúra nélkül nem várható el, hogy az emberiség hosszú távon fenntartsa a világot.

Olvassuk Kepes András könyvét! Gondolkodjunk, érezzünk, legyünk kulturált emberek!

Jó olvasást!