Andy Griffiths és Terry Denton: A 13 emeletes lombtoronyház

2018.12.29 14:11

Gyerekként melyik fiú nem álmodik egy menő lombházról vagy másik nevén egy fabunkerről? Ebben az ifjúsági regényben két fiatal fiú egy 13 emeletes lombtoronyházban lakik. Ahol minden full extra megtalálható, már ami egy 9-10 éves gyerek számára fontos. Van benne többek között limonádé szökőkút, tekepálya, de még emberevő cápák medencéje is. A könyv főszereplői Andy (a könyv írója) és Terry (a könyv illusztrálója) két jó barát, akik a maguk örömére hozták létre ezt a remek lombházat. Hőseink könyvírásból és annak illusztrálásból élnek. A bonyodalom is ebből lesz, hiszen péntekig le kell rakniuk az új könyvüket a kiadójuk felé, amiből természetesen még egyetlenegy oldal sincsen megírva.

A könyvben szinte több az illusztráció, mint az írott szöveg. Ezen nyilván lehetne vitatkozni, hogy jó-e vagy sem. Egy biztos, hogy a rajzok egyszerűen zseniálisak, jól néznek ki, emellett még felnőtt fejjel is jókat nevettem rajtuk. A könyv olvasása közben már-már elszégyelltem magam, hogy olyan vagyok, mint egy nagy gyerek, aki össze-vissza röhög még a legbénább poénokon is. Sokszor vagyunk bajban, hogy 9-10 éves fiúknak milyen könyvet ajánljunk. Ez a könyv tökéletes arra, hogy olyan fiúkkal is megszerettessük az olvasást, akik még nem kaptak rá az izére. Nem lesz sok szöveg, ami elrémisztené őket, miközben tele van viccesebbnél viccesebb illusztrációkkal is; és valószínűleg azonosulni is könnyen tudnak a főszereplőkkel.

A kérdés már csak az, hogy sikerül-e a fiúknak a rengeteg kalamajka és repülőmacska, dühös óriásgorilla között időben leadniuk a könyvüket? Vagy mehetnek vissza az állatkert majomházába majmokat helyettesíteni?

Magyarul eddig három kötete jelent meg a sorozatnak, melyekben a lombtoronyház kötetről kötetre gyarapszik. Angol nyelven már a 104. emeletnél járnak a fiúk, izgatottan várom a további fordításokat is.