Benyák Zoltán: Az utolsó emberig
Benyák Zoltánt egy nagykanizsai író-olvasó találkozón ismertem meg. Előtte soha nem olvastam tőle még semmit, de a személyes találkozás hatására, gyorsan el is olvastam a Nagy illúzió cimű könyvét. (Bővebben írtam már a könyvről a blogon.) Itt mesélt arról, hogy dolgozik egy új regényen, aminek az alapsztorija két ember szembenállása, akik újra és újra végigküzdik magukat a történelmen. Már ekkor sikerüt elérnie azt a hatást, hogy én ezt a regényt el akarom olvasni. Lássuk is mit is váltott ki belőlem Az utolsó emberig.
A történet középpontjában két férfi áll, akik mindig teljesen ellentétesen gondolkodnak a világról és az emberekről. Van egy főhősünk, aki szereti a szabályokat, törekszik a jóra, próbál másokon segíteni. Fontos neki, hogy minden a helyes irányba mozogjon. A másik oldalon pedig, aki az ember ősi ösztöneit kívánja megmutatni, aki kisérletezik, semmitől sem riad vissza. Egy igazi jó és rossz csatája, gondolhatnánk legelsőre, de ahogy haladunk előre a regényben, lesznek pontok ahol kezdünk elbizonytalanodni. Tényleg mindig a jó fiú győz? Ki egyáltalán a jó fiú? Lehet egyetemes igazságokat kimondani az emberiségre? Benyák Zoltán karakterei minket embereket mutat be, egy tükröt tart elénk, szinte a vesénkbe lát és az elménk legsötétebb kis bugyraiba is be tud férkőzni. Kiválóan kitalált és megkomponált szereplőket vonultat fel. De talán túl egyszerű lenne a küzdelem, ha csak egymásra kellene koncentrálniuk ebben az eszeveszett körforgásban. Ugyanis minden egyes életükben megjelenik a vörös hajú nő, akihez főhősünk folyamatosan vonzódik, nem tudja elengedni, de az igazságot sem képes felfedni előtte.
Mint említettem, több különféle korszakban játszódik a történet. Mindig különös izgatottsággal vártam, hogy a főszereplők kiknek a bőrébe és melyik korszakban bújnak bele. Így járhattunk a gyarmatosítás korában, Franciaországban Sade márkival ismerkedhettünk meg, találkozhattunk Hasfelmetsző Jackkel, de a távoli jövőbe is eljutunk, ahol a végső összecsapásra is sor kerül.
A regény lebilincselő, feszültséggel teli, folyamatos játszmák, harcok színtere. Küzdelem az emberek lelkéért, az igazságért... vagy valami másért? Számomra a történet egy fejlődésregény is, hiszen a karakterek folyamatosan; életükről életükre fejlődnek, okosodnak, taktikáznak. A regény egyik legfontosabb üzenete számomra az volt, hogy mindig kellenek jóhiszemű, szentimentalis és kicsit naiv emberek. Akik kiállnak egy ügyért, egy emberét vagy bármiért amit fontosnak tartanak. Így lehet apránként jobbá tenni a világot és az embereket is. Különben a rideg valóság ténylegesen maga alá gyűr minket. Az utolsó emberig harca egyben a napjaink háborúi is, amit mindannyian megvívunk nap mint nap.
Remek regény, ki ne hagyjátok! Jó olvasást!