Janne Teller: Minden

2018.12.29 14:16

Janne Teller az a kortárs írónő, aki képes pillanatok alatt kizökkenteni a komfortzónánkból és ezt meg is teszi. A Semmi című regényével világsikert aratott és komoly érzelmeket váltott ki az egész világon. Sőt itthon elég komoly vitákat is gerjesztett; szabad-e , kell-e egy 14 éves fiatalnak ezt a regény olvasnia. (Személyes véleményem szerint igen.)

Minden című munkája nem egy regény, hanem egy novelláskötet. Először ettől egy kicsit húzódzkodtam is, nem igazán az én műfajom a novella. Mindig is lebecsültem egy picit. Hogyan is lehetne meg írni egy jó történetet pár mondatban? Janne Teller a novellákról kialakított negatív nézeteimet porrá zúzta. Annyira mellbe vágóak, hogy egy-egy történet végénél arra gondoltam, ennyi?, nincs tovább?, hogy hogy lehet ez? A kötetben nyolc novella kapott helyet. Mindegyik novella igazából egy egyszerű hétköznapi történetből indul ki, nem kell semmi extrára gondolni, de a mondanivaló, a mögöttes tartalom, az emberi érzések, melyek a felszínre jönnek, azok teljesen felforgatják az olvasó érzéseit és gondolatait.

Benne van a rasszizmus, a gyűlölet, gyermekbántalmazás, az erőszak különböző formái. Csupa, csupa olyan témák, amelyek ott vannak a mindennapjainkban csak nem tudunk róluk vagy nem akarunk tudni róluk. Pedig mennyire fontos lenne, hogy kibeszéljük, megbeszéljük ezeket a kényes témákat hiszen, csak így lehetne erélyesen fellépni ezek a szörnyű dolgok ellen. Az írónő ezt tolja az arcunkba. Hiszen erről szól minden...