James Bowen: Bob, az utcamacska. Hogyan talált rá a remény egy férfira és macskájára a nagyváros utcáin.

A következő regény, amit be szeretnék mutatni tavaly jelent meg nálunk magyarul. Egy szívmelengető igaz történetet ismerhetünk meg London utcáiról egy a húszas éveinek végén járó férfiról és egy kóbor macskáról.

Talán a regényt egy önéletrajzi regénynek is nevezhetnénk, hiszen a szerző James Bowen meséli el élete történetét. (A könyv megírásában egy író segített neki.) A ásik főszereplőnk egy vörös kóbor kandúr. Közös kalandjaik 2007-ben kezdődtek, mikor Bob (egy sorozatszereplő után kapta a nevét) James ajtaja előtt keresett menedéket.

James nem szívesen akart először a macskával foglalkozni, mivel utcazenészként leszokófélben lévő drogosként egy szociális bérlakásban tengette mindennapjait. De ő és a sors mégis úgy döntenek, hogy Bobbal ketten örök barátságot kötnek. Gyorsan kiderül az is, hogy Bob nem egy egyszerű "utcamacska", hanem különleges élőlény, aki képes arra, hogy az emberek felfigyeljenek rá. Fontos szerepe lesz abban, hogy Jamesnek sikerüljön talpra állnia. Mert mire is tanít minket egy háziállat? Legelőször is felelősségre. Etetni, sétáltatni, szeretni kell egy állatot. Jamesnek ezt mind meg kell tanulnia. Erről is sokat olvashatunk ebben a könyvben. Nagyon szépen kirajzolódik a regényben állat és ember barátsága.

De Jamesről is ejtsünk pár szót hiszen a regény másik szála egy hajléktalan fiúról szól. Először utcazenéléssel próbálkozik, majd később újságárusítással. Jól kivehető a szavaiból, hogy az emberek mit gondolnak a hajléktalanokról, mennyire lenézik és megvetik őket. Mikor már Bob is vele tart, mintha ő ott sem lenne, az igazi látványosság a vörös cica. Elgondolkoztató, és tudom, hogy vissza-visszatérő gondolat, hogy a hajléktalan kérdést nem lehetne vagy kellene másképpen kezelni?

Ma már James és Bob világsztárok, a nagy videómegosztó oldalon is találhatók róluk videók. A regény ékes példája annak, hogy igenis egy állat jelenléte az ember életében lehet sorsfordító. Számomra a könyv egyik nagy tanulsága, hogy érdemes az éremnek a másik oldalát is jobban megnézni. Tudom magamról is, hogy ez sokszor nem egyszerű. De ha néha-néha eszünkbe jutna, hogy kedvesebb vagy megértőbbek legyünk, akkor a világ is jobb lehetne. Örültem, hogy egy olyan "tanmesét" olvashattam amelyről tudom, hogy igazi.

Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a szívmelengető történetet.