John Steinbeck: Lement a hold
Mostani írásomban egy rövid, de annál tartalmasabb kisregényt mutatok be. Ez a mű nem igazán mai darab (Steinbeck 1942-ben írta), de ha az olvasó figyelmesen olvas, rengeteg olyan gondolata támad, ami napjainkban is foglalkoztatja és elgondolkoztatja az embereket, de erre majd később visszatérek.
A regény Norvégiában játszódik a második világháború idején egy kicsinyke településen. A lakosokon először az apátia és aggodalom lesz urrá. Őket és az országukat még soha senki sem igázta le. Az egyik főszereplő a település polgármestere, aki megmondom őszintén az elején úgy tűnik fel, mint egy habókos öregember, aki nem tudja, hogy mi is zajlik igazán körülötte. Steinbeck nagyon érdekesen mutatja be a német megszállókat is, elsősorban a tiszteket és az ezredest, akinek a településnek az irányítása a feladata. Az ezredes kipróbált vén róka tisztában van vele, hogy mire számíthat a helyiektől, ha nem cselekszik gyorsan és nincsen a helyén az esze és a szíve.
A mű gyorsan bemutatja, hogy az erős katonailag jobban felkészült Németország órák alatt bekebelezi és uralma alá vonja az országot. De vajon ennyi elég a dicsőséghez? Győztesnek érezhetik magukat a németek? Bizonyos ideig biztosan. Sőt a fiatal német tisztek megvannak győződva róla, hogy rövid időn belül az egész világ a lábuk előtt fog heverni. Bevallom nekem legjobban a regénybe beleszőtt párbeszédek tetszenek a legjobban. Tele vannak izgalommal, feszültséggel kétértelmű gondolatokkal. Zseniálisan szövi percről percre a történetet Steinbeck. Aztán a lakosság szépen lassan ráébred miről is van szó. És szép lassan a győztes már nem is igazán érzi magát győztesnek...
De térjünk vissza egy gondolat erejéig a polgármesterre. Az egyik kedvenc jelenetem a könyvből a következő, nem szó szerint idézem, de valahogy így hangzott el: A német ezredes a polgármesterhez: "Élettel élettel kell fizetni, az egyik tisztemet megölték." - Polgármester: "Rendben van, akkor menjen és az emberei közül lövessen le ötöt, mivel amikor megszállták ezt a települést öt fiatalembert lőttek le!" - Német ezredes:"Ez nem ugyanaz!" - Polgármester:"Ohh, dehogynem!" Az először vén bolondnak hitt polgármester az élre áll és nagyon is jól tudja mit kell tennie. Ellen kell állni a megszállóknak! Az emberek minden feladatot elvégeznek amit a németeke elő írnak, de olyank mint a szellemek, nem tárgyalnak, nem beszélgetnek, nem érintkeznek a németekkel, akik ebbe szép lassan beleőrülnek.
Megfogalmazódott bennem az örök kérdés. Vajon az embert le lehet győzni? A regény legfontosabb mondanivalója, hogy mindig ellen lehet állni az elnyomó hatalomnak, minden ember képes rá. Lehetnek erősebbek, okosabbak, de az emberek lelkét és szívét megtörni nagyon nehéz.
Ez a kisregény a helytállás és az ellenállás regénye. Mindig van másik út, a helyes út. Csak elég bátornak kell ahhoz lennünk, hogy a helyes útat válasszuk. Erről szól Steinbeck kisregénye, egy olyan korszakban, ahol rettentően nagy szükség volt a reményre és a hitre. Vajon a ma embere képes lenne meghozni ekkora áldozatokat? Képes lenne szembeszállni a megszállókkal vagy beállnának a sorba? Érdekes örök kérdések ezek. Véleményem szerint van bennünk egy olyan ősi ösztön, ami veszély esetén feléled bennünk, hiába vagyunk gyávák és gyengék, ha egyszer ez az "ősi erő" felébred bennünk, akkor bármire képesek lehetünk. Talán Hemingway gondolata illik ide a legjobban: "A gyenge ember veszélyessé válhat".
Elgondolkodtató és izgalmas regény. Mindenkinek nyugodt szívvel ajánlom!